Taki Kazama2009.04.12. 23:20

Az irodalomfan olvasmányélményei part#19

"Nincs lehetőségünk ellenőrizni, melyik döntésünk jobb, mert összehasonlításra sincs módunk. Az ember mindent előszörre és felkészületlenül él át. Mint mikor a színész egyetlen próba nélkül játssza a darabot. De vajon mit ér az élet, ha az első próbája már az élet maga? Az élet ezért mindig olyan, mint a skicc. Habár a skicc sem pontos kifejezés, mert a skicc mindig valaminek a felvázolása, előkészület a képhez, míg az életként értelmezett skicc semmire sem jó, vázlat kép nélkül."

A lét elviselhetetlen könnyűsége - Milan Kundera

*I./6.

Az erotikus barátság íratlan szerződése feltételezte, hogy Tomás kiiktatja életéből a szerelmet. Amint megszegné ezt a feltételt, a többi szeretője másodrendű szerepre kényszerülne, és fellázadna.

Ezért is szerzett Tomas egy albérletet, ahová Terezának el kellett vinnie nehéz bőröndjét. Tomás őrködni akart Tereza fölött, védeni akarta őt, örülni a jelenlétének, de semmi szükségét nem érezte, hogy változtasson életvitelén. Ezért nem akarta, hogy kitudódjék: Tereza nála alszik. Az együttalvás ugyanis a szerelem corpus delictije.

A többi szeretőjével sohasem aludt együtt. Amikor ő látogatta meg valamelyiket, a dolog egyszerű volt; akkor távozott, amikor akart. Kínosabb volt a helyzet, amikor a női jöttek fel őhozzá, s neki magyarázkodnia kellett, hogy éjfél után hazaviszi őket, mert álmatlanságban szenved, és képtelen elaludni egy másik ember szoros közelségében. Állításával nem járt messze az igazságtól, de a fő ok ennél kínosabb volt; azt nem merte elárulni szeretőinek: amint véget ért a szeretkezés, ellenállhatatlan vágy fogta el, hogy egyedül legyen; azt, hogy éjszaka közepén egy idegen lény oldalán ébredjen, kellemetlennek találta; a közös reggeli ébredés taszította; nem vágyott rá, hogy bárki is hallja, ahogy fogat mos a fürdőszobában, és a kettesben töltött reggeli meghittsége sem vonzotta.

Ezért lepődött meg annyira, amikor ébredéskor Tereza szorosan fogta a kezét. Nézte a lányt, és képtelen volt felfogni, mi történt. Felidézte magában az imént eltelt órákat, és úgy érezte, valamiféle ismeretlen boldogság illata árad belőlük.

Attól kezdve mind a ketten várták, hogy egymás oldalán aludjanak el. Már-már azt mondanám, hogy szeretkezéseik célja nem a gyönyör volt, hanem a gyönyört követő alvás. Különösen Tereza nem tudott elaludni Tomás nélkül. Amikor néha egyedül maradt albérleti szobájában (mely mindinkább puszta alibi volt), egész éjjel nem hunyta le a szemét. Ezzel szemben lehetett bármennyire zaklatott, Tomás karjaiban akkor is elaludt. Tomás meséket suttogott a fülébe, amiket neki talált ki, csacskaságokat, egyhangúan ismételt, vigasztaló vagy mulatságos szavakat. A szavak Terezában zavaros látomássokká változtak, s ezek a látomások ringatták első álmába. Tomás tökéletesen uralta Tereza álmát; a lány abban a pillanatban aludt el, amit Tomás választott meg.

Miközben aludtak, Tereza úgy kapaszkodott Tomásba, mint az első éjszakán: szorosan fogta a csuklóját, az ujját, a bokáját. Ha Tomás fel akart kelni, cselhez kellett folyamodnia, hogy fel ne ébressze. Kiszabadította az ujját (csuklóját, bokáját) Tereza szorításából, s ezzel mindig félig felébresztette a lányt, mert álmában is nagyon őrködött fölötte. Csak akkor nyugodott meg, amikor Tomás a csuklója helyett a kezébe csúsztatott valamilyen tárgyat (összegöngyölt pizsamát, papucsot, könyvet), amit azután úgy szorongatott, mintha Tomás valamelyik testrésze lenne.

Egy ízben, amikor éppen altatta Terezát, s a lány csak az álom első előszobájában járt, így hát tudott még válaszolni a kérdéseire, Tomás azt mondta: - Úgy. Most pedig elmegyek. - Hová? - kérdezte Tereza. - El - mondta Tomás szigorú hangon. - Veled megyek! - mondta a lány, felemelkedett az ágyon. - Nem, nem szabad. Örökre elmegyek - mondta Tomás, és kiment az előszobába. Tereza felkelt, és csukott szemmel követte. Csak egy rövid inget viselt, alatta meztelen Kifejezéstelen arca meg se rezdült, mozdulatai azonban határozottak voltak. Tomás kiment az előszobából a folyosóra (a bérház közös folyosójára), és becsukta Tereza előtt az ajtót. Tereza hevesen lenyomta a kilincset, és követte őt, mert álmában szentül hitte, hogy Tomás örökre el akarja hagyni, s neki fel kell őt tartóztatnia. A férfi lement a lépcsőn az első pihenőre, és ott megvárta Terezát. A lány lejött hozzá az első pihenőre, megfogta a kezét, és visszavezette az ágyába.

Tomás megállapította: szeretkezni egy nővel és aludni egy nővel - kétféle szenvedély, mely nemcsak különbözik egymástól, hanem már-már ellentétes. A szerelem nem a szeretkezés iránti vágyban nyilvánul meg (ez a vágy számtalan nőre vonatkozik), hanem az együttalvást kívánó vágyban (ez a vágy csupán egyetlen nőre vonatkozik).*

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==