Cayman HUN2009.11.05. 16:55

Gamer (mmint a film) - avagy a játékosok jövője?

Nem hinném. De határozottan egy nagyon jó film, ami szinte minden gémer számára kötelező, mármint minden kocka számára aki elég beteg. Mert ez a film szimplán beteg, a készítők vagy elkaptak a H1N1-től a bárányhimlőig minden betegséget, vagy nagyon be voltak állva amikor kipattant a fejükből az ötlet. Arról viszont fogalmam sincs mi vitte rá őket, hogy megfilmesítsék.

Plot, avagy az alapsztori. 2034-et írunk, a videojátékot megerőszakolta egy Ken Castle nevű agybeteg és ebből született meg a Társadalom című, a valós életben a Second Life-ra kísértetiesen hasonlító rémség, melyben a játékosok élő embereket irányítanak nanobotok segítségével, melyeket előzetesen a munkavállaló agyába ültettek. Az irányított személynek ugyanis ez nem több, mint egy munka, de mindenképp távol áll a játéktól, hiszen a játékos azt csinál vele amit csak akar. Rossz ómen az tuti. Miután Castler bácsit az ötlete gazdagabbá tette egy nap alatt Bill Gates-nél is, reggelig megálmodta a Slayers ötletét, halálra ítélt bűnözők a szabadulásért életre-halálra alcímmel. Nem mondom ha a párnája alatt tartaná a pisztolyát tuti agyonlőné magát álmában...de a lényeg, hogy bekerül a játékba Kable is, akit természetesen tévesen ítéltek el, vagy valami ilyesmi, igazából ez most nem érdekel Titeket, ahogy a filmkészítőket sem érdekelte. Őt Simon játssza a film szerint fps nézetben játszódó játékban -szerintem meg tps de mindegy-, egy 17 éves elkényeztetett srác gazdag szülőkkel. 27 diadalmas, győzelemtől ittas meneten vezeti keresztül Simon Kable-t, majd rossz játékoshoz hűen elkezdenek csítelni. Először beszélnek egymással (na látjátok, ezért nem lesz party chat az mw2-ben), majd a srác az irányítást is átengedi Kable-nek, hogy...nem mondom tovább mert a végén még rám fogjátok a spoiler csöveket.

Ha valaki kíváncsi lenne a film műfajára, akkor azt mondanám hogy egy "science fiction action thriller", de azt mondom, hogy Mark Neveldine és Brian Taylor közösülésének áldott gyermeke, tehát Crank: Magas Labda. Minden esetre a film ettől még továbbra is kurvajó, akárki, akármit mond és akárhogy is érvel. Ha a Crank-et szeretted, akkor ezt is fogod. Félre értés ne essék, én a Crank-et nem szeretem, de az "annyira szar hogy már jó" kategóriában utálom. Körülbelül hasonló gyomorérzéssel álltam fel a székből a film végén, mint a Crank-ek esetében.

A színészi játékról sok mindent nem lehet elmondani, ugyanis gyakorlatilag nincs. Mármint nem tudom, hogy ez színészi játék e egyáltalán. Egy őrült, kiherélt maraton futás a film, de pont ettől olyan jó. Sok helyen felsikítottam a röhögéstől, például amikor megláttam a tipikus dagadt kockát miközben Kable kedves nejét irányítja a Társadalomban. Gusztustalan, mocskos, undorító, beteg, imádni való, vicces...és igazából minden kategóriát és értékelési skálát kimerítő a film.

De végtére is a Surrogates után ismét egy érdekes ötlettel áll elő, miként fogja a videójáték megreformálni a világot, avagy inkább a virtuális élet. Bár kötve hiszem, hogy ilyen formában elfogadná ezt az emberiség, de minden esetre valami hasonló egyszer majd kialakulhat, mondjuk a Second Life-ból. Iszonyatos, hogy az is mire képes. Emberek életét veszi el, akárcsak a World of Warcraft. Érdekes dolog belelátni a mai fiatalság elméjébe is, miként válik mindenki kockává, miként sértik és erőszakolják meg a mi, videojátékosok kockaságát a causal játékosok, avagy szimplán internet függők.

Ha engem valaha alkalmaznának film kritikusként, biztosan azonnal kirúgnának ha leírnám azt, hogy igenis, én AJÁNLOM ezt a filmet mindenkinek! Főleg gémereknek - asszem megtaláltam a célközönséget - már csak a sok, jó elrejtett poén miatt is. Aki azt mondja, hogy ez a film egy szar, annak igaza van, de sürgősen orvoshoz kell fordulnia, mert túl konzervatív és nem érti, hogy az élet csak egy elbaszott videojáték. Aki azt mondja, hogy ez egy jó film, annak igaza van, de sürgősen kezeltesse magát, hiszen ilyen szintű beteg aggyal nehéz lesz leélni a hátralévő éveket.

Tehát az értékelésem ezek alapján a következő: -1&11/10

GAME OVER

Na szóval, egy jó hányás után, milyen volt a film? Avagy, mi a véleményetek arról, miként fogja megváltoztatni a videojáték a következő generációk életét?

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2025 nyertesek

1 napja
1

Comedian
Fenegyerek: Újjászületés

2025.04.18.
2

p34c3
HITMAN PSVR2

2025.04.11.
8

Necroman Mk2
Remains of Edith Finch

2025.04.10.

Comedian
Pearl

2025.03.12.
5

Necroman Mk2
Mythwrecked

2025.03.12.
2

Comedian
X

2025.03.08.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2025 - az idei döntősök

2025.03.07.
10

Necroman Mk2
Vanishing of Ethan Carter

2025.02.28.

Necroman Mk2
NFS Undercover

2025.02.20.
8

p34c3
2 éves a PlayStation VR2

2025.02.16.
5

Doberman
Út a Semmibe..

2025.02.14.
2

CHASE
25 legjobb/kedvenc jelenet..

2025.02.09.

Necroman Mk2
20 Days to Find Amy

2025.01.29.
3

keviny
Feltörekvő zenés blog

2025.01.06.
22

Doberman
Thy Catafalque

2025.01.01.
4

Necroman Mk2
2024. év dala

2024.12.31.
3

p34c3
Alien: Rogue Incursion

2024.12.29.
6

Necroman Mk2
Cthulhu Saves Christmas

2024.12.26.
2

p34c3
BolGOG Karácsonyt

2024.12.24.
21