zotya_cs2011.02.20. 19:20

6. Halo: Reach fotóverseny!

Elérkeztünk a hatodik hét végére is, amiben a Splatter volt a téma. Az 5 nevezőből készültek jó képek is, meg "rosszak" is. Na, de beljebb megtudhatjátok, hogy egy új nyertessel bővűl a lista vagy valaki másodszorra nyer!

Első nevezőnk Rince volt a héten, sajna nem éppen a témának megfelelő képpel, de ha már nevezett akkor berakom.

Sajnálom, hogy nem készített másik képet. Ez sajnos nem nyerő Rince, de majd legközelebb is próbálkozz, talán egy kissé közelebbi képpel a következő témákhoz.

Click!

Revanchist adta a második képet. Fejvakarós a kép, hogy hogyan is került a Warthog és a Spartan is ilyen "pózba". Nem igazán nyerte el a tetszésem a kép, mivel szerintem túl sok rajta a semmit mondó levegő, semmi háttér, se semmi. Kissé tartalmasabb kép kellett volna.

Click!

Repül az Elite, kitudja hol áll meg, kit hogyan talál el, mondhatnánk B3N1 képére. :) Nem is olyan rossz kép, tipikus Forge World részlet, háttérben a felhőkkel a "nyomott arcú" heggyel. Majd meglássuk mi lesz belőle.

Click!

Valahogy gondoltam, hogy Sumi a Beachhead-n csinál valami képet. :) Tipikus. A félelmet nem ismerő Elit a warthogot veszi célba, csak már lehet lőni nem lesz ideje. :)

Click!

Hmm, Atka Halo. Kissé szétlőtt ghost. Olyan mintha megúszná az áldozat, mintha elrepülne a feje fölött ,de nem, pont fejbe kapja, háttérben egy warthog is felrobban. A sok képedből én nem ezzel neveztem volna, de te tudod, majd meglássuk a végén milesz.

Click!

Lehetséges, hogy kissé nehézkes témát adtam e hétre, de győztes akkor is született, aki nem mást mint a B3N1.

És, hogy miért? Szerintem az ő képe volt a legtartalmasabb, maga az elütés se rossz, bár lehetett volna kicsit amortizált a Hog (szerintem), és persze a háttér is jónak mondható, van rajta több "tárgy" is.

Gratulálok a nyyertesnek, várjuk az új témát!

Így a végére. Aki esetleg még nem tudná, Makaay jóvoltából,/kezdeményezéséből sikerült nagyjából egyezségre jutni Liquid -l (Gamer365) olyan formában, hogy aki a legtöbbször nyeri a fotóversenyeket Június 26.-ig az kap egy Xbox360-s játékot, címet nem tudunk mondani, az legyen majd meglepetés, hogy mit is kap a legtöbbet győző játékos.

Egyenlőre úgy állunk, hogy 6 hét alatt hat nyertesünk van.

További sok sikert mindenkinek!

p34c3
GOTY 1996-2025

1 napja
5

CHASE
A 2010-es évek legjobb számai II

6 napja
1

Necroman Mk2
Donkey (1981)

2026.09.12.

Necroman Mk2
Far Cry

2026.08.24.
6

p34c3
Bebeeflázva: Retro FPSek Questen

2026.08.22.
3

Stadia HUN
Evercade Alpha

2026.08.20.
4

CHASE
2026 zenéi féltávnál

2026.08.18.

Stadia HUN
Game Informer

2026.08.10.
14

Necroman Mk2
Quake Champions

2026.07.31.
2

Necroman Mk2
Wrath of the Gods

2026.07.22.
2

p34c3
Reach

2026.07.10.
2

Necroman Mk2
MECCHA CHAMELEON blogteszt

2026.06.25.

Necroman Mk2
Luftrausers

2026.06.12.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
20

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.