zotya_cs2012.11.22. 20:28

Halo Reach eredményeim!

Most, hogy meg jelent a Halo 4, sokan már el is "dobták" a Halo Reach-t. Én még nem (sajnos). Beljebb megnézhetitek, hogy eddig mit értem el benne.

A játékot 2010 Augusztus 10. óta tologatom, kisebb-nagyobb kihagyásokkal.

A beindítás óta 55 napot 5 órát és 24 percet játszottam vele, amiről azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy beteges, vagy nem?!

Akik ismernek és játszottunk együtt azok tudják jól, hogy én többnyire csak a kampányt toltam és a Firefight módot, de olykor bementem pár matchmakingbe is, így összesen 5573 mecset toltam le, ebből 843-t nyertem meg. Kicsivel több mint 496.000 Covenantot öltet meg és közel 17.000 "emberi" ellenfelet.

Kezdetek óta voltak benne Challenge-k amikből 926 napit és 35 hetit teljesítettem, köztük a legnehezebbeket is, a LASO-akat is.

2010 óta több mint 645 kampány pályát teljesítettem közel 4.840.000 pontot összegyűjtve benne, de az a Firefightos teljesítményhez képest lópicsa. :)

A mai napig 3364 mecset játszottam végig több mint 273 millió 18 ezer pontot össze gyűjtögetve.

Természetesen mára már elértem a maximum rangot az Inheritor-t, az összes kiegészítő páncéllal összeszedve és 83%-s Commendation aránnyal.

Röviden, tömören ennyi amit elértem a mai napig a Halo Reach-ben, de kitudja meddig jutok még el. Igaz már eléggé unalmas ennyi idő után, de úgy érzem míg bírja a lemez a gyűrődést addig pörög a gépben.

Ui.: Tudod nem vagyok normális, hogy ennyit toltam! :D

p34c3
GOTY 1996-2025

1 napja
5

CHASE
A 2010-es évek legjobb számai II

6 napja
1

Necroman Mk2
Donkey (1981)

2026.09.12.

Necroman Mk2
Far Cry

2026.08.24.
6

p34c3
Bebeeflázva: Retro FPSek Questen

2026.08.22.
3

Stadia HUN
Evercade Alpha

2026.08.20.
4

CHASE
2026 zenéi féltávnál

2026.08.18.

Stadia HUN
Game Informer

2026.08.10.
14

Necroman Mk2
Quake Champions

2026.07.31.
2

Necroman Mk2
Wrath of the Gods

2026.07.22.
2

p34c3
Reach

2026.07.10.
2

Necroman Mk2
MECCHA CHAMELEON blogteszt

2026.06.25.

Necroman Mk2
Luftrausers

2026.06.12.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
20

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.