BruceLee2012.10.21. 23:59

A Lista: Castlevania: Symphony of the Night

Újra jelentkezem. 20 nap telt el utolsó bejegyzésem óta és akkor a Silent Hill trilógiát ígértem be, de sajnos nem így alakult. Mivel a SH-t csak este játszom, így napközben egy üres blokk alakult ki, amit úgy gondoltam kár lenne csak így hagyni. Erre a célra SotN-ot alkalmasnak találtam, ugyanis a Castlevania mindig is egyik kedvenc sorozatom volt és anno PSP-n játszottam is a PSX-ről átportolt verzióval, de túl nehéznek találtam, el is akadtam már az első boss-nál, ráadásul a kis képernyő irtóra zavart. Na elég is a múltidézésből, lássuk az eredményt...

+prologue

Szerintem baromi jó ötlet és bizonyos játékoknak nagyon előnyös lenne, ha az előző részből lenne egy ilyenfajta kis átvezetés.

Azonban amit nem értettem, hogy ez a pálya egyáltalán nem rémlett egyik Castlevania játékból sem (mondjuk nem sokkal játszottam, de akkor is). Szeretem a sorozatot, azonban nem vagyok überfan, ismereteim kissé felületesek, úgyhogy gondoltam bennem van a hiba. Ezért utána is néztem, hogy is van ez és kiderült, hogy a japánok kivételével mindenki csúnyán át lett kú**a a palánkon. 1993-ban megjelent egy új Castlevania játék PC Engine-re (első CD-ROM alapú konzol, exkluzív Japán) Akumajō Dracula X: Chi no Rondo néven vagy ahogy mi ismertük meg később nyugaton Rondo of Blood. Egy igazi gyöngyszeme a sorozatnak, ami átmenetet képez a régi Castlevania-k egyszerű, lineáris játékmenete és a Metroidvania között, nagyszerű történettel és anime cutscene-kel, minőségi szinkronnal. Aztán 1995-ben a Konami bejelentette, hogy elkészül ennek a játéknak egy SNES portolás Castlevania Dracula X címmel. Valószínűleg mindenki tűkön ülve várta, hogy mikor kaparinthatja meg a saját kis kópiáját. Hát csúnya arcon csapást kaptak cserébe. Amit hazavihettek az egy középszerű játék volt, erősen leromlott grafikával, cutscene-k és szinkronhang nélkül. Mondjuk ez teljesen érthető volt ugyan is a kazetta tárolási lehetőségei jóval limitáltabbak mint egy CD-é. Azonban az már kevésbé érthető, hogy az összes pályát miért kellett áttervezni (ezzel az egyik valaha volt legnehezebb játékká tenni), mindenfajta story szálat eltüntetni illetve, a playable és a történet további szempontjából fontos karaktereket kivenni. A nyugati világnak egészen 2007-ig kellett várni, hogy megtudja az igazságot a Castlevania: The Dracula X Chronicles (PSP) formájában - a Symphony of the Night a Rondo of Blood folytatása.

+ Metroidvania

Rengeteg választható útvonal, rengeteg item, RPG rendszer, speciális képességek; egyszerűen megunhatatlanná teszi , szinte soha nem lehet kétszer ugyanúgy végigjátszani. Amikor az ember azt hiszi vége a játéknak, igazából még csak féltávnál jár, nekem kapásból sikerült a legszarabb endinget kipecázni az 5 közül. Úgy érzem ez egy olyan játék, ahol nem szégyen néha belelesni egy leírásba, ha az ember egy normális endinget akar.

+ 2D

Mostanában már hiába jön ki a Castlevania-k nagyrésze 3D-ben, én úgy gondolom hogy ennek a műfajnak ez a 2D, platformer stílus sokkal jobban fekszik.

- túl komplex

Jó ez a Metroidvania style, de régen nem volt ilyen komplex egyik rész sem, mégis jól elszórakozott vele az ember. Egyszerűen voltál te és a kontroller, minden csak a villámgyors reflexen múlt, nem kellettek speckó itemek vagy képességek. Illetve, amit előbb mondtam, hogy néha egyszerűen az ember nem tudja kilogikázni, hogy mit is kéne csinálni.

- szinkron

Ezt úgy általában a PS játékok gyengeségének érzem, hogy néha úgy hangzik a szinkron mintha a párbeszédeket nem is egyszerre vették volna fel, hanem mindkét fél beszédét külön-külön és össze lenne vágva. Néha a hangszín teljesen személytelen, közömbös, máskor pedig túl van játszva és idegesítő. Ez nem is zavarna (mint mondtam ezt platform- gyengeségnek érzem), de egy olyan cégtől, mint a Konami, aki ugyanebben az évben a MGS-t csinálta fantasztikus szinkronnal...

Számomra a SotN holtversenyben a Super Castlevania IV-el a legjobb Castlevania játék. Lehet egy kicsit túl van bonyolítva ezzel a komplex rendszerrel, de ez a fajta változatosság még jól áll a sorozatnak.

A továbbiakban egy SNES játékot szeretnék a nappali blokkban tolni, személy szerint Super Metroid-ra gondoltam, úgyhogy ha valaki tud egy szabad példányól kérem sikítson. Az esti blokkban továbbra is marad SH trilógia, bár valószínűleg a nappali játékidőmet egy kicsit lecsökkentem, hogy ne menjen az esti rovására.

Köszönöm a figyelmet!

CHASE
A legjobb 25 (kedvenc) szám

57 perce

p34c3
ÖT

7 napja
10

p34c3
Thief VR: Legacy of Shadow

2025.12.08.
4

p34c3
Marvel's Deadpool VR

2025.11.25.
6

Doberman
Call of Duty - Tropical Thunder

2025.11.21.
3

Necroman Mk2
Amnesia Machine for Pig

2025.11.09.

Stadia HUN
AMAZON LUNA 2025 UPDATE

2025.11.07.
2

p34c3
Asgard's Wrath

2025.11.06.
5

Necroman Mk2
Giana Sisters Owlverlor

2025.10.17.

p34c3
Digitális arcoskodás

2025.10.16.
24

Necroman Mk2
Paw Patrol On A Roll

2025.09.14.
11

Bountyy
Egy új videojátékos podcast

2025.09.03.
2

CHASE
2025 eddigi legjobb jelenetei

2025.08.31.
1

p34c3
Vendetta Forever

2025.08.31.
1

Necroman Mk2
Firewatch

2025.08.22.
2

mcmacko
Csupasz Pisztoly (2025) - letolt gatyával előre!

2025.08.08.
5

Necroman Mk2
Crime Patrol 1-2

2025.07.31.
2

Necroman Mk2
Serious Sam 1st-2nd

2025.07.21.
4

mcmacko
Crashlander: Hunger - hallgasd meg, hátha megtapad

2025.07.11.
12

p34c3
Maestro | PSVR2

2025.07.05.
9