csavar2013.12.13. 15:02

Wii U élmények: gameplay

Nemrég a gyűjteményem darabja lett a Deus Ex újrakiadása. Mivel anno x360 verziót nagyon szerettem adott volt, hogy be lesz szerezve a Wii U kiadás is. Nagyon kíváncsi voltam, mennyivel lesz más Gamepaden játszani. Sok mindenre számítottam, de ekkora játékélmény többletre nem!

A rendezői változat eleve egy csiszoltabb kiadás, de a Wii U specifikus táblakontrolleres irányítás és az arra épülő extrák igazán megdobták az összképet.

Régóta érzem azt, amit a Nintendo akart „mondani” a Wii U next-gen értelmezéseként. Akár az előző otthoni konzoljuk esetében, itt is a következő generációs élményt, a játékmenetben illetve az irányításból adódó extraélményben kell keresnünk. A csudát kell keresni, egyből rátalálunk, sőt érezni fogjuk :)

Jó pár 3rd party címet megvettem Wii U-ra és az igényesebb portoknál érezni, hogy a Gamepad jócskán megdobja az élményfaktort. Splinter Cell kütyüi, Assassin's Creed térkép és tárgyak kezelése, Call of Duty multiplayer teljes térkép igazi power up, néha már csalásnak tűnik :)

De ott a már-már zseniális Raymand Legends esete, ahol - miután kipróbáltam a másik két konzol verziót is - nem Wii U kiadással játszani szinte indokolatlannak tűnik!

És ezzel elérkeztem a Deus Exhez. Ugyanis itt is az a helyzet, hogy szerintem ez lett a legjobb verzió.

Térkép, tárgykezelés (inventory - ugye), üzenetek hagyása barátainknak akár képpel is a játéktérben (!!!), ZombiU által is használt kódkezelés, stb., stb.

A játékba épített segédletek használata is kényelmesebb azáltal, hogy a tényleges játékképernyőtől függetlenül a táblakontrolleren olvashatóak az információk, vagy a tippek és trükkök.

Gamepad ad egyfajta lazaságot a játékmenethez. Ezt leginkább a Darksidersnél, Batmannél, Assassin's Creednél és a Mass Effect 3, valamint a Most Wanted U-nál éreztem leginkább. Szinte hiányzik, amikor PS3-ason játszom, hogy az inventoryban könnyedén matathatok a kontrollerre bökve. Vagy a térkép nem takar ki semmit a játéktérből. Emiatt az AC például sokkal filmszerűbb is és ez akkor tűnik fel leginkább, ha kikapcsoljuk egy kicsit a Gamepad optimalizálást. Ekkor látható, mit is látnánk a képernyőn a többi konzol esetében :)

Miiverse. Na, igen. Nagy kedvencem lett!

Élmények megosztása és olvasása, akár a játékközben is (ebben azért még mindig a Mario lehetőségei viszik a prímet) nagy élmény. És valahogy sosem voltam annyira népszerű, mint a Wii U esetében egy-egy posztolásom alkalmával. Jó érzés, na! :)

Valahogy úgy érzem erre a speckó közösség építéses dologra a Nintendo nagyon ráérzett, nem csoda a másik két konzolgyártó hasonló irányú igyekezete. Van ebben valami jó.

Végezetül a non plus ultra. A Wii U játékélmény „netovábbja” és egyben a stratégiai szöszölés csimborasszója (szerintem): a Pikmin 3! :)

Táblakontroller a tévé alatt térképpel (rábökve szünet a tévén és közben stratégiamaszatolás a Gamepaden), Wiimote és Nunchuk pedig a precíz karakterirányításhoz. Sosem élveztem még stratégiai játékot annyira (se pécé, se konzol!), mint ebben a felállásban, Wii U esetében az irányítás miatt!

Egyszer azt mondtam a Deus Ex térképen jegyzetelős megoldását látva (útvonalat rajzolhatsz akár), hogy ezen túl minden rpg-ben látni akarom ezt a megoldást!

Nos, ugyanez a helyzet a Pikmin 3 kontroll lehetőségeivel, ezen túl ez alap legyen minden stratégiai játék esetében :)

Nintendo attól, hogy mindent másképp értelmez még lehet jó! Sőt :)

CHASE
A 2010-es évek legjobb számai II

4 napja
1

Necroman Mk2
Donkey (1981)

2026.09.12.

Necroman Mk2
Far Cry

2026.08.24.
6

p34c3
Bebeeflázva: Retro FPSek Questen

2026.08.22.
3

Stadia HUN
Evercade Alpha

2026.08.20.
4

CHASE
2026 zenéi féltávnál

2026.08.18.

Stadia HUN
Game Informer

2026.08.10.
14

Necroman Mk2
Quake Champions

2026.07.31.
2

Necroman Mk2
Wrath of the Gods

2026.07.22.
1

p34c3
Reach

2026.07.10.
2

Necroman Mk2
MECCHA CHAMELEON blogteszt

2026.06.25.

Necroman Mk2
Luftrausers

2026.06.12.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
20

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11