Az irodalomfan olvasmányélményei part#21

1# Poszt orosz irodalom - Tatjana Tolsztoja: Kssz!

Amolyan antiutópia, a Robbanás utáni Moszkva területén létrejött közösség életébe nyerhetünk bepillantást, amely egyik része kétségbeesetten próbálja megőrizni a civilizáció emlékeit, míg a másik fele mind testileg mind szellemileg a teljes visszafejlődés felé halad. Még a regény nyelvezete is a szellemi megrekedtséget érzékelteti, ami olykor át is vált a főszereplő belső nézőpontjára. Ami a történetet élvezetessé teszi, az pedig ez az elbeszélői modor, stílus, és narráció, ahogy egyes dolgokra csak később derül fény, másokat nem mondanak ki direkt de tökéletesen tisztában vagyunk vele, hogy miről is van szó. Isteni.

2# Modern magyar irodalom - Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét

A nyilas hatalomátvétel utáni Budapest életének egy kis szelete, ami az egész korszak hangulatát képes érzékeltetni és megismertetni a legkínosabb kérdésekkel. Mindez olyan természetességgel és hétköznapisággal elmesélve, hogy a szereplők legkisebb mozdulatait is magunk elé tudjuk képzelni. Két nap eseményei röviden, tömören, tökéletes felépítéssel. Mint egy film - amit ugyanakkor valamiért mégsem tervezek megnézni így a regény után.

DIA-n elérhető.

3# Latin-amerikai irodalom - José Saramago: Minden egyes név

Többszörösen összetett mondatok, tagolatlan regényszöveg, filozofálás, irónia, Kafka A per című regényéhez hasonló légkörű színtelen Népességnyilvántartó-Hivatal. Bár a végkifejlettel nem voltunk teljesen megelégedve - vagy csak egy bizonyos élmény hiányzik még az életünkből.

"És bár ez az apróság nem különösebben fontos az elbeszélés egészének megértése szempontjából, mégis kapóra jön, hogy elmondjuk, ezen vezetők személyiségének egyik legjellemzőbb tulajdonsága abban áll, hogy azt hiszik, a világmindenséget ténylegesen egy az emberi szükségletekre folytonosan figyelő felsőbb gondolat irányítja, mert ha nem így volna, érvelnek, az autót nem éppen akkor találták volna fel, amikor a legnagyobb szükség volt rá, azaz amikor a Központi temető olyan nagyra nőtt, hogy igazi kálvária lett volna az elhunytat a golgotára a hagyományos eszközökkel, akár rúd és kötél segítségével, akár kétkerekű kordéval fölvinni. Amikor valaki bölcsen megjegyzi, hogy a jobban oda kéne figyelniük arra, amit mondanak ugyanis a golgota és a kálvária egy és ugyanaz, és semmi értelme olyan kifejezéseket használni, amelyek olyasvalakinek a szállításával kapcsolatos gyötrelmeket fejeznek ki, aki többé már nem szenved, akkor biztosan és elkerülhetetlenül az a goromba válasz érkezik, hogy mindenki a maga dolgának tudója, csak Isten tud mindenkiről."

#Retrospektív - Klasszikus magyar irodalom

Amikor megint neki kellett ülni egy-két Jókai és Mikszáth regény elolvasásához, azt azzal a keserű szájízzel tettem, ami még általános és kora gimnáziumi évekből marad az ember szájában ha a Kőszívű ember fiaira vagy a Tót atyafiakra gondol. A "kötelező" jelző, a nem megfelelő tálalás és elemzés, esetenként a még szegényes korábbi olvasmányélmény nem kedvez ezeknek a műveknek és az eredmény általában az, hogy messziről elkerüljük őket és a korszak összes műveit. Ám amikor a sors úgy hozza, hogy márpedig megint el kell olvasni ezt meg ezt, akkor kellemes meglepetésben lehet részünk. Jókai regényei átalakulnak élvezhető kalandokká, Mikszáth pedig posztmodern mesemondóvá. Így lett személyes kedvenccé a Szent Péter esernyője és könnyed nyári olvasmánnyá a Politikai divatok vagy a Kárpáthy Zoltán.