cobra5252008.06.09. 21:12

Zenei hét - 1.

JIMMY EAT WORLD

Előszöris, hogy mi ez:

Egy ideje gondolkodtam rajta, hogy kéne csinálnom valami zenés dolgot. És kitaláltam! Mostantól 1 vagy 2 hetente mutatok be előadókat, stílustól függetlenül. Minden előadóról olvashattok majd egy kisebb cikket (mikor indultak, hogy robbantak be a köztudatba, stb.), majd láthattok pár videóklippet a legjobb számokból szemezgetve.

Hát akkor, bemutatom az első bandát:

Jimmy Eat World

A Jimmy Eat World 1993-ban alakult meg az Arizonai Mesában. A műfaj besorolása nem olyan egyszerű, hiszen alternatív rock-tól az indie rock-on át úgy nevezett „pop punk” műfajban is jeleskedtek. Az énekes (és egyben a gitáros) neve Jim Adkins, a dobos pedig Zach Lind, ők már óvodás koruk óta barátok. Hozzájuk csatlakozott Tom Linton, aki szintén gitáros valamint Mitch Porter (1995-ben ő kilép, de erről később), aki a basszus szerepét játssza. 1994-ben jelent meg az első teljes (a banda nevével ellátott) albumuk.

1995-ben a csapat a Capitol Records-hoz szerződött. Ebben az időben lépett ki Mitch Porter, akit gyorsan Lind egyik barátjára cseréltek. Nemsokára, egészen pontosan 1996. Július 23-án jelent meg második albumuk „Static Prevails” címmel. (Ezt 2007-ben újra kiadták, pár bónusz számmal.) 1998-ban a banda ismét stúdióba vonult, hogy felvegye új lemezüket, mely 1999-ben jelent meg „Clarity” néven. 2000-től csak úgy ontották magukból a jobbnál-jobb zenéket: The Middle, Sweetsness, A Praise Chorus, The Authority Song. 2001-ben (Szeptember 11.-i támadások után) kiadták a a „Bleed American” lemezt. Ez két lemezből állt, a második lemezen demókkal és koncertfelvételekkel.

Legutóbb kiadott lemezük a „Chase This Light” címet viseli, mely 5. helyen nyitott az U.S. Billboard 200-as listáján és több mint 62000 darab fogyott belőle az első héten.

A csapat 2007. Decemberétől pedig a világ szinte minden pontján turnézik.

Mi gamerek találkozhattunk a Burnout Paradise-ban(Electable(Give It Up)), a Burnout 3-ban(Just Tonight) és a Tony Hawks Underground 2-ben is velük.

Jimmy Eat World ### Videóklippek

Jimmy Eat World - Bleed American

Jimmy Eat World - Hear You Me ### Külön kiemelném, lassú, szomorú és gyönyörű szám.

Jimmy Eat World - The Authority Song

Jimmy Eat World - Sweetness

Jimmy Eat World - The Middle

Jimmy Eat World - A Praise Chorus

CHASE
A 2010-es évek legjobb számai II

3 napja
1

Necroman Mk2
Donkey (1981)

2026.09.12.

Necroman Mk2
Far Cry

2026.08.24.
6

p34c3
Bebeeflázva: Retro FPSek Questen

2026.08.22.
3

Stadia HUN
Evercade Alpha

2026.08.20.
4

CHASE
2026 zenéi féltávnál

2026.08.18.

Stadia HUN
Game Informer

2026.08.10.
14

Necroman Mk2
Quake Champions

2026.07.31.
2

Necroman Mk2
Wrath of the Gods

2026.07.22.
1

p34c3
Reach

2026.07.10.
2

Necroman Mk2
MECCHA CHAMELEON blogteszt

2026.06.25.

Necroman Mk2
Luftrausers

2026.06.12.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
20

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11