Warhawk2012.08.28. 19:28

Élet a nyolcadikon

Avagy első élmények az asztali metróból.

Nem így terveztem. Isten bizony, nem. A terv az volt, hogy szépen megvárom a hivatalos megjelenést, majd akkor frissítek. De egy hozzám hasonló geeknek nem a türelem a fő jellemzője, pláne akkor, ha a Microsoft konkrétan kínál egy kostolót belőle - ha nem is kifejezetten a hétköznapi felhasználónak. Szóval egy ideig kerülgettük egymást, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve ráböktem a letöltés gombra és mire észbe kaptam már telepítettem a Windows 8-t.

Az első telepítés nem sikerült. Később kiderült, hogy igazából nem volt gond, csak a képet nem a DVI-re kötött monitorra, hanem a HDMI-re kötött TV-re küldte a masina, így azt hittem lefagyott, kénytelen voltam újraindítani. Meglepő és nagyon pozitív élményként éltem viszont meg, hogy a Windows 8 telepítő észrevette, hogy nem sikerült a telepítés (pedig, mint kiderült, ez már az utolsó lépések egyike volt, tehát elvileg már legyalult mindent, ami nem kellett neki) és szó nélkül visszaállította a rendszert abba az állapotba, ahonnan indult volna a telepítés. Nincs kinyírt gép egy rontott telepítésnél - barátságos. A második próbánál aztán már rájöttem a problémára, így meglepően gyorsan be is fejeződött a telepítés, azóta ezt használom nap mint nap - és eredeti terveim szerint váltok is a véglegesre, amint megjelenik, ugyanis meg lettem győzve, hogy jó, használható rendszert kapok.

Ami tetszett:

Gyors: Oké, tudjuk, hogy megfelelő gépen minden frissen telepített operációs rendszer gyors, de ez még annál is jobban, már-már átverésnek érzem, ahogy pillanatok alatt észhez tér a bekapcsolás után. Pedig még SSD sincs a gépben. Ráadásul nem csak észhez tér, hanem azonnal használható is lesz - gyűlöltem, mikor az "indulás" után még akár perceket is kellett várni arra, hogy minden háttérben futó program betöltődjön. Itt ilyet (eddig) nem láttam, ahogy beírom a jelszavamat, minden megy, mint az olajozott villám.

Persze majd egy-másfél év múlva elválik, hogy több tucat install / uninstall után, átmeneti fájlokkal teleszemetelve milyen lesz, de arra építve, hogy a Windows 7-nek se volt (nálam) extrém mértékű lassulása, így most is optimista vagyok.

Metro: Valamiért az jutott eszembe, mikor úgy öt éve megkaptam tesztelni a Guitar Hero 2-t. Bár Windows Phone tulajként azért van némi előnyöm, még így is az első percek azzal teltek, hogy bámultam a képernyőt. Mi hol van, mit honnan érek el, az miért ide megy, azt hogy tudom bezárni. Aztán, ahogy a gitáros játéknál, egyszer csak itt is kattant valami, helyére kerültek a dolgok és elkezdtem élvezni a picit talán körülményesebb, de mindenképp emberközelibb rendszert. Egy pillanat alatt megszoktam, hogy egy ablakot nem bezárok, hanem "lerántom" a képernyőről. Hogy a Windows gombbal a "főmenübe" lépek vissza.

Baromi módon tetszik, ahogy egymás "mellé" lehet rendezni ablakokat, rendkívül kényelmes, ahogy egy IE ablak mellett ott van egy twitter progi, aminek csak a timelineját látom.

Amilyen bumfordinak, szegényesnek éreztem a telefonon a Metro dizájnt, annyira tetszik monitoron. Miért? Mert van hely! Nem egy pici képernyőre vannak beszorítva, egy sorba maximum két "kockát" megengedve az alkalmazások, hanem az egész képernyőn terülhetnek el. Ráadásul sokkal szabadabban lehet rendezni, nekem van egy (pontosabban másfél) oszlopom a default dolgoknak (Mail, Store, Kontaktok, Naptár, stb), egy a játékoknak, egybe pedig könyvjelzőket dobáltam ki. Egy szokásos desktopon, widgetekkel és hasonlókkal káosz lenne. Itt? Mindent megtalálok. A Live Tilek már telefonon is hasznosak voltak, itt is azok, hiszen nem kell a naptárt megnyitni a legközelebbi találkozóhoz, ahogy az időjárás, hírek is maguktól frissülnek. Nem egy üres Asztalt kapsz, inkább egy Újságot. És ez nekem tetszik.

Charmok: Gőzöm sincs, hogy lesz-e magyar megnevezésük a képernyő jobb oldaláról elérhető öt "gyorsgombnak", de én pillanatok alatt beléjük szerettem. Pedig igazából semmi extra nincs köztük, keresés, megosztás, eszközök, beállítások és a "start menü", ami a Metro felületre visz vissza. Viszont mivel gyorsan elérhetőek (egy kattintás vagy egy gyorsgomb), ezért gyorsan hozzájuk lehet szokni. Tetszik egy oldal? Share, aztán már küldöm is haza, vagy épp fel valamelyik közösségi hálózatra. Keresek valamit? Legyen az a net, a gép vagy valamelyik alkalmazás, egy helyről megtehetem. Tök jó.

Store: Nagyon remélem, hogy ami az Applenél az App Store, az itt az egyelőre csak "Store" névvel illetett hely lesz. Nem kell neten kutatni az alkalmazásokat, bemész, ráböksz, telepíted, pillanatokon belül már ott is van a gépeden. Kényelmes.

Ami nem tetszett:

Ha Metro, akkor Metro: Amennyire tetszik az új dizájn, annyira gyűlölöm, hogy nem tud egységes lenni. Tessék megnézni EZT a képet. Az öt "ikonból" három MS program, ebből csak egy tud normális Metro dizájnt kapni. És baromi csúnya tud lenni a képernyő, ha vegyesen vannak. Oké, nem ez lesz a világ legnagyobb problémája, de ha már valamit csinálunk, akkor azt csináljuk jól és egységesen. Arról nem is beszélve, hogy szabályosan zavar a nyomokban feltűnő Desktop. Értem én, hogy a Metro csak egy "bőr" a rendszeren, de akkor legyen száz százalékos ez a bőr és egy Chrome vagy Steam megnyitáshoz ne kelljen egy "rendszert megnyitni a rendszerben", mert az rendkívül illúzióromboló.

Érintőképernyős működés - érintés nélkül: Ritka az az operációs rendszer, amihez hajlandó vagyok külön valamilyen hardvervásárlásba kergetni magam, most megtettem és az egérvásárlást ráfogtam a "rendszerváltozásra". És mivel a Windows 8-ról tudjuk, hogy kimondottan az érintőképernyőkre lett optimalizálva, hát vegyünk egy olyan egeret, ami azok irányítását másolja le. Vettem hát egy Microsoft Touch Mouse-t, hiszen elviekben ennek az érintőfelülete tökéletes társ lenne a Metro felület birizgálásához. Igen, lenne. Mert az egér csak Desktop nézetben működik, Metro nézetben csak "normál" egérként üzemel, jobb/bal klikk, görgő és ennyi. NAGYON remélem, hogy a végleges verzióban lesz lehetőség az Asztalon kívül is használni egy ilyen perifériát, irtózatosan magas labdát tévesztenének el Microsofték.

--

És nagyjából ennyi. Rövid idő telt el, de egyelőre a pozitív élmények lényegesen többet nyomnak, mint negatív testvéreik. Egy kellemesen összerakott operációs rendszer, egy jól kigondolt ökoszisztéma mögötte és végre úgy érzem, hogy tényleg az ember van a középpontban, nem csak egy élettelen keretet kapunk a programok futtatásához.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==