Tegnap előtt megvettem a Wii egyik nagyobb, first-party címét, a Super Paper Mariot. Százszor elhangzott már, úgyhogy a „nehéz döntés” témába nem mennék most bele - a lényeg, hogy a papírból készült vízvezetékszerelő kalandjait részesítettem előnyben. Idestova hét órát játszottam a játékkal, így, ha egy tesztre nem is, de egy kisebb véleményezésre elérkezett az idő. Jó olvasgatást hozzá!
*Ami már elsőre feltűnik: a játék egy rajzolt 2D-s platformer, melynek érdekessége, hogy rövid időre képesek vagyunk a már meglévőkhöz „hozzáadni” egy dimenziót, így egy 3D-s platformert kapva. A váltogatós rendszer nagyon jól működik, hasznos is, egyetlen hibája a kidolgozatlanság. Még egy-két tárgy megrajzolásába igazán nem halt volna bele az Intelligent Systems grafikai osztaga. Kicsit egyenletlen ez a játéknak ez a része: néhol fantasztikusan stílusos, máshol idegesítően unalmas. Meg kell hagyni, nagyon eltalálták ezt a rajzolt stílust, de messze nem hozták ki belőle a maximumot. Rengeteg helyen egyszerűen üresnek érezzük a pályát, kidolgozatlannak a karaktereket (ez leginkább néhány ellenségre igaz). A szép részek viszont nagyon szépek, színesek, élettel teliek. Furcsa kettősség, de meg kell szokni. Akárcsak a 2D-3D váltást.
A harcrendszer valami egészen egyedire sikerült. Ugyan a játék nincs egyedül a külön csatamező nélküli szerepjátékok palettáján (Kingdom Hearts, valaki?), de az, hogy a játék a platformer stílust ötvözi a szintlépéssel, a társak és a tárgyak használatával, egészen egyedi a játékok világában. És ennek ellenére nagyon jó! Én személy szerint a tápolós fajtából vagyok, így lehet az, hogy már most, 7 óra után 40.000 tapasztalati ponttal az IGN Guide előtt járok (egy ellenség átlag 200-at ad). A Super Paper Mario elég lehetőséget is biztosít a tápoláshoz, rengeteg ellenség van. Változatosak, színesek, és egy platformjátékhoz képest sokukhoz taktika (!) is kell. Az egyetlen problémát a HP okozza. Jó gyorsan fogy, újratölteni már sokkal nehezebb. Volt, hogy vagy nekimentem egy bossnak 4 HP-val, vagy vissza kellett mennem a kezdővárosba, ahol bevásároltam és aztán visszacaptattam a bosshoz. Nem kellemes. Ennek ellenére ez a része a játéknak piros pontot érdemel. Már csak azért is, mert nem csak Mariot, hanem Peachet és Bowsert is irányíthatjuk!
A sztori, ahogy a Mario játékoknál megszokhattuk, kicsit (nagyon) lapos. Változatosság, hogy ezúttal nem Bowser a főgonosz, hanem egy igen kidolgozatlanra sikerült „új-vagyok-de-hódítani-akarok” figura, Count Bleck. Ez igazából semmit nem dob a játékon, ha csak azt nem, hogy Bowser kivételesen a jók oldaláról égeti meg a Koopák alsóbbik felét. Amik viszont sokat emelnek a játék hangulatán, azok a párbeszédek. Ugyan rengeteg van belőlük, de van néhány egészen poénos rész is. Mobiltelefonáló varázsló, Bleck „köszönjük, Emese” stílusú titkárnője, meg a többiek. Csak legyen türelme az egyszeri játékosnak végigolvasni a szövegeket… :P
Ezek az első benyomásaim a játékkal kapcsolatban - stand by, hamarosan teszt!*
Necroman Mk2 
Bountyy 
p34c3 
axl 
liquid 
CHASE