cobra5252008.02.06. 19:59

DSLR - A történet

Többször írtam már, hogy szeretnék venni ilyen-olyan tükrös gépet. Legutóbb a Nikon D40X-et néztem ki magamnak. Az utóbbi napokban beszéltem pár emberrel, akik komolyabban foglalkoznak fotózással. Mindenki azt mondta, hogy inkább vegyem meg a D40-et, mert a D40X nem ér meg annyival többet, mint amennyibe kerül. Mi a különbség a két gép között? A D40X egy "okosított" változat, mely a D40-ben lévő 6MP-es szenzor helyett 10MP és kb. fél képpel tud többet csinálni másodpercenként. 6MP pedig bőven elég nekem, mint kezdőnek. Mindenki azt javasolta, hogy a megmaradt pénzt fektessem majd be egy másik obira. Így hát meg is fogadtam, hogy egy ilyen gépet végre-valahára megszerzek magamnak.

Tehát Nikon D40, a történet itt kezdődik. Itt helyben találtam egy jó üzletet, fel us hívtam őket, hogy van-e nekik készleten, mert bemennék érte. Természetesen ( amilyen szerencsém nekem lenni szokott) nem volt. Ez volt csütörtökön. Azt mondták, hogy péntekre meglesz. Eljött a péntek, vígan hívtam fel őket, hogy akkor ma már mehetek-e érte. De valami szállítói gubancot emlegettek és hogy legkésőbb hétfőn meglesz. Nagy szomorkodás, de sebaj, hiszen csak 2 nap.

Eljött a nagy nap, HÉTFŐ. A biztonság kedvéért azért felhívtam őket, megvan-e. Megint nem volt. Gondolom nem is kell mondanom, mennyire voltam ideges. :) Azt mondták holnap, azaz kedden megérkezik. Hát jó, nem tudok mit tenni. Itt van a kedd, telefonálok: "Megjött már a Nikon D40?" - Még mielőtt elolvasod, egy kérdés: Szerinted megérkezett? :D - "Sajnos nem, holnap jön." Azaz szerdán. Elérkezett hát a mai nap és végre megérkezett az üzletbe... DE ma meg nekem nem volt jó, nem tudtam bemenni. Hát nem csodálatos? :) Ha minden jól megy, holnap már be tudok menni érte, de ha mégsem, akkor már csak jövőhéten tudhatom magamévá... :(

Szurkoljatok! :) :)

CHASE
A 2010-es évek legjobb számai II

3 napja
1

Necroman Mk2
Donkey (1981)

2026.09.12.

Necroman Mk2
Far Cry

2026.08.24.
6

p34c3
Bebeeflázva: Retro FPSek Questen

2026.08.22.
3

Stadia HUN
Evercade Alpha

2026.08.20.
4

CHASE
2026 zenéi féltávnál

2026.08.18.

Stadia HUN
Game Informer

2026.08.10.
14

Necroman Mk2
Quake Champions

2026.07.31.
2

Necroman Mk2
Wrath of the Gods

2026.07.22.
1

p34c3
Reach

2026.07.10.
2

Necroman Mk2
MECCHA CHAMELEON blogteszt

2026.06.25.

Necroman Mk2
Luftrausers

2026.06.12.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
20

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11