Mark Lawrence: Tövisek királya

A Tövisek hercege azonban már az első kötete után olyan élmény volt, hogyha a FUMAX nem adta volna ki a folytatást, nyugodtan halok meg. Magasra tette a lécet, no. Azonban immáron nemcsak a folytatása, hanem a trilógiát lezáró kötet is megjelent ékes (de milyen ékes) magyar nyelven és mi jóérzésű sznobizmussal hasonlíthatjuk össze az új részt az előzővel.

Jorg herceg megkapta amit akart ... amit minden lázadó tizenéves akarhat egy ponton: saját kis királyságon uralkodhat és dönthet élet és halál felett. Irigylésreméltó pozíciójában azt hihetnénk a nagyravágyó rablóvezér ellustul kissé, ahogyan egykori torokmetsző társai is ... azonban az ilyesmi nagyon nehéz, hogyha az ember új otthona felé egy húszezres sereg masírozik.

Az író tehát nem hagyja leülni a cselekményt az első rész parádés befejezése után és ha lehet tovább pörgeti a megkezdett kőlavinát. Jorg tettei megfelelő ellenhatást váltanak ki az őt körülvevő világból, ami pedig jól láthatóan mindörökre megváltoztatják az ismert rendet ... vagy káoszt ... az örök háborúság törvénszerűségeit.

Legalábbis ezt olvashatjuk ki a Tövisek királya mozaikszerű szerkezetben megírt regényéből: a narratív ismét múltban és jelenben egyaránt kalauzol minket és alkalmanként a jelenből a múltban a még régebb múltba merengéssel még inkább úgy érezhetjük olvasóként, mintha kirántanánk alólunk a szőnyeget. Olvasót próbáló kihívás, ami közvetlenül az első rész után kézbe véve is komoly homlokráncolásra készteti az embert.

Mark Lawrence kelléktára azonban nem merül ki az ide-oda ugrálásban. Apróbb és nagyobb jelenetekben is egyre mélyebb, sötétebb arcát mutatja meg különös világának, ami éppen annyira a történet egy szereplője, mint a sáros utakat dagasztó hősei, seregeket vezető harcosai és ármánykodó koronás fői.

Ez a különös poszt-apokaliptikus fantasy világ pedig minél magasabbról látjuk be Jorg válla fölött annál élénkebbnek tűnik. Minden egyes fejezet végén érezzük a döntések súlyát, hogy milyen könnyen véget érhet az ifjú király kalandja, de mégis mindig kihúzza magát váratlan döntésekkel, amik pedig mégis valahogy következetesek a világ belső logikája szerint.

Ennek ellenére sokszor gyökeresen máshogy döntenénk a főszereplő helyében és ennek dacára mégis mindig valamiképpen jobban keveredik ki a saját fejére hozott kalamajkából, mint ahogy illdomos lenne. Ez alkalmanként megtöri az olvasmányélményt, hogyha a különleges szerkezet nem tenné meg azt már korábban.

Ennek szubjektíven annyi eredménye volt, hogy míg a Tövisek hercegét szinte egy szuszra olvastam el, addig a második kötetet alkalmanként pihentetnem kellett, ameddig nem leltem annyi szabadidőt, hogy legyen alkalmam visszaolvasva újra felvenni a történet fonalát. De ez könnyen lehet, hogy az én régimódiságomból fakad.

Nem is akarnék senkit elbátorítani attól, hogy akár a Tövisek hercege után rögtön a kezébe vegye a folytatást, akár felbuzdulva a szokásostól eltérő sötét hangulattól ezzel kezdje a nem mindennapi trilógia felfedezését Jorg mellé szegődjön göröngyös útján. A Tövisek királya után ugyanis menetrendszerint megjelent a harmadik kötet, hogy feltegye az i-re a pontot és Jorg fejére a régen várt koronát. De ahogy mondani szokás ez már egy másik történet ...