Tomtom2010.04.11. 20:57

buli után

...mivel rosszabbul jártam mint 4 éve, fáradtabb vagyok mint 4 éve, és jobban szarok az egészre mint 4 éve, úgy döntöttem, csakazértis mással töltöm az időmet, mintsem azzal, hogy latolgassam az esélyeimet, túlélem-e a következő 4 évet. Misem jobb erre a célra, mint egy buli.

Az összejövetelt közel 4 hete tervezem, ugyanis nálam sosem lehet tudni mikor kapok telefont munkaügyben, ezért aztán jobb előbb mint soha.

Mondanom sem kell, valamit ismét kihagytam a számításból.

A jeles esemény napján, kedves kutyacsőszöm bejelentette, hogy Ő biza mégis inkább lemond a megőrzés adta előnyökről (legutóbb 2 könyve és egy kispárnája bánta a megfontolatlan döntést) és egyedül, nyugalomban tölti a hétvégét.

Sebaj -mondom magamban-, legfeljebb Besszikétleültetem egy sarokba, azt jól van. -aha...Biztos ott maradt...-

Elsőként Pitte barátom érkezett -szokásához híven jóval előbb a megbeszélt 18 óránál- Enki társaságában -köszi a kábeleket- így Ők kapták a prémium helyeket -ágy-. Őket követte Art Mooney egy Wíí társaságában, majd kis késéssel -1 óra- Oni is megérkezett.

Sickness, nagy örömömre közölte velem, hogy Ő, Cayman és Ghz később érkeznek de jön még Samus és Talejnyikov cimboránk is.

Ekkor már kezdett bennem körvonalazódni a buli hangulatának kimenetele, így egy hirtelen gondolattól vezérelve leugrottunk a közeli t.express-be egy kis utánpótlásért. Mókás kis társaságunk felkelthette egy helyi fogdmeg figyelmét, ugyanis lépten nyomon követte az öt fős "kisvasút" minden mozdulatát.

Roppant idegesítő volt. Az egész olyan benyomást keltett, mintha kínai diverzáns csoportot vezettem volna egy helyi nevezetességnél, elől a hostes (én) mögötte a gyülekezet, a végén pedig a parkőr. Csupán a vakuk villogása hiányzott.

Így indult a mi kis összejövetelünk.

Art Mooney jóvoltából voltunk bajnokok -wíí are the champion-, Enki, nagy elégedettségére elverte Pittét Forza3 ban, - Ghz szétkaszabolt SC4 ben, sickness pedig benyomta a gyilkos SO.GO.KU pizza-Coca Cola kombót egy kis surimivel, amitől aztán olyan iszonyat gázokat eregetett, hogy Cayman, aki amúgy otthon hagyta a "szemét, félig vakon is könnyes pilácsokkal hunyorgott az amúgy sem nagy monitorjára. Enki léggömbé avanzsálódott -szerintem szintén a SO.GO.KU pizza-sör kombó, gyilkos együttese jóvoltából- Pitte pedig szimplán Pitte maradt az Ő nyugodtságával.

Volt retro meg minden, Ghz elmesélte miként kúrják seggbe az angol korház személyzetisek a munkát, mekkora királyság még mindig a Halo -melyet sajnos alá is támasztott- és hogy sicknessnek sajnos kocognia kell hazáig...:D

Talejnyikovék félóránként hívogatták az illetékes elvtársat, hogy egy óra múltán itt lesznek, -azóta is jönnek-

A lényeg, ha kis helyen is -57m2- de elfértünk, és szerintem elég jól éreztük magunkat. Köszönet a megjelenteknek, remélem Ők is élveztél ezt az "old school" partyt és egyszer még összejön egy civilházas banzáj.még mindig "beteg";)

a bagázs.

CHASE
A 2010-es évek legjobb számai II

2 napja
1

Necroman Mk2
Donkey (1981)

2026.09.12.

Necroman Mk2
Far Cry

2026.08.24.
6

p34c3
Bebeeflázva: Retro FPSek Questen

2026.08.22.
3

Stadia HUN
Evercade Alpha

2026.08.20.
4

CHASE
2026 zenéi féltávnál

2026.08.18.

Stadia HUN
Game Informer

2026.08.10.
14

Necroman Mk2
Quake Champions

2026.07.31.
2

Necroman Mk2
Wrath of the Gods

2026.07.22.
1

p34c3
Reach

2026.07.10.
2

Necroman Mk2
MECCHA CHAMELEON blogteszt

2026.06.25.

Necroman Mk2
Luftrausers

2026.06.12.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
20

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11