annie0072008.09.20. 19:18

.:: The Real Guitar Heroine

elkapott a láz + nyaram

Sziasztok!

Hogyvagytok, jólvagytok? Visszatértem, igen, ismételten és megint. Először is kezdeném azzal, hogy azért nem írtam hosszabban eddig, mert nyaraltam, mászkáltam össze meg vissza, mint az egy holiday-kor szokott lenni, ugye.

Összefoglalva jó volt, bár a nagyapám halálán a mai napig nem tettem túl magam... mondhatni nagyon nem :( Tudni kell, hogy elég szerencsétlenül jött ez ki a családunknak, mivel nyár elején, úgy május körül, kiderült, hogy a nagyapám rákos... halálos beteg :'( Magam alá kerültem lelkileg teljesen. Velük nőttem fel... :( Édesanyámék azt mondták, hogy mivel ez a helyzet állt elő, ezért ők nem tudnak velünk jönni külföldre, így a szülinapi ajándékként egy közös utat kaptam a kedvesemmel Corfu szigetére. Igazat megvallva... nemtudtam neki örülni, asszem érthető, hogy miért... De elmentünk. Egy hétre a csodálatos zöld sziget lakói lehettünk. Baromiszép hely, ugyanolyan, mint 12 évvel ezelőtt.. mert én már anno voltam kint, de ugye akkor még kislány voltam. Az egy hét hosszúnak tűnt, ám nem volt eseményektől mentes: meglátogattuk Sissi Palotáját és körbejártuk a szigetet magát, majd másik nap alkalmával egy görög esten is részt vettünk. Mondanom sem kell, hogy egy csomót pancsoltunk a tengerben és nívós helyeken vacsoráztunk meg, nap mint nap. Amikor a hazaútra került a sor, szinte már haza akartam menni, borzasztóan hiányoztak az otthoniak és emellett a szörnyű tudat mellett, bevallom, nehezen tudtam még aludni is. Emlékszem, hogy a hazaúti repcsire 4 órát kellett várni, mert késett... majd hullafáradtan ágynak estünk másnap reggel 7kor.. gyönyörű volt, eh.

Aztán volt még ezek után párszor Balatonkenese. Sütögettünk és éjjel mászkáltunk rengeteget. Meg házibulik Bercinél. Hajjaj, jó emlékeim vannak róla. ^^ Együtt főztünk, gameltünk és éjjeli sétáltunk. Asszem már ezt korábbi blogomban említettem, de most gondoltam belefűzöm ezt is. De később sajnos, eljött az a nehéz nap, amitől tudtam, hogy nem menekülhetek.[r.i.p] Nehéz volt a szívem. Mint a kő. :-///// De elengedtem. Muszáj volt. :(:(:(

Augusztus utolsó előtti napján viszont Danim szülinapját ünnepeltük meg, mégpedig úgy, hogy az ajándékba kapott üdülési jegyekből egész napra kibéreltük úgymond a vidámparkot. Reggeltől estig csak és kizárólag ott voltunk, hatalmas élmény volt. Azóta sem fájt annyira a hátam, mint akkor :D:D De őszintén mondom, megérte :P^^

Most meg itt van a szeles-ködös-latyakos szeptember, aminek mindenki annyira örül... személy szerint utálom. Az egész ilyen teles-szeles-őszösz [!] dolgot. Kivéve a karácsonyt és a szilvesztert, amire már vannak ötleteim. Mondjuk egy Guitar Hero és HALO3 party példul... :) Ugyanis mostanság csak ez a kettő a mániám. A Hero-ra teljesen rá vagyok kattanva, olyan szinten, hogy ma hajnalban fél4ig [nem, nem vagyunk elvetemültek] csak ezt játszottuk :P Reggelre begörcsölt az ujjam, szal a bal alsó ravaszt már képtelen vagyok megnyomni, mert fáááj XD Persze ma megint szépen folytattam az agytorzítást :P

Nah, asszem elég volt ennyi belőlem.

Ui.: magyarinak külön küldöm:

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==