Michael J. Sullivan: Trónbitorlók (Riyria-krónikák 1. kötet)

Ne tévesszen meg a hatásvadász cím és a történelmi regényre hajazó borítókép: a Trónbitorlók egy ízig-vérig akció-fantasy regény, hogy levakarjuk róla a kötelező/modern Trónok Harca mázat a cselszövéssel, királygyilkossággal és (mindenek legaljával) az intrikával egyetemben. Ezek valóban csak hátterei, nemkívánatos kellékei egy békebeli fantasy történetnek, amilyen valójában a Trónbitorlók.

A sorozat címadó fenoménja egy Riyria nevű független zsoldos csapat, lényegében kettős, amely álnév alatt Hadrian, a harcos és Royce, a tolvaj tevékenykedéik. Nemeseknek dolgoznak a kezei alá … és onnan vissza, hogyha a fizetség megfelelő. Egy királyságok szabdalta birodalomban mindig akad valaki, aki valami rosszat akar a szomszédjának és hajlandó fizetni is érte.

A történet nyitányában is egy ilyen küldetés alkalmával találjuk hőseinket, ahol is egy jól őrzött széfből kell megszerezniük néhány megőrzött szerelmes levelet. Addig is azonban kedélyesen elcsevegnek az erdei haramiákkal és általában sikerül vér nélkül megoldaniuk a feladatot, ami kellemes váltás az utóbbi idők anti-hősei után.

Talán ez a kulcsszó a kötet esetében is: kellemes váltás az, ahogy oldalról-oldalra a szívünkhöz nőnek a karakterek és valóban fájna, hogyha kikerülnének a történetből, ráadásul holtan. Ehelyett egy olyan világ képe tárul elénk, ahol az emberi élet és annak becsülete (együtt és külön-külön is) még mindig érték a lakói szemében.

Szurkolunk a lakóinak és vágyjuk, hogy a gonosz végül megkapja, ami jár. Ostobán hangozhat, de a könyvet olvasva az ember egy kicsit úgy érzi ő is jobb lesz a végére egy kicsit: türelmesebb, megfontoltabb és bölcsebb. Jó példa erre, hogy a harcos főszereplő a könyv elő jelenetétől kezdve három(!!!) karddal mászkál, amiből egy a kétkezes pallos a hátán, de ettől még nem érzi kötelezve magát sem ő, sem az író, hogy egy durva harci jelenettel bizonyítson nekünk. Értékeltem.

De az egész könyvsorozat kialakulása is legendás: önkiadásból lett szerződéses író, aki immáron a második Riyria sorozaton dolgozhat, népszerűsége Tolkien és Martin mellé emeli az olvasottsági listákon … úgy gondolom valami egészen szép dolog alakul ki a szemünk láttára ebből az egy könyvből. Én ezért is ajánlom nagyon melegen mindazoknak, akik szeretik a fantasy-t. Más specifikációt nem merek adni most, de aki csak egy kellemes, jó kedélyű történetre vágyik az is megtalálhatja a számítását.

Bár él bennem a gyanú, hogy főleg a jól megírt szöveg és a jó minőségű fordítás az, ami jelen esetben ennyit húz a könyvön, a végén mégis úgy teszi le az ember, hogy minél hamarabb a kezébe akarja kaparintani a folytatást, ami ismételten egy jó jel, hogyha könyvsorozatokról van szó. Ritka értékes utazás küszöbén állunk szerintem.