MGS V: Ground Zeroes - teszt

Időben közvetlenül a Peace Walker incidens után járunk. A handheld, később nagykonzolossá avanzsált epizód ismerete előny, de nem elengedhetetlen: A Ground Zeroes szöveges áttekintést nyújt az akkori történésekről, jelen alanyunk pedig közel sem annyira fajsúlyos sztori szempontjából, hogy eret kéne vágnod magadon, ha sosem játszottál az előzményével. A legkisebb spoilereket is elkerülve: A feladat két fogoly kiszabadítása egy kubai amerikai katonai támaszpontról - ennyi, és nem több.

El is érkeztünk akkor a játék sarkalatos pontjához, a tartalomhoz. Igen, a Ground Zeroes mindössze egyetlen helyszínt (a támaszpontot) tartalmaz, amin egyetlen misszió van - ezt teljesítve megnyílik még néhány mellékküldetés, amelyek új irányba terelik a játékost, illetve változik a napszak, és vannak gyűjtögethető extrák és kihívások, melyek az újrajátszást ösztönzik. Nem is a puszta játékidő a probléma (lopakodós játékról lévén szó, a speedrunok nem igazán mérvadóak, hiszen a játék lényegét veszik el), hanem az, hogy a támaszpont bejárása után nem sok érdekességet tartogat. Ez tényleg csak egy rövid prológus, semmi több.

Amíg azonban tart, a Ground Zeroes ragyogó kóstolót nyújt abból, milyen élményre számíthatunk a "valódi" ötödik részben. A kulcsszó a "sandbox", a nyílt, és többé-kevésbé szabadon bejárható terep, amelyen mi magunk döntjük el, milyen útvonalon, milyen stratégiával haladunk előre. Ez újdonság a sorozat számára, és remekül működik. Maga a helyszín részletesen, változatosan, mégis hihetően kidolgozott, élő, működő bázis, abszolút hiteles és fenyegető, nyílt természete miatt sosem lehetünk biztosak abban, hogy valaki észre nem vesz valahonnan, amire épp nem számítunk. Az őrök viselkedése persze kiismerhető, mesterséges intelligenciájuk pedig nem valami fényes: A kereséshez finoman szólva is hülyék, lőni viszont legmesszebbről is sebészi pontossággal képesek, ami sajnos épp ellentétben áll Snake arzenáljával: Lopakodni kiválóan tud, de ha akcióra kerül a sor, kibuknak a játék gyengeségei.

A kamerakezelés (leginkább szűk helyeken), valamint a célzás és lövöldözés mechanikája nehézkes és suta, a főhős egyszerűen nem elég érzékenyen és jól irányítható az ilyesfajta kommandózáshoz. Miért emelem ezt ki? Mert vannak olyan helyzetek, sőt, konkrét mellékküldetések is, amik Rambo módjára hajítják be Snake-et a bázisra, erre pedig ez a mechanika egyszerűen alkalmatlan és kiforratlan. Jó hír, hogy a csendes lopakodás annál jobban működik. Van néhány, a játékost segítő funkció, ilyen például az őrök permanens megjelölése, illetve ha észrevesznek, néhány másodperce belassul az idő, ami alatt, ha sikerül ártalmatlanítani az ellenfelet, nem riasztják a nyakunkba a fél hadsereget. Ez tényleg kiváló, és tökéletesen működik együtt a sandbox felépítéssel, de sajnos a burkoltan időre menő, "dinamikus" mellékküldetések és az erőltetett akciózás pont attól fosztja meg (részben) a játékot, amiben az igazán erős.

Nemcsak multiplatform, de multigenerációs játék is a Ground Zeroes, vagyis egyértelműen a nextgen gépeken néz ki jobban (dupla akkora képfrissítéssel, jobb bevilágítással és élesebb textúrákkal), de az Xbox 360 verziónak sincs szégyenkezni valója, sőt! A vadonat új Fox Engine kifejezetten meggyőző látványt pakol a képernyőre. Az éjszakai, szakadó esőben játszódó főküldetés igazi erődemonstráció - ilyen időjárási- és fényhatásokat nemigen láttunk még hetedik generációs konzolon. A mellékszálak (Side Ops) többnyire nappal zajlanak, így a grafikus motor lehetőségeiből is szép ízelítőt kapunk. Nappal természetes fények, kellemes színpaletta és nagyszerű textúrázás kényezteti a szemet, éjjel pedig a csatakos, sáros, az őrtornyok reflektorfényében csillogó, esőcseppektől kopogó katonai bázis kápráztatja el a gamereket. Le a kalappal, ez tényleg nagyon élethű, a következő generációban az egyik legizgalmasabb technológia lehet, ha rendesen meghajtják.

Ugyanígy csak dícséret illeti az audiót is. A szinkronmunka remek, Kiefer Sutherland - e sorok írójának abszolút magánvéleménye szerint - sokkal érettebb és jobb választás volt Snake szerepére, mint David Hayter szinte paródiába nyúló hangsúlyozása. A zenei választás nagyszerű, a dallamok is a helyzettől függően változnak, izgalmasak, az egész játék fantasztikusan szól.

Több újdonságot is bemutat tehát a Metal Gear Solid V: Ground Zeroes. Új szemlélet, új technológia. A sorozat ilyen tekintetben érezhetően előrelépett, de mindez nem elég ahhoz, hogy ez a nyúlfarknyi előzmény megálljon a saját lábán. Nem is a "rövid" a jó szó rá, hanem a "kevés". Összességében nagyon kevés, amit nyújt, és az is legalább annyi problémát felvet, mint amennyit megold. Hiába jó a lopakodás, ha esetenként rohanásra és felesleges akciózásra kényszerítik a játékost (ami mellesleg minden lopakodós játék rákfenéje). Az áráról pedig annyit, hogy mindenképp az Xbox 360-as digitális változat ajánlható, egy nagyságrenddel ugyanis olcsóbb, mint a többi. Demonstrációnak jó, látványos, profi munka, de ebben a formában nem az igazi. Remélhető és valószínű, hogy az "igazi" ötödik rész, a Phantom Pain ennél sokkal több és kiforrottabb lesz minden szempontból.

6