Spagettiwestern hétvége 1

Django

A műfaj alappillére, Leone Maréknyi dollárja mellett. És, habár nem olyan kifinomult, mint egy Leone film. Autentikus és roppant szórakoztató spagettiwestern. Corbucci remek hangulatot teremtett, köszönhetően részbe annak, hogy alkalmazott valami olyat amit én westernben még nem nagyon láttam. Esőt. Ezzel az amúgy is mocskos kis porfészek és lakói, lemoshatatlanul koszossá vállnak. A történet jobban kidolgozott és csavarosabb, mint Leone első filmjében. Természetesen a pénz itt is alapmotivációja a karaktereknek, de Django (kicsivel) jobban kidolgozott személyiség, mint Eastwood névtelen pisztolyhőse. Többet tudunk meg a múltjáról, az arany mellett felesége megbosszulása hajtja. Sajnos a történetben van egy dramaturgiai, ugyanis számomra érthetetlen, hogy a rasszista Jackson őrmester miért megy a mexikói erődben és harcol az ő oldalukon. Ettől eltekintve a film logikus és izgalmas, akcióból sok van (a korszak filmjeihez képest kifejezetten erőszakos összesen, a teljes body count kb.: 138 ember) az utolsó leszámolás, pedig kifejezetten feszültre sikerült.

A koporsó-t hurcoló karakter méltán vált kultusz figurává (valószínűleg részben ő ihlette El Mariachit is). Francio Nero a címszerepben igazi tökös öntörvényű western hős, remek dumákkal és gyors reflexekkel. A többi színész is jól hozza a rászabott karakterét, van itt minden rasszista őrmester, mexikói lázadók, (mind Eduardo Fajardo Jackson őrmesterként, mind pedig José Bódalo a lázadók vezéreként emlékezetes gonosztevők) nyomorult kurvák, gyáva csapos. Loredana Nusciak-ot (Mária szerepében) emelném ki, aki a kevés szövege ellenére is remek alakítást nyújt.

Igazából egyetlen negatívum, amit fel tudok hozni, az a zene. Félreértés ne essék, nem rossz, sőt vannak kifejezetten jó pillanatai, csak egyszerűen Luis Bacalov dallamai elhalványulnak, Morricone mesteri szimfóniái mellett (igazából, lehet, hogy csak a zene illetve Leone hosszú snittjeinek hiánya miatt éreztem kevésbé kifinomultnak). Enzo Barboini (később a Spencer-Hill filmek legjobbjainak rendezője, néha E.B. Clutcher néven) fényképezése, ha összességében nem is kiemelkedő, de jó munkát végzett és vannak kifejezetten jól (remekül) sikerült képek.

Fun fact: Innen vette Tarantino kölcsön a fül levágós jelenetet, a Kutyaszorítóban-hoz.

Fun fact 2: A film olyan sikeres volt, hogy több száz nem hivatalos folytatása készült. Soknak, csak címében volt benne a Django név. Különösen Németországban, ahol, minden Nero westernt Django címmel láttak el.

Verdikt: Szigorúan kötelező a megtekintése, minden magát (spagetti) western rajongónak nevező egyénnek.

A magyar DVD kiadás képe, ha nem is tökéletes, de szépen felújított és élvezhető. A hang csak sztereoban va, ami egy 66-os filmnél nem szégyen és legalább rajta van az eredeti olasz hangsáv is ( nem is olyan rossz, mert az olasz nagyon hasonlít a spanyolra ami meg illik a mexikói környékhez és különben is segíti az olasz tanulmányaim :D). Külön dicséretes, hogy extra kiadás is jelent meg.

8/10