GameBoyGirl2009.02.26. 12:44

Isten áldjon, magyar egészségügy!

3 nap, 3 éjszaka a gyerekosztályon.

Hétfő éjszaka fuvaroztak be vesegörccsel a szentesi kórházba. Első meglepetés, összevonták a gyereko.-t a szülészet-nőgyógyászattal egy épületbe. Pozitívum: van egy társalgó kávé-és nasiautomatával így a kisgyerekes anyukáknak nem kell a büféig gyalogolni, csak kimennek a reggeli kávéadagért gyorsan. Negatív: kevés kórterem sok beteg (olykor fertőző) gyereknek, az utolsó kórteremre (ahol én is voltam) pedig elfogy a nővérkék türelme és agykapacitása is.

Hőn szeretett gyermekkardiológus dokinéni volt az éjszakás, felvett, hogy reggel uh., labor, éljem addig túl a huszonéve is használt Algopyrin-Nospa koktéllal. Egész éjszaka bőgtem a fájdalomtól, alvás max. 1 óra volt míg hatott a cucc. Másnap reggel olyan voltam mint egy zombi, de kaptam kanült (amit 3x ragasztottak át, mert kibuggyant a vér meg majdnem lefürödtem magamról) és jött egy tökéletesen negatív uh. Hoppá! Addig kőre vadásztak, de jóól pofára estek :D Tegnap aztán jött h. minden negatív, elő az urulógussal, hogy merre. Akkor aznap közölték h. másnap (alias ma) majd mehetek urográfiára. Ami szintén negatív :D Hazaengedtek úgy h. fogalmuk sincs mi bajom van.

A kórteremben volt egy hörgőgyulladásos 7 hónapos kislány, akit első két nap nagyon frankón elláttak, gyógyul is szépen, de tegnap éjszaka...úgy beírták h. megkapta az inhalálószert, hogy be se adták neki!! Ez pedig egy pici, högrő-sípoló hangon lélegző kisbaba. Ráadásul az összevonások okán logikátlanul teszik össze a betegeket, olykor piciktől az anyukát is elküldik. Hát csoda h. felidegelt a rendszer?

On the other hand...még ennyit nem DS-estem egy huzamban :D FFCC pörgött kegyetlenül, folytatom is mindjárt.

CHASE
A 2010-es évek legjobb számai II

3 napja
1

Necroman Mk2
Donkey (1981)

2026.09.12.

Necroman Mk2
Far Cry

2026.08.24.
6

p34c3
Bebeeflázva: Retro FPSek Questen

2026.08.22.
3

Stadia HUN
Evercade Alpha

2026.08.20.
4

CHASE
2026 zenéi féltávnál

2026.08.18.

Stadia HUN
Game Informer

2026.08.10.
14

Necroman Mk2
Quake Champions

2026.07.31.
2

Necroman Mk2
Wrath of the Gods

2026.07.22.
1

p34c3
Reach

2026.07.10.
2

Necroman Mk2
MECCHA CHAMELEON blogteszt

2026.06.25.

Necroman Mk2
Luftrausers

2026.06.12.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
20

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11