Wizardry napló #4

Szóval Duhan. El kell mondanom, hogy idei őszi táborunk, aminek közeledtére ismét elővettem a játékot már két hete lezajlott sikeresen. Nagy élmény volt. Egy világtól elzárt kis faluban (Bogács?) kihalt nyaralók között egy kertes házban húztuk meg magunkat huszadmagunkkal és egy hasonló hangvételű labirintus-kalandot gyűrtűnk napestig.

Jól is jött hozzá a Wizardry előéletem, hogy érzékletesen tudjam mesélni helyenként, de még mindig jobb, mintha én írtam volna a kalandot, mert akkor Duhan reményvesztett kazamatáiba kerültek volna a játékosok. Mióta megírtam kalandmodulban mindent amit akartam csak azzal szoktam szórakozni, hogy hitelesen adaptáljak dolgokat asztali szerepjátékba.

Hazatérve vissza is esett kicsit a kedvem és csak most vettem elő másodszor azóta. Befejezetlen küldetéseket teljesítettem, visszamászkáltam, szinteket lépegettem ... ilyenek. Nagyon aljas dolgok vannak, amiket szerintem csak azért fogadok el, mert asztali játékban megszoktam (rosszabbat is) például szintszívó támadásokat. Végleges max HP csökkenés ... ilyesmi ... amiket még egy igazi Final Fantasy sem mert volna bevállalni a mainstream-el szemben.

De itt van és ettől ... nem is tudom milyen ... hc talán ... vagy inkább az asztali élményhez közelít. Vagy maga az asztali játék hc már teljes egészében? Érdekes kérdések és feszegetné egy egyszeri naplóbejegyzés kereteit a boncolgatása (ahogy egy idült és kiábrándult játékostársam hozzáállását a saját hobbijához). Szóval tolom ... és élvezem. A POP: Two Thrones és a Sphinx volt még a gépben azóta, de azok felejthető ideig.

Hétvégén volt egy kellemes baráti alkalmunk. Szombat délután egy kis albérletben a fél csapat Warhammer 40 000 Relic társasozott, a másik 360-at nyüstölt (ki lehet találni én melyikben voltam). Még mindig folyamatban a Hardcore Uprising Rising módja, de SOHA nem adom fel. A demók amik azóta leszedhetőek a LIVE-ról vérszegények. 2 pálya a klasszikus Wolf 3D-ből? Ne sirass ...

Közben valaki magyarázza meg nekem, hogyan fogyott el annyi a PS4-ből is meg, hogy miért. Nincs is hozzá játék. Szóval én nem értem. Semmi objektív okuk nincsen pénzt adni érte. Ebből látszik, hogy valóban konzol ronin vagyok és csak értetlenkedek a dolgok változásain. Nem értem meg, egyedül már semmiképpen sem. Talán ezért is jobb, hogy soha nem vagyok egyedül. Rossz gondolatokat szül az egyedüllét.

Ezért történhetett, hogy a PS3-on is beállítottam a Wifi-t és azóta sokat AC3-aztam mulitban, mert az a módja nagyon tetszik, amikor egymásra kell vadászni. Igazán új élmény, ezt a gép eredeti gazdája mutatta még anno és tényleg nagyon addiktív. Kíváncsi vagyok, hogy az AC4-ben is ilyen vagy jobb e. Nem én, hanem háztartásom tagjai nyüstölik azóta a Journey játékot és élvezik az idegeneket, akik bekapcsolódnak a játékba.

Érdekes, hogy nálamnál egészségesebb gondolkodású emberek (korban több és kevesebb is) mennyire többet látnak ebben, mint én, magamban, offline. Gondolom ez a lényege ennek. Ebben a pillanatban is egy végigjátszást fejeznek be és gyönyörködnek a társak neveiben. Azt sem értem miért játszanak vele emberek esténként. szar napjuk volt? Ennyire egyedül vannak otthon? Ezt sem értem.

Talán az én helyem végleg a Ps2-es Wizardry labirintusának a mélyén van. hogy a végén felismerjem még mindig nem vagyok sehol és utána kinyílik az Abyss, amiről csak hallottam ... egy végtelenül randomizálódó újabb mélység új szörnyekkel és új kihívásokkal. Én oda tartozom, a mélységbe, a sötétségbe, a magányba. Egyre nehezebb alkalmakat lopnom a játékra. Közben meg elkezdték a Journey-t újra ... más világ ez ... nagyon.