BruceLee2014.03.07. 13:56

A Stick of Truth margójára

Kurrens gen játékot még így nem vártam, mint ezt. Folyamatosan jöttek, jobbnál-jobb trailerek, amiről szinte üvöltött, hogy ez a játék pár segget szét fog rúgni. Pedig azért lássuk be: az SP játékoknak nem igazán volt szép múltja, de ezzel most megtört a jég és úgy gondoltam így a végére érve megérdemel egy kis összefoglalót a blogomban

A grafikára semmilyen panaszunk nem lehet. A készítők nem próbálkoztak 3D-s látvány kialakításával, mint pl. a legutóbbi Simpsons játéknál (mármint nem ugyanazok a készítők) - persze azonnal hozzáteszem, hogy ez semmilyen negatív formában nem befolyásolta azt a játékot sem -, ami szerintem kissé életidegen lett volna a sorozatot ismerve. Ehelyett kapunk egy totál, a rajzfilmhez megszólalásig hasonlító kinézetet, illetve az ebből következő "side-scroller" jellege miatt a környezet kissé point-and-click szerű kinézetét.

A hangok is nagyon a helyükön vannak. A szinkronon nagyon érződik, hogy akkora erőbedobással dolgoztak rajta, mintha egy tényleges részt/részeket készítettek volna. A zene nagyon jól illik a játék hangulatához: felcsendülnek a jól ismert BGM-ktől kezdve, az RPG-szerű dallamokon át (mert hát mégis csak RPG-t játszunk) egészen a 16-bites kanadai himnuszig :D

És végül, de a legeslegfontosabb: a tartalom! Egyrészt, hogy csinálhatsz saját karaktert South Park stílusban hatalmasat dob a játék élvezeti faktorán, gyakorlatilag bekerülhetsz az egyik kedvenc sorozatodba. A másik a harcrendszer, ami az egyik nagy erősségét jelenti játéknak. Ugyanis a játék egy D&D-szerű körökre osztott rendszerrel dolgozik, ami viszonylag le van egyszerűsítve illetve South Park-ra jellemző elemekkel van módosítva. Ez annyira ki van egyensúlyozva, hogy ha valaki csak szimplán RPG-fan, de nem ismeri a sorozatot vagy nagy rajongója a sorozatnak, de nem annyira csípi az RPG-t (hogy a két végletet nézzük), akkor is élvezni fogja a játékot. Végül pedig említsük meg, amiről szól a játék: az utalásokról és a poénokról. Ilyen típusú tartalommal rogyásig van tömve a játék és két kézzel pufogtatja az arcunkba ezeket, így jogosan merül fel a kérdés: ki lehet-e tartani így a végéig? Nyugodtan mondhatom, teljes mértékben! 17 évadnyi szállóigévé vált poén, beszólás, illetve szituáció ömlik a nyakunkba elejétől a végéig és képes a játék az elején felvállalt magas színvonalat végig tartani.

Összességében ritkán hallhatjuk azt, hogy egy népszerű sorozatra vagy franchise-ra építő játék kihagyhatatlan, de a Stick of Truth teljes mértékben az, ugyanis nem követi el azt a hibát, mint a fent említett típusú gammák nagy része: úgymond bebújik a licenc pajzsa mögé és csupán a névvel próbálja eladni magát. Addiktív játékmenet, nagyszerű történet és poénok... ez mindenki számára szórakoztató / szórakoztató kell, hogy legyen. Igazából csak annyit kíván az ember, bár lenne még ráadásba pár óra (de az a 9.5 óra - csupán a főquest - így is egy elég meghatározó élmény volt/lesz) illetve, hogy ebben az eléggé elkurvult gamer-világban több ilyen játék jönne ki

Köszönöm a figyelmet!

CHASE
A 2010-es évek legjobb számai II

2 napja
1

Necroman Mk2
Donkey (1981)

9 napja

Necroman Mk2
Far Cry

2026.08.24.
6

p34c3
Bebeeflázva: Retro FPSek Questen

2026.08.22.
3

Stadia HUN
Evercade Alpha

2026.08.20.
4

CHASE
2026 zenéi féltávnál

2026.08.18.

Stadia HUN
Game Informer

2026.08.10.
14

Necroman Mk2
Quake Champions

2026.07.31.
2

Necroman Mk2
Wrath of the Gods

2026.07.22.
1

p34c3
Reach

2026.07.10.
2

Necroman Mk2
MECCHA CHAMELEON blogteszt

2026.06.25.

Necroman Mk2
Luftrausers

2026.06.12.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
20

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11