Űrdongó2007.09.11. 13:08

A TESTÉPÍTÉS NAGY ENCIKLOPÉDIÁJA.... csak PRO. (KONTRA nélkül)

Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy változtatok a fizikumomon. Sajnos személyi edzőre nem nagyon van elkülönített pénzmagom (a képzeletbeli trénerem pénzét inkább játékprogramokra költöm :)). Ezért is kerestem nagyon régóta ezt a könyvet melyet Arnold Schwarzenegger nevével fémjeleznek. (Nem véletlenül, hiszen ő írta. :)) írónak sem utolsó :)

Történt még februárban, hogy egyik haverom megérdeklődte az ALEXANDRA kiadónál, hogy mit tudnak mondani az enciklopédia esetleges jövőbeni újranyomásáról (ezt megelőzően rengeteg könyvesboltot és internetes árverést bebarangoltam hátha találok egy példányt belőle.. de nem jártam szerencsével.) a kiadó úgy nyilatkozott a telefonba, hogy a közeljövőben nem tervezik az újbóli kiadást. Nem kell mondanom, hogy jómagam is elkeseredtem a hallottak végett.

Már-már feladtam a reményt, hogy soha nem lesz meg ez a remekbe szabott képes illusztrációkkal bőven ellátott iromány, amikor egyik nap valamilyen csoda folytán rábukkantunk kisvárosunk egy rejtett könyvesboltjának rejtett zugában. (Na jó ez túlzás.. ki volt rakva a kirakatba :D) Mondanom sem kell, hogy a felfedezést azonnali vásárlás követett. Majd a tudásszomjtól hajtva bele is vetettem magam A testépítés nagy enciklopédiájának első 100 oldalába (teszem azt az enciklopédia tényleg nagy :)… cirka 800 oldal és 2kg.) Tehát már magától a könyvnek a tartásától is kondiban maradhatsz.

Olvasás közben nagyon megjött a kedvem a kondi-teremhez… köszönhetően az írónak, aki ezzel a könyvel, személyes trénereddé válik. (bár eddig sem voltak a súlyok idegenek a számomra, rendszertelenül és komoly elhatározás nélkül edzegettem).

A könyvben végigkísérhetjük a testépítés (és az ezt övező kultúra kialakulását) valamint Arnold pályafutását. És ami a legjobb.. ez az ember nem a levegőbe beszél a sorok mögül. Az utolsó izomrostig ismeri az anatómiádat. Felvilágosít arról, hogy milyen testtípussal rendelkezel és ehhez milyen táplálkozás és edzés menetrend ajánlott a leghatékonyabb fejlődés érdekében. Olyan tanácsokkal lát el melyek hosszú évek kutatómunkáját és tapasztalatát hordozzák magukban. Leírja a súlyok helyes fogását és a sérülések elkerülését, a bemelegítés menetét… de még olyan apró dolgokat is, hogy milyen gatyában lépj fel pózolni a versenybírák elé, ha már versenyszerűen űzöd ezt a sportot. Ír a doppingszerek és a táplálék-kiegészítők káros vagy éppen jótékony hatásairól…és egyáltalán a helyes, sikerhez vezető útról. Jómagam is meglepődtem mikor kiderült, hogy hasonló csontozattal rendelkezem mint Schwarzenegger (fénykorában mikor sorra nyerte a MR. Olimpia címeket is simán átérte a csuklójánál két ujjal egy átlag ember.)

Tehát mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvet. Nagyon sokat lehet belőle tanulni mely biztosan a hasznodra válik majd ha elhatározod magad, hogy megreformáld az alakodat. Márpedig ha túljutottál az első 10 oldalon.. nagy valószínűséggel már meg is érett benned az elhatározás és ha tovább olvasod, szert teszel egy fajta mentális magabiztosságra mely fejlődésre fog sarkallni. A tükör nem fog hazudni. Amint megmutatkoznak az első eredmények (viszonylag gyorsan) még több erőt fogsz kapni a folytatáshoz.

Tehát: kötelező vétel mindazoknak, akiket kicsit is érdekel a téma, azoknak akik bizonytalanok az edzéstervük hatékonyságát illetően, kezdőknek, haladóknak, azoknak akik súlyzós edzéssel akarnak javítani teljesítményükön, egy már eddig is űzött sportban…17-70 éves korig.. és azoknak is akik csak szimplán jobban akarnak kinézni a helyi strandon. (Mint jómagam is :D).

„Ha eddig velem tartottak, máris kilométerekkel leelőztek mindenkit és sikerre vannak ítélve.

Mindent megtettem azért, hogy ez a könyv a lehető legőszintébb, legpontosabb és leggyakorlatiasabb legyen. Olvassák el, egyes részeket nézzenek át újra meg újra, ha kérdéseik vannak, lapozzanak vissza a megfelelő részekhez, a fényképekből merítsenek motivációt, de olyankor se restelljék kinyitni a könyvet, ha valamit változtatni szeretnének az edzésprogramjukban. A választ itt tartják most a kezükben.

Na, kezdhetjük? Gondoltam. Akkor, mindent bele!„

**Arnold Schwarzenegger

  1. november**
eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

7 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==