Warhawk2021.01.02. 16:31

21 indie 2021-re

Nézzünk szét a radar alatt!

Ha minden igaz, akkor indie játékok tekintetében 2021 is egészen kitűnőnek ígérkezik. Persze mostanra ez a kategória is kitermelte a saját nagyágyúit, melyek árnyékában tucatnyian próbálnak egy kis rivaldafényhez jutni. Én most ezekből szemezgetek egy keveset.

Próbáltam olyan játékokat összeszedni, melyekkel nem feltétlen találkoztatok még ezer meg ezer helyen (szóval kiesett például a Kena, a Tunic vagy a Sable), illetve azokat próbáltam előtérbe helyezni, melyekre nem hosszú évek óta várunk (viszlát Mineko és Last Night!).

A Juggler's Tale

2D sidescroller játék, ahol szó szerint dróton kell rángatnunk a főszereplőt, hiszen egy bábfigurát irányítunk.

ANNO: Mutationem

Tavaly kellett volna megjelennie ennek a 2D/3D keverék akció-kalandnak, de áttölták PC-n az év elejére, PS4/5 konzolokra pedig nyár-ősz környékére. Talán addigra lesz hely egy új cyberpunk kalandnak.

Backbone

Idén volt Chicken Police, jövőre jön a Backbone, ahol megint emberbőrbe bújt állatok világában kell noir környezetben megoldanunk egy rejtélyt.

Book of Travels

TMORGP, azaz Tiny Multiplayer Online szerepjáték, ahol nincsenek hatalmas átívelő szálak, karaktered másokkal együtt fedezheti majd fel a fejlesztők által megálmodott mesebeli világot.

Chaotic Era

Kivételesen egy iOS játék, abból is egy egészen érdekes fajta, mert a fekete-fehér minimalista külső mögött egy stratégiai játékot kapunk, melyben fajunk túlélése a tét.

Dandy Ace

Próbáltam minél kevesebb roguelite játékot beválogatni, de a Dandy Ace-t nem lehet kihagyni, a színes, és szó szerint mágikus világban játszódó akciójáték eléggé finomnak tűnik!

Dordogne

Egy bámulatos képi világgal megáldott narratív kalandjáték, melyben Mimi a nemrég elhunyt nagymamája házához érve puzzle feladványokat és leveleket talál, melyek segítségével gyermekkori élményeit élheti újra.

Eastward

A Chucklefish nem igazán tud mellényúlni, ebből a pixelart kaland-szerepjátékból is egész egyszerűen árad a nagybetűs hangulat!

Endling

A bolygó utolsó rókamamájaként kell kicsinyeinket megvédeni ebben a "környezettudatos" 3D side-scrolling kalandban. Sajnos egyre inkább hihető világképet kapunk.

Garden Story

Meg tudja egy kis szőlőszem menteni a szigetét? A mi segítségünkkel (és társakkal és barátokkal) remélhetőleg sikerülni fog ebben a wholesome kalandban!

Genesis Noir

A Genesis Noir inkább élmény, mint játék, de annak egészen kitűnőnek ígérkezik. Az ősrobbanás idején játszódó történetben szerelmünk megmentéséért meg kell akadályoznunk az univerzum születését. Mi sem egyszerűbb, ugye?

Grime

Horrorisztikus akció-szerepjáték, melyben egy átalakuló fegyverrel kell elpusztítanunk az ellenfeleinket? Ez lenne a Grime!

Growbot

A Growbot egy biopunk kalandjáték, amiben egy apró robot próbálja megmenteni az otthonát, ehhez pedig csodás képi világot kapunk.

Kitaria Fables

Akció + kaland + szerepjáték + gazdálkodás + MACSKÁK = Instant szerelem.

Mundaun

Az Alpok egyik völgyében játszódik ez a különleges, ceruzával rajzolt horror történet, ami játékmenetében a klasszikus túlélő horror és puzzle játékok keverékét nyújtja.

NUTS

Az év egyik legfurcsább játéka, amiben feladatunk - megkapaszkodni - mókusok megfigyelése. Igen, komolyan.

Saturnalia

Úgy látszik a horror játékok mellé különleges vizualitás társul, a Saturnalia is első körben a látványával nyűgöz le, de elég érdekes játékmenetet is ígérnek a Wheels of Aurelia alkotói.

Tohu

Újabb elképesztően cuki kinézetű kalandjáték, amiben különleges hal-bolygókat kell felfedeznünk.

Turnip Boy Commits Tax Evasion

Ennél őrültebb cím nem lesz idén és nem hazudik: imádnivaló retekfiút irányítva kalandozunk, barátkozunk, adócsalunk, rombolunk és megpróbáljuk megdönteni a kapitalista disznók hatalmát.

Venba

Az indei játékok egyik legjobb vonása, hogy olyan ötleteket dolgoznak fel, melyekre mi nem is gondoltunk volna. Ilyen például a Venba, ami egy narratív szakácsjáték, mely az indiai kultúrából táplálkozik.

White Shadows

2D sidescrollerrel indítottunk és azzal is fejezzük be, a White Shadows viszont a cukiságot disztópikus környezetre cseréli.

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

4 napja
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

6 napja
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

7 napja

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
2

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7

Necroman Mk2
Highguard - blogteszt

2026.02.15.
7

Necroman Mk2
A Hentai Panda játékai (18+)

2026.02.14.
2

Comedian
Taxisofőr

2026.02.09.
2

Necroman Mk2
Everybody Gone Rapture

2026.02.05.

p34c3
Kedvencek temetője

2026.02.01.
20

liquid
Emlékeztek rá

2026.01.25.
14

Bountyy
Octopath Traveler 0 Podcast

2026.01.21.

p34c3
Backlogatom a lábam

2026.01.19.
15

Necroman Mk2
2025. év dala

2025.12.31.
8

Necroman Mk2
Santa Ride 2

2025.12.26.
2

p34c3
ÖT

2025.12.16.
13

p34c3
Thief VR: Legacy of Shadow

2025.12.08.
5