Űrdongó2010.09.04. 22:41

ELSŐ FÉNYKÉPEZŐM

Pontosítva az első komolyabb fényképezőm, melynek a célközönsége ugyan messze van a profiknak nevezett rétegtől, ámbár már közelít a művészi hajlamot mutató egyszeri felhasználók lakta táborhoz. Nekem pont ilyen gépre volt szükségem. És hogy kiről is van szó? Bemutatom nektek az , vagyis a PEN-t ahogy a szülei hívják eme "kicsi" (a váz csupán 297 gramm) masinát. Beljebb egy szubjektív, ámbár elfogulatlan rövid tesztet, ismertetőt, élménybeszámolót olvashatsz.

A fotózás mindig is foglalkoztatott. Imádom a nagyszerűen megkomponált témákat, vagy egyszerűen csak a nagybetűs látványt magukban hordozó fényképeket (pl. villámok, természet).

Ám céleszközöm eddig nem nagyon volt minőségibb képek készítéséhez. (Eddig egy 8 éves kompakt samu-t használtam mely már fénykorában is az alsóbb kategória felsőbb régióit célozta meg.) Elérkezettnek láttam tehát az időt, hogy beújítsak. Fontos megemlítenem, hogy mindig is félelemmel közelítettem a DSLR fényképezőgépek tükrökkel felvértezett világához és igazándiból hatalmas objektívparkra sem akartam sokat költeni, valamint elsődleges szempont volt a kényelem, a hordozhatóság így mindenhol ott tud lenni velem a fényképező.

Így jött be a képbe a nem is olyan régen újszülöttként világot látott hibrid technológia, a 4/3-os gépek választéka. Ezekről a képalkotókról tudni kell, hogy megmaradtak ugyan cserélhető objektívesnek mint mondjuk a DSLR-ek és szintén hatalmas szenzorral rendelkeznek, ám teljesen más elven működnek, így válhatott valóra a fizikailag kisebb, kompaktosabb méret, ugyanakkor képminőségben ISO800-ig felveszik a versenyt bármelyik alsó kategóriás, belépőszintű DSLR-el (Felette sem zajosodnak sokkal jobban.).

Néhány kép amit készítettem:

(Az albumomban megtekinthetőek nagyobb méretben)

Frissítve: Az Erzsébet kilátónál(ban)

A rossz időnek köszönhetően egyelőre sajnos csak a szobában/konyhában tudtam fotózgatni. Persze akármilyen felhasználóbarát is a készülék azalatt a pár nap alatt mióta nálam van, még nem sikerült teljesen kiismernem, így nem lettek a legtökéletesebbek a képek.

A műszaki adatokról különösebben nem regélnék, jó pár magyar teszt is készült már a gépről, akit érdekel olvasgassa serényen.

A gépnek van egy szájbarágós tanító funkciója is...mely szó szerint megtanítja az egyszeri halandót témákhoz kapcsolódóan komponálni. Ám ezt el is hagyhatjuk ha profinak érezzük magunkat.

És hogy kinek ajánlanám? Mindenkinek aki szeret fényképezni, szép, színekben és részletekben gazdag képeket készíteni mindenhol, mindenkor.

- update - Időközben sikerült megmásznom az Erzsébet kilátót. :) Természetesen sok képpel tértem haza és élményekkel. Néhány képet megosztok veletek is.

Necroman Mk2
Far Cry

7 napja
6

p34c3
Bebeeflázva: Retro FPSek Questen

9 napja
3

Stadia HUN
Evercade Alpha

2026.08.20.
4

CHASE
2026 zenéi féltávnál

2026.08.18.

Stadia HUN
Game Informer

2026.08.10.
14

Necroman Mk2
Quake Champions

2026.07.31.
2

Necroman Mk2
Wrath of the Gods

2026.07.22.
1

p34c3
Reach

2026.07.10.
2

Necroman Mk2
MECCHA CHAMELEON blogteszt

2026.06.25.

Necroman Mk2
Luftrausers

2026.06.12.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
20

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
7

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4