25 év 25 játéka egy videojátékos életéből. Atari Star Wars /1. év 1986/

THE FORCE WILL BE WITH YOU

A terveim szerint a 25 évet 25 blogban fogom leírni. Azaz minden egyes

blog, egy évről fog szólni, azon belül pedig, mindig csak egy játékról

fogok írni. Ezek a játékok többnyire olyan játékok lesznek, amikkel vagy huzamosabb ideig játszottam, vagy pedig örök életre szóló emlékkel gazdagítottak. Sok játéknál elő fog fordulni, hogy nem a megjelenési

évükben teszek róluk említést, hanem egy későbbi időben, amikor

játszottam velük. Bár a játékokkal foglalkozni1985-ben kezdtem, azonban

a rajongásom és az elkötelezettségem irántuk, csak 1986-ban kezdődött

el, ami a mai napig is töretlen. Éppen ezért, elsőként arról a játékról fogok

nektek írni, ami elindított eme hosszú úton a videojátékok világában.

RED FIVE STANDING BY

Az eligazító teremben ismertették velem a feladatot, ami nem állt másból, minthogy megtámadjam a Birodalom acélmonstrumát, a rettegett

Halálcsillagot. Felszállás után nem sokkal megtámadott egy egész

szakasz Tie Fighter. A küzdelem velük sokáig tartott, és a hajóm is

jelentősen megsérült, amit még Artunak sem sikerült kijavítania. A

Halálcsillaghoz közeledve elgondolkodtam a feladaton, hogy mi is vár rám, hiszen egyedül maradtam, a társaim már rég odavesztek. A monstrum felszínéhez érve döbbenetes látvány tárult elém. A gigantikus méretű lövegtornyok, csakúgy ontották magukból a halált hozó lézersugarakat,

amiket nem győztem kikerülni. Bár a tornyok többségét lelőttem, de a

végzetemet én sem kerülhetem el. Artut kilőtték mögöttem, és ha a

halálsikolya nem is hatolt volna el a fülemig, a fehéren izzó SHIELD GONE

felirat akkor is tudatta volna velem, hogy ez az utolsó esélyem, a

következő találatnál nekem is végem lesz.

USE THE FORCE, LUKE

A játék neve STAR WARS, amit az ATARI jelentetett meg még 1983-ban,

a Return of the Jedi film premierje után nem sokkal. A játékkal 1986-ban ismerkedtem meg a Budapesti Vidámparkban, ami mind a mai napig, a legmeghatározóbb videojátékos emlékem. Ez az a játék, amit soha se

fogok elfelejteni, mert olyan játékélménnyel gazdagított, ami életem végéig

el fog kísérni. A játék Standup állapotában volt elérhető, de 1989-ben a

Bástya mozi mellett, volt egy Cockpit változata is, amivel szintén elég

sokat játszottam.

LET GO, LUKE

A játék természetesen nemcsak az Arcadeokban volt elérhető, hanem a

kor valamennyi gépére is elkészítették az átiratot, bár némelyiket sok-sok

évvel az eredeti megjelenése után. Anno az Enterprise gépében ez a játék

volt beépítve, ami még itthon is kapható volt, de megjelent C64-re, ZX Spectrumra, PC-re, Amigára és természetesen az összes ATARI gépre is,

ami a 80-as évek közepén elérhető volt. No persze az eredeti játéktermi változatot, egyik változat sem tudta utolérni, mert a játék irányító karját

semmi sem tudta helyettesíteni. A gép technikai tudása messze felülmúlta

az akkori kortársakat. A játék vektorgrafikája, a zenéje, és a hihetetlen mennyiségű digitalizált beszéd, olyan összhatást nyújtott, ami évekre meghatározta a játékok fejlesztéseit. Egy igazi ikon, egy igazi legenda

született.

LOOK AT THE SIZE OF THAT THING

A játék, mint már írtam vektorgrafikát használ, méghozzá nem is

akármilyet. Bár lehet, hogy elsőre kicsit zavaró lesz valakinek, hogy

mindennek csak körvonalai vannak. Elvégre mind a Tie vadászok, mind a tornyok, de még a bunkerek és a folyosó ágyúi is átlátszóak. De szerintem

ezt mindenki megszokja kevesebb mind egy perc alatt. A játék menete és felépítése pofonegyszerű, de ugyanakkor mégis zseniális. Van egy

űrhajód /X-WING/ amit a pilótafülke belsejéből irányíthatsz, és van egy célkereszted, amivel a lövéseidet adhatod le, ráadásul ezt a képernyő

bármely pontjára elmozdíthatod. A játék menetében volt egy igazi újítás,

amit egészen eddig senki sem alkalmazott. Életek helyet pajzsaid voltak,

amikből ha elvesztettél egyet, akkor nem megszakadt a játék és a pálya

elejére rakott vissza, ahogyan ezt megszokhattuk a játékok többségénél,

hanem a játék ment folyamatosan tovább. Erre persze szükség is volt,

különben a szimulációs hatás megtört, vagy megszűnt volna, ami a játék menetének egyáltalán nem tett volna jót.

GREAT SHOT KID. THAT WAS ONE IN A MILLION

Ideje lenne végre magáról a játékról és a pályákról is beszélnem. Egy

pálya három szakaszból állt. Kivéve az elsőt, ami csak kettőből. Az első

szakaszban Tie Fighterek támadnak ránk mintegy 30 másodpercig, akikkel

néha igencsak heves harcot kell vívni. A második szakaszban a

Halálcsillag felszínén kell végigmennünk, ami kb. 50-60 másodperces száguldozást jelent, és lehetőség szerint minél több tornyot és bunkert

kell kilőnünk. Itt már lehetett érzékelni, hogy szimulátorral van dolgunk, mert

jól lehetet látni a mélységeket és a magasságokat. A harmadik

szakaszban, a folyosóban /anno így neveztük el/ kell a célig eljutnunk, ami szintén kb. 30 másodpercig tart, hogy a végén kilőjük a Halálcsillagot. Itt

már nagyon kellett figyelni, hogy hol vagyunk, mert itt mutatkozott meg

igazán a szimulációs hatás. Ha mindezzel megvoltunk, akkor kezdhettük

elölről az egész mókát, csak egy nehezebb fokozaton, ugyanis a játék végtelenített pályák halmazából állt. Miközben játszunk a játékkal,

töménytelen mennyiségű digitalizált beszéd is elhangzik, ami igencsak

fokozza a játékba való beleélést. Ennek köszönhetően többször is

hallhatjuk Obi-Wan Kenobit, Luke Skywalkert, Han Solot, Darth Vadert no

és természetesen Artu Detut is. A játék zenéje szintén digitalizált /midi/

volt, ami rátett még egy lapátnyit a hangulatra annak ellenére, hogy

sajnálatos módon nem volt a játékban folyamatos.

THE FORCE IS STRONG WITH THIS ONE

Az előbb végtelenített pályákról beszéltem, no de milyenek is voltak ezek

a pályák? Nos tömören és velősen, nehezek és összetettek. Hogy

lássátok miről is van szó, igyekszem néhány dolgot leírni róluk.

Az első pálya pofonegyszerű, mert csigalassú Tie Fighterek az

ellenfeleid, és a folyosón is akadályok nélkül mehetsz végig. A játék

lényege a 2.-3. pályától kezdődőt csak igazán. A 2. pályától kezdve a

Tie Fighter harcok, pályáról-pályára egyre nehezebbek, és egyre

keményebbek lesznek. Itt jelenik meg először Darth Vader is, akit nem

lehet kilőni, csak lebénítani. A felszínen pedig már több tucatnyi bunker

állja utadat, amiket nem árt kilőni, ha életben akarsz maradni. A folyosóban

pedig megjelennek az első akadályok, amiket szintén ajánlott kerülni, ha

nem akarsz egy gyors GAME OVER tulajdonosa lenni. A 3. és a 4. pálya felszínén megjelenek az első lézertornyok összesen 16 darab, amiket ha

mind kilőttél, akkor extra pontokat kaptál. A folyosón akadályok tucatjait

kell kerülgetni, és a végén pedig megjelenik egy három szint magas

akadály, ami innentől kezdve mindig a pálya végét fogja jelezni.

ARTU TRY TO INCREASE THE POWER

Az 5. és a 6. pályától a felszínen már 20 torony várt rád, egyre

bonyolultabb kombinációban. Innentől kezdve, nem ártott egy bizonyos

séma szerint végigmenni a felszínen, ha ki akarod lőni az összes tornyot.

A folyosó pedig egyre bonyolultabb kombinációval fogad téged.

A 7. pályán a folyosóban megjelenik egy további újítás, amit mi felezésnek neveztünk el anno. Ez tulajdonképpen arról szolt, hogy most már nem

volt elég, hogy le fel száguldoztunk a folyosóban, hanem most már muszáj

volt, jobbra és balra is kitérni az akadályok elől.

A nyolcadik és kilencedik pályától a felszín igazi pokollá vált, itt már 21

torony volt, és a bunkerek száma is jelentősen megnőtt. A folyosóban

pedig az akadályok sokkal közelebb kerültek egymáshoz. Itt már alig volt

hely a manőverezésre, és ha volt is ott biztosan lézerágyuk voltak, amik

ontották magukból a sugarakat.

A tízedik és a tizenegyedik pályán a tornyok száma 26-28-ra nőtt. Itt, ha

nem tetted már az első pillanattól kezdve a megfelelő taktikát, akkor nem

tudtad lelőni az összes tornyot. Ráadásul a tornyok mennyisége miatt,

csak bizonyos helyeken fértél el.

Welcome to the hell

Miért is mondom mindezt. Nos azért mert a 12. pályától kezdve valóban a pokolban érezheti magát az egyszeri játékos. Bár a felszíni harc innentől

kezdve ismétli önmagát, de a korábbról már megismert pályák tornyait

emelt dózisban dobja elénk, hogy a bunkerek számáról már ne is beszéljek

De az igazi meglepetés a folyosóban vár minket. Innentől ugyanis kizárólag

a reflexeinkre hagyatkozhatunk. Az eddig megismert 11 pálya akadályai fix helyen voltak, így kellő elszántsággal meg lehetet őket tanulni. Viszont

innentől kezdve a gép random módon pakolja elénk az akadályokat, amik

komoly kihívás elé teszik a lélekjelenlétünket. Azaz ha másodjára is eljutsz

idáig, akkor már mást fogsz látni, mint korábban.

A 21. pályától kezdve pedig, már a felszíni tornyokat is random módon

fogja beadni nekünk. Mindössze annyi különbséggel, a folyósokkal

szemben, hogy nem az egész felszínt adja be random módon, hanem a

már megismert pályák egyike jelenik meg előttünk.

I'M ON THE LEADER

A folyosóba érve akadályok és lézerágyúk végtelen sora fogadott. Sorra kerültem és lőttem ki őket, mert az erő velem volt. De a végzetem, ami

előttem volt, nem kerülhettem el, és egy ágyú találatának köszönhetően

végem lett nekem is. A vörös színben beúszó GAME OVER felirat pedig

tudatta velem, hogy a játékomnak vége lett. A listába írva bepötyögtem a nevemet ”ACE”, amit nemrégen választottam, majd kis pihenő múlva ismét

a zsebem mélyére nyúltam, ahol kis keresés után találok még két 10

forintost. A gépbe bedobva elhangzik a már jól ismert szállóige ”The Force

will be with you”. Majd a tűzgombokat lenyomva elhangzik a ”Red five

standing by” is, és én elindulok egy végső kalandra, az X-Wing vadászgépemmel, a halálcsillagok végtelen garmadája ellen, hogy

visszaállítsam a szabadságot, eme sokat szenvedett galaxisban. Ismét

egy új kaland előtt állok.

Számomra ezzel a játékkal kapcsolatos emlékek a legemlékezetesebbek,

az eddigi játékos életem során. Titkon reménykedem benne, hogy a

Game Room-ban egyszer meg fog jeleni ez a játék /Az Arcade játékok

között csak a Konami és az Atari játékok elérhetők/, de ugyanakkor azzal

is tisztában vagyok, hogy a lehetséges jogi akadályon kívül, a játék

irányítása sosem lenne olyan, mint amilyen a játékteremben volt.

Maradok annak, aki vagyok, a játékosnak, aki szeret játszani.

Arcade Game's Forever