Taki Kazama2007.05.16. 09:46

Apró események az életemben part#5

Magazin, kaja, koncertjegy... meg egy keddi nap

A jelentéktelen részletek: Egyik nap csörög a telefon; suliból hívnak, hogy maradt egy kevés az ebédpénzből - amit nem fizetek, persze, csak az én nevemre engedte iratni osztálytársam, ha anyámék megpróbálnának leellenőrizni :) -, majd később barátnőm ír, hogy valamikor elindulhatnánk egy kiskörútra.

Oké, legyen a sulival megbeszélt másnap, azaz kedd.

Reggel nehézkes kelés, térülünk-fordulunk, megvan a kemény 250 forintnyi ebédpénz-maradvány, majd dél, később fél-dél helyett 11 után pár perccel már az eurónál koptatom a betont. Mit is csináljunk félig? Könyvesboltok, of course :)

Igen, Líra és Lantban találkozok is meglepetésemre az AnimeStars magazin harmadik számával, melyet con-on elfeledtem megvenni - titkon reménykedtem volna benne, hogy találok egy Samurai Champloo vol. 1-et? - nem, csupán amióta ennyire "beindult" úgymond a hazai mangakiadás és már két újság is ostroma alá vette a szerencsétlen pénzt-kiadni-vágyó otakukat, a Mondo (a másik magazin) megvétele után picit megtorpantam. Kezembe véve azonban az AS hármat, ami eddig minden téren a magazin legegybenlévőbb számára sikerült, a megvétel mellett döntöttünk. Közben kis eszmefuttatás is lefolyt bennünk: 1. három magazint venni nekem havonta már nem olyan "fun" 2. a két animés magazin közül is előbb-utóbb választanom kell, hisz 576 mellé sem veszem meg a Play-t vagy a PlayZone-t (márha utóbbi még létezik) 3. legjobbnak azt látnánk laikus szemmel, ha a Mondo egy féléves magazinná alakulna, ami színvonalra, terjedelemre és így nyugodtan árra is egy amerikai Newtype-hoz hasonlítana; s hogy mi lenne ebben a jó? Hogy így egy pillanatra nem merülne fel bennem az, hogy egyik magazin mellett végérvényesen le kelljen tennem a voksom (mert bár nem ellenfelei egymásnak, az emberek többségének pénztárcája ezt talán már nem bírja szusszal); így mindkettő mást nyújtana. Talán. Ez csak a mi meglátásunk, lehet, jövője ígyse lenne, megvalósítási szempontból meg amúgy sem mi vagyunk az illetékesek... hm, kiváncsian várjuk hova jutunk majd.

Közben befut barátnőnk, puszi-puszi, de rég láttalak - jobbra át, valami utazási meg jegyeladós pulthoz.

"Elnézést, Ákos koncertre jegyet lehet kapni?"

"Hááát, csak 4-re hoznak, lesz lehet még pár álló."

Sebaj, semmi sem mehet egyszerűen, menjünk tovább. Hova is? Ja igen, Moszkva.

Ha már a Mondo szóba jött: úticélunk egyikévé a Moszkva tértől 59-essel (wenn ich mich nicht irre) könnyedén megközelíthető Usagiya, egy japán élelmiszer és könyvesbolt volt, melynek közvetlen oka a Mondo-ban található igen hangulatosra sikerült rámen-cikk volt. Elérve a helyet elsőre picit megrökönyödünk: Thai masszázs felirat villan az arcunkba - igen, titkon számítpttunk rá, hogy az annó még meeten (ismeri még valaki ezt a fogalmat?) mangák végett velünk megismertetett bolt azóta már megszünhetett; hopp, de nem, csupán kiszorult oldalra az élelmiszer és könyv részleg. Remek, sikerül is vennünk egy-egy rámen Cup Noddless kiszerelésben, egy-egy sakura csomagolású fehér mochi-t, és egy rizses édes-sós bapapiskótára emlékeztető valamit barátnőmnek. Annyira nem is húzós, 1800ból megússzuk a kalandot.

Harmadik megálló: Mamut. 576 shop, mondván, ott már van Naruto manga. Félreértés ne essék, nem szeretjük mi a szerencsétlent, csak ha már kiadják magyarul és mellőztük a vasárnapi con-t, az ember kiváncsi, lessük meg.

"Bocsi, Naruto mangátok van?"

Pulltos nem szól, néz, mintha nem jó helyre mentünk volna, majd nagy lendülettel oldalra néz. Önkéntelenül mi is, hopp, ott vannak a polcon az elérhető mangák, de Naruto nincs.

"Köszi szépen, sziasztok."

"..."

Tovább.

Hol is vegyünk Ákosra jegyet? Hol rendezik ezt? A Syma-ban. Hm.

Negyedik megálló: Stadionok. Naívan betámadjuk az első jegyeladói pultot.

"Elnézést, Ákos koncertre árulnak jegyet?"

"NEM árulunk jegyet Ákos koncertRE"

(Hányszor voltál görögbeee?) Semmi együttérzés, biztos mi voltunk az 50. érdeklődök. Tovább baktatunk, nem adjuk fel. Sikeresen meg is találjuk a Symát. Pultnál fiatal szőke kékszemű hölgyike figyel.

"Elnézést, Ákos koncertre jegyet lehet itt venni?"

Bár a válasz nem, előtte készséggel felsorolja az a néhány jegyirodát és a honlapot, ahol ha rendelünk majd itt vehetjük át a jegyet a rendezvény napján. Oh, remek, mostmár ezt is tudjuk. Akár mehetünk is.

A kedvemért beugrunk Kálvin térre egy boltba, teáért, majd ha arra járunk kínai - egy adaggal jóllakunk ketten, megeggyezünk, hogy ezt a jövőben így fogjuk csinálni. Végül haza is érünk - hozzám. Vízmelegítés rámenhez, mochi-t meg (hozzáértők vagyunk, na) betesszük sülni. Rámen szerencsésen kész, mochi inkább olvad, mint sül. Még jó, hogy út közben azért megettük a felét - már mindkettőnk evett ilyet, csak más ízesítésben, mégis, most olyannyira belénk hasított valami felismerés féle, hogy "nem nyers ez a tészta?", hogy elbizonytalanodtunk; mindenesetre ráírva nem volt a "zutaten"-nél több. Rámen viszont finom; ugyanakkor meleg. Közös megegyezéssel arra jutunk, hogy ilyet télen lehet igazán jó enni, mert amikor amúgy is meleg van, akkor nem a legjobb, ha a bögre fölé hajolva még az arcom is bepárásodik.

A két elkészült rámen a háttérben pedig a balesetet szenvedett mochi-k láthatók

Mindezek után olyan 5-6 óra magaslatában kikísérem barátnőm a buszmegállóba, közben örömmel konstatáljuk, hogy beborúlt és már nem sülünk meg, de még elázni sem fogunk, illetve beszélgetünk az érettségiről, főleg irodalomról, meg kortársakról, meg valahogy szóba kerül Katona is, kinek életét így estére még felfestem neki - amolyan Bánk Bán tétel bevezető.

Otthon engem nővérem látványa fogad, aki a gép előtt ül; bekötöm neki a head-settet. Kint esik, futás elmarad. Szobámat látva rámtör a selejtezhetnék, meg rendezgethetnék. Kis is tolom a kukába az álltalánosban és gimnáziumban felhallmozott emlék és napló maradványokat, szétfoszlott papírkötegeket, csak a "legszükségesebbek" maradnak még meg. Közben óhatatlanul ránktör valami nosztalgia féle is, de hiányolni egyáltalán nem hiányolok semmit. Örömmel veszem észre, hogy minden jó úgy, ahogy most van, s hogy az idők múlásával sikerült levetkőznöm párat a (számomra vagy mások számára rossz) rossz tulajdonságaimból. Még 10 körül kiírok nővéremnek még valami nemtudommit, amit haza akar vinni (közben örülök, hogy jó a DVD író lekopog). Aztán álmosság tör ránk és az alvásra szavazunk. Kelésre meg csak 9-kor kerül sor. Örülünk, hogy nincs suli, csak ne lennének ott a júniusi szóbeli megmérettetések...

PS.: A Mochi bizony ragadós, nagyon (aki nem hiszi járjon utána >>), illetve iszonyúan nehéz (számomra mint a gesztenyepüré kevés tejszínhabbal...)

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==