tomi232009.11.16. 10:56

Játékos emlékek...

A napokban ismét előkerült a kis szürke PSX. Gondoltam írok egy-két sort az élményekről...

Mindig is szerettem a videojátékokat. De gondolom, hogy ezzel nem vagyok egyedül itt az oldalon:-)

Sok gép megfordult a kezeim között, ezek közül természetesen volt, amiben sajnos csalódnom kellett, de a legtöbb esetben pont az ellenkezőjét érte el nálam az adott - ma már őskövületnek számító - masina.

Ezek közül is a Sony elsőszülött gyermeke, a PSX gyakorolta rám a legnagyobb hatást. Korábbi blogomban már említettem, hogy sikerült beszereznem egy „botox - kezelt” példányt, ami teljesen úgy mutat a polcomon, mint '96-ban az első, aki ott virított a karácsonyfa alatt.

Szóval azóta rendszeresen járatom a kis „pées”-t, ha mondjuk uborkaszezon van next-gen téren, vagy éppen megunom az új játékok - számomra még mindig nehezen emészthető - „varázsát”.

Pár hete elhatároztuk egyik gyerekkori barátommal, hogy nekiesünk valamelyik ( remélhetőleg) halhatatlan sorozatnak.

Választásunk a Resident Evil első három részére esett, miután sikerült beszereznem a játékokat. Legnagyobb örömömre szolgált, hogy egytől egyig olyan állapotnak örvendnek, mint a „zsoké”:-) Úgy gondoltuk, hogy egy olyan sorozat kell, ami mindkettőnknek vénásan adagolta azt, amitől a mai napig órákon keresztül tudunk ülni a gép előtt.

Tehát Resident Evil.

Sör, pizza berendelve, játékok a gép mellett, első rész a maghajtóban, és…”aztaqrva!”... Elnézést minden olvasótól, hogy itt trágárkodom, de tényleg ez volt mindkettőnk első szava az intro leforgása után, mielőtt beléptünk a „mensön”-be.

Hihetetlen… Semmit sem változott az évek múlásával a játék. Ugyanúgy átadja azt a hangulatot, ugyanúgy rádragasztja azt a szorongást, ugyanúgy érzel, amikor megfordul az első, jóllakott ( vagy nem? ) monszta.

Kicsit tartottam tőle, hogy ennyi év után már nem fog meg a játék a HD-grafika és a QTE által körbeszőtt világban. De szerencsére nem így történt… Annyira nem, hogy már a Nemesis-t kezdjük, a hangulat töretlen, csak sörből fogy több… A második rész pedig ismét hatalmasat szólt, de tőle nem is vártam mást. Szerintem mindenki egyik nagy kedvence ez az epizód.

Szóval jó választás volt Raccoon City-t kijelölni úticélul. De tudtam, hogy nem kell csalódnom a Biohazard - ban, mert ez egy olyan játék, ami valamilyen szinten mindenkit megmozgat, az akkori gamer-társadalom egyik nagy úttörője, s alapköve volt. Sőt! A mai napig az…

Következő választásunk valószínűleg a Silent Hill-re esik, ha túléljük, akkor mindenképpen írok egy beszámolót:-)

Köszönöm, hogy elolvastad a blogom!

p34c3
GOTY 1996-2025

1 napja
5

CHASE
A 2010-es évek legjobb számai II

6 napja
1

Necroman Mk2
Donkey (1981)

2026.09.12.

Necroman Mk2
Far Cry

2026.08.24.
6

p34c3
Bebeeflázva: Retro FPSek Questen

2026.08.22.
3

Stadia HUN
Evercade Alpha

2026.08.20.
4

CHASE
2026 zenéi féltávnál

2026.08.18.

Stadia HUN
Game Informer

2026.08.10.
14

Necroman Mk2
Quake Champions

2026.07.31.
2

Necroman Mk2
Wrath of the Gods

2026.07.22.
2

p34c3
Reach

2026.07.10.
2

Necroman Mk2
MECCHA CHAMELEON blogteszt

2026.06.25.

Necroman Mk2
Luftrausers

2026.06.12.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
20

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.