Cayman HUN2009.10.08. 11:02

and so Nine...I am creating you (update)

Mindig is szerettem az olyan filmeket, amelyek egy egészen más világba kalauzolják a nézőt, egy olyan világba ahova sosem kerülhet, és nem csak a kor és idő miatt amiben él, hanem szimplán egy hasonló világ létezésének fizikai képtelensége miatt. Vannak sci-fi filmek, amik egyszer megvalósulnak, ha nem is úgy, ahogyan azt a film a vászonra festi, de hasonlóképpen, viszont vannak olyanok amik sosem. Képzelj el egy analóg világot, ahol a gépet az emberi lélek kelti életre, ahol a gép érez, bosszút áll, és önállóan dönt. Majd vesd fel ötletként, hogy ebben a világban alkosd meg az emberiség apokaliptikus jövőképét. Majd tedd fel kérdést: ezután? Ezután, kedves barátom, ki kell találnod, hogyan folytatódjon az élet! Mert az életnek tovább kell mennie!

Egy tudós, aki megalkotta az analóg szuperitelligenciát, mely az emberiség védelme helyett az ellen fordult, kitalálta. Létrehozott 8 rongybabát amelyek mindegyikébe lelkének egy részét lehelte, majd az utolsóért, a kilencedikért már az életét adta, s ezzel átadta mindazt ami az emberiségből maradt, kilenc ketyegő rongybabának.

after our world ended, their mission began

Ez mind egy Shane Acker nevű tanuló elméjében született meg, aki ezt be is mutatta kis filmként végzős évében tanulói munkaként. Majd ezt Tim Burton megnézte, és elkezdődtek a 9 című posztapokaliptikus animációs film munkálatai. Nem sokkal később elkészült a film, melyet meg is néztem csupán pár órája, és úgy döntöttem firkantok róla egy bejegyzést, hogy ezzel is minnél több embert tudjak rávenni, mindenképp nézze meg!

A történet szerint egy tudós létrehozott egy szuperintelligens gépet, amely gépeket gyárt, és azok segítségével védi az emberiséget. Ám mielőtt a gépezetet tesztelhették volna, a kormány elkobozta azt, és azonnal szolgálatba állította. Majd a gép az ember ellen fordult. Tipikus sztori, eddig. Ám a tudós létrehozott kilenc rongybabát, melyek mindegyikébe lelkének egy darabját lehelte, hogy elpusztítsák a gépeket, és megteremtsék újra az életet. És ettől egyedi az egész film, rongybabák, amiken mosolyogni tudnánk, vagy még akár ki is nevethetnék az ötletet, hogy rongybabákkal "darkos" sci-fi animációs filmet készít valaki. Bár ezt már az első előzetes is meghazudtolta, azóta követem én is figyelemmel a filmet, amelyet végre megnézhettem!

És milyen volt? Remek, zseniális, talán nincs is rá szó. Félre értés ne essék, nem egy világrengető szuperprodukcióról van szó, hanem egy olyan filmről, ami az első nézés után hozzánövi magát az ember szívéhez. Rendkívülien bele tudja magát élni a néző a kicsiny, esett rongybabák helyzetébe, akiknek egy szomorú, reménytelen világban kell reményt teremteniük, és megtenni egy utolsó szivességet az emberiségnek. Nem is igazából azt kell nézni, hogy ez megtörténhet az emberiséggel, inkább egy másik világot kell elképzelni, úgy megnézni a filmet, majd emésztés közben rádöbbenni, hogy ez valóban is megtörténhet. Különben nem ragad magával a film, nem azt a hatást éri el, amit elkell érnie.

...a képi világ szintén zseniális, vérprofi munka és kidolgozottság. Igazi minőségi CGI. Minden kis apró részletben látszik a belefektetett munkaóra, mintha egy játék bő egy órás előzetese lenne. A zenei világon úgyérzem lett volna még mit munkálkodni, egy kicsit epikusabb, komorabb hangulatú zenéket is komponálhattak volna hozzá, de sebaj, talán ez az egyetlen gyengepontja a filmnek számomra, ha a rövidségétől eltekintek...

Kinek ajánlom? Mindenkinek, aki nem szereti a butyuta animációs filmeket, de nem is elég kemény csávó ahhoz, hogy ne essen meg a lelke pár rongybabán. És mindenkinek, aki szereti az kicsit elvont filmeket, és se nem a hollowody szuperprodukcioktól ájul el, sem pedig az agyon dícsért nem túl híres noname filmektől. Minden esetre én mindenkinek, azaz neked is ajánlom, hogy kezdj bele, ha az első húsz perc után még mindíg nem tetszik a film, akkor végig se nézd, nem is fog! Elég vízválasztó film lesz én úgy érzem, van aki majd azt mondja tökjó, van aki meg azt, "mi ez a fos?". :) Egyet sajánlok, hogy túl rövid és ezen is érződik, mintha kicsit össze lenne csapva, ezt bőven ki lehetett volna nyújtani és kevésbé akciódús jelenetekkel megtűzdelni. Bár lehet, épp így akarták mindenki számára nézhető tenni, hogy az se álljon fel a film közepén, akit nem fog meg a dolog.

What happens now? I'm not really sure. But this world is ours now. It is what we make of it.

Click!

P.S.: Mozikba itthon nem tudom mikor kerül a film, de elég sok helyen elérhető már elfogadható minőségben. Bűnös vagyok, letöltöttem. De nem sajnálom, a mai világban nekem nincs kedvem várni arra, hogy majd a szegény multi cégnek ami majdnem az összes hazai mozit bekebelezte, mikor lesz egy kis aprója megvásárolni a produkciót. Felirat szintén elérhető hozzá, de kis angolul tudással nem szükségeltetik, nincsen benne bonyolult angolságú dialógus, könnyen érthető!

És így összeségében: szerintetek? :)

update

Shane Acker 2005-ös rövdfilmje, érdemes ezt is megnézni, ez a gyengébb minőségi kidolgozottság ellenére is még sötétebb hangulatú, itt kilences végig egyedül szerepel. Érdekes, hogy a nagy filmben kapott élő társakat is! Have fun!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2025 nyertesek

1 napja
1

Comedian
Fenegyerek: Újjászületés

2025.04.18.
2

p34c3
HITMAN PSVR2

2025.04.11.
8

Necroman Mk2
Remains of Edith Finch

2025.04.10.

Comedian
Pearl

2025.03.12.
5

Necroman Mk2
Mythwrecked

2025.03.12.
2

Comedian
X

2025.03.08.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2025 - az idei döntősök

2025.03.07.
10

Necroman Mk2
Vanishing of Ethan Carter

2025.02.28.

Necroman Mk2
NFS Undercover

2025.02.20.
8

p34c3
2 éves a PlayStation VR2

2025.02.16.
5

Doberman
Út a Semmibe..

2025.02.14.
2

CHASE
25 legjobb/kedvenc jelenet..

2025.02.09.

Necroman Mk2
20 Days to Find Amy

2025.01.29.
3

keviny
Feltörekvő zenés blog

2025.01.06.
22

Doberman
Thy Catafalque

2025.01.01.
4

Necroman Mk2
2024. év dala

2024.12.31.
3

p34c3
Alien: Rogue Incursion

2024.12.29.
6

Necroman Mk2
Cthulhu Saves Christmas

2024.12.26.
2

p34c3
BolGOG Karácsonyt

2024.12.24.
21