Az előzetes bejelentéseknek megfelelően az EA a mai napon leállította az Anthem szervereit, kicsivel kevesebb mint hét évvel a játék megjelenése után. Mai szemmel nézve már aligha meglepő lépés ez a kiadó részéről, annak idején azonban a BioWare munkatársai és rajongói is nagy reményeket fűztek ehhez a címhez. Előbbiek a belsős beszámolók alapján úgy érezték, hogy az Anthem kis szerencsével akár a játékipar egyik sarokkövévé is válhat, utóbbiak pedig abban bíztak, hogy a program kiköszörüli majd azt a csorbát, amit a 2017-es Mass Effect: Andromeda ejtett a stúdió hírnevén. Mindebből azonban végül nem lett semmi sajnálatos módon, ahogy arról a szerverek leállítása is tanúskodik.
Pedig az Anthem koncepciója első pillantásra egyáltalán nem tűnik ördögtől valónak. A looter shooterek egy-két kivételtől eltekintve elég gyenge sztorival rendelkeznek, a BioWare-nek pedig pont, hogy a történetmesélés az erős oldala, így sokan (köztük én is) kíváncsiak voltak arra, hogy a kanadai stúdió mit tud hozzátenni ehhez a zsánerhez. Ám amíg a rajongók bizakodva vártak, addig a színfalak mögött káosz uralkodott. Mint ahogy az Jason Schreier tényfeltáró cikkéből kiderült, az Anthem amolyan kreatív vákuumba került, amikor Casey Hudson távozott a projekt éléről 2014 végén, és lényegében innen eredeztethető a projekt legtöbb problémája. A BioWare sokáig maga se tudta, mit akar elérni a játékkal, ez a fajta tanácstalanság pedig a végső verzióra is rányomta a bélyegét.
Röviden és tömören az Anthem már a megjelenése pillanatában is idejétmúltnak hatott, valamint nyoma sem volt benne a BioWare-re jellemző léleknek és fantáziának. A sztori erősen középszerűre sikeredett, a harcrendszer egyhangú és unalmas volt, és ami a legfontosabb, a loot sem érződött elég érdekesnek ahhoz, hogy megérje a monoton küldetéseket farmolni érte. Ha ehhez hozzávesszük a rengeteg töltőképernyőt, a rajtkor jelentkező szerverhibákat valamint a bugokat és egyéb technikai nehézségeket, akkor könnyű belátni, hogy miért csalódtak mind a kritikusok, mind a játékosok a BioWare legújabb alkotásában.
Ami azt illeti, az Anthem rajtja olyan nehézkesre sikeredett, hogy a fejlesztők szinte egyből vissza is ültek a tervezőasztal elé, és 2020 februárjában bejelentették, hogy nekiálltak gatyába rázni a játékot. Az Anthem Next néven futó projekttel a BioWare munkatársai nem kisebb feladatot tűztek ki maguk elé, mint az 1.0-s kiadás legnagyobb hibáinak kijavítását, a sort pedig a loot rendszer átalakításával, valamint az egyes kasztok testreszabhatóságának kibővítésével szerették volna nyitni, ugyanis a játéknak messze ez a két aspektusa kapta a legtöbb kritikát.
Ez a megoldás közel sem idegen a looter shooterek világától. Hogy mást ne mondjunk, anno a The Division és a Destiny is enyhén szólva problémás technikai állapotban rajtolt el, és mindkét címet később kupálták ki a fejlesztői, azonban ami ezeknél játékoknál működött, az az Anthemnél sajnos nem. Az Anthem Nextről csak szórványosan lehetett bármilyen új információt hallani 2020 során, így nem is volt annyira meglepő, mikor 2021. februárjában a BioWare beismerte, hogy leállították a fejlesztést, és inkább a Mass Effectre és a Dragon Age-re fókuszálnak. A hivatalos indoklás szerint a COVID miatti lezárások lehetetlenítették el a munkát, azonban legyünk teljesen őszinték: az Anthem amúgy is sok sebből vérzett, így benne van a pakliban, hogy a fejlesztők úgy érezték, túl nagy munka lenne helyrehozni, és ezért bele se vágtak ebbe.
Így vagy úgy, az Anthem Next sosem futott be, és ezzel együtt a játék maga is parkolópályára került, míg el nem jött az ideje a teljes lekapcsolásnak. Én a magam részéről kicsit sajnálom, hogy így történt a dolog, hiszen az Anthem koncepciója egyáltalán nem volt reménytelen, csak épp a játék kivitelezésére rányomta a bélyegét az egységes kreatív vízió hiánya. Emellett pedig egy-egy cím minőségétől függetlenül is szomorú azt látni, hogy egy olyan program, amin rengeteg fejlesztő dolgozott hosszú évekig, egyetlen gombnyomással semmivé enyészhet, ha már nem éri meg fenntartani a szervereket…
