Ez most nem agymenés, mint a múltkori. Ez most egy gondolat, egy érzés, amit az ősz és annak bartyója, a tél váltott ki belőlem. Ki nem állhatom ezt a két évszakot. Egyetlen egy dolgok van a télben, ami ámulatba ejt még a mai napig is. Ez pedig a havazás... A ,,mű" még ősszel íródott és valószínűleg nem lesz Bestseller...:)
A dérbe burkolt hajnal lassan ébredezik, nyújtogatja fényeit. A didergő tájra szépen kifeszülve, vonja fénybe a fagyos földeket. Az Ősz egy újabb nappal öregebb lett, hamarosan át kell adja helyét a zord Télnek. De amíg a Bratyó el nem jön érte, addig még sokszor fakadhat mosolyra. A fák fázva merengenek, csupaszon várják a telet, s ahogy várják, lassan álomba szenderülnek. Álmodnak maguknak tavaszi esőt, hűs szellőt, bárányfelhőket az égre és madárcsicsergős szép reggeleket.
A Tavasz első rezdülése még a távolba vész, de lassan felemészti az idő a hideg hónapokat. Várom, minden Ősszel s Télen várom, hogy végre a zajos kikelet elérjen. Mert a tavasz maga az ÉLET! Éltet, a depresszió sötétkamrájából kitéphet! Újra erőt kölcsönözve az eljövendő időknek. Most ülök a meleg szobában és az emlékeimből táplálom önmagam. Az elmúlt Tavasz ízét még érzem zsigereimben, de egyre csak halványul, erőtlenné válik ez az érzés. Szép lassan el is tűnik majd a zord Tél alatt.
Ezért a depresszió meg-megérint, talán fel is próbálja elmém párszor, mielőtt végleg sötétbe vonszol. Mert célja, hogy teljesen feleméssze reményem, jó kedvem és nevetésem. De a tavasz majd felszabadít, mert Ő az én menedékem.
CHASE 
Necroman Mk2 
p34c3 
Stadia HUN 
Bountyy