dreampage2014.06.11. 13:02

E3 - az idei mérleg

Több szempontból is kifejezetten érdekes volt látni a 2014-es E3-as Microsoft konferenciát. Nem tudom, figyeltétek-e az apró részleteket, de a játékok mellett a külsőségek is nagyon beszédesek voltak. Phil Spencer Xboxa olyan, amit korábban, a Don Mattrick érában el se lehetett volna képzelni.

Hiába rendezték grandiózus helyszínen magát a konferenciát, a berendezés nem is lehetett volna szerényebb: Feltűnő volt, hogy gyakorlatilag nem volt színpad - Spencer és a többi előadó lent, a közönséggel egy magasságban, majdhogynem a nézők sorai között álltak, eltörpülve a hatalmas nézősereg előtt. A beállítás talán nem véletlen: Ennyire szerény, hálás Microsoftot évek óta nem láttunk. Az új Xbox főnöknek még az sem derogált, hogy nevén nevezze "barátainkat a Sony-nál és a Nintendonál", és persze többször is kiemelte, hogy az ő főnöksége alatt a játékosok lesznek a középpontban.

Mert a szerénység mögött azért van ott egy olyan játékkínálat, és egy olyan konzol, ami megkerülhetetlen a mai videojáték-iparban (és mellesleg szeptember 5-én érkezik Magyarországra!). Az mindig jó jel, ha másfél óra messze nem elég minden új játék bemutatására, az idei E3-as konferencia pedig még jóval hosszabb időtartam mellett is csordultig lett volna ilyenekkel. "Megaton" nem volt, ez kétségtelen, de a mai világban ez már nem reális elvárás: Új IP-vel aligha lehet show-t robbantani, gigászi franchise exkluzívvá vásárlása pedig két ennyire kiegyensúlyozott versenytárs esetén senkinek sem éri meg.

Volt viszont "játék, játék, játék", méghozzá olyanok és annyi, hogy ősszel ki sem látszunk majd belőlük. Exkluzív, DLC, külsős, indie, folytatás, új IP... Az Xbox One mindent kínál, ami ma jogos igény a játékosoktól.

A bejelentett / bemutatott játékok listája:

"AAA" exkluzívok:

Crackdown

Dance Central: Spotlight

Fable Legends

Forza Horizon 2

Halo: The Master Chief Collection

Phantom Dust

Project Spark

Scalebound

Sunset Overdrive

Egyéb tartalmak:

Forza Motorsport 5 Nürburgring

Halo 5: Guardians Beta

Super Ultra Dead Rising 3 Arcade Remix

Külsős játékok:

Assassin's Creed: Unity

Call of Duty: Advanced Warfare

Dragon Age: Inquisition

Evolve

Rise of the Tomb Raider

The Witcher 3: Wild Hunt

Tom Clancy's The Division

Külsős egyéb tartalmak:

Call of Duty: Advanced Warface DLC elsőként Xbox One-on

Dragon Age: Inquisition DLC elsőként Xbox One-on

Evolve DLC elsőként Xbox One-on

FIFA 15 Ultimate Team Legends

Tom Clancy's The Division DLC elsőként Xbox One-on

Egyéb bejelentések konferencián kívül:

D4: Dark Dreams Don't Die 2014-es megjelenés

Happy Wars Xbox One-ra

Warframe Xbox One-ra

Indie játékok:

IDARB

Another World

Aztez

Below

Calibre 10 Racing

CastleStorm

Chariot

Cuphead

Divekick Addition Edition +

Earthlock: Festival of Magic

Fenix Rage

Forced

Fru

Get Even

Grave

Guacamelee Super Turbo Championship Edition

Habitat

Hellraid

Hyper Light Drifter

Inside

KickBeat Special Edition

Knight Squad

Lifeless Planet

Lovers in a Dangerous Spacetime

Mighty No. 9

Nero

Never Alone

Ori and the Blind Forest

Plague Inc. Evolved

Pure Pool

Qube

Riptide GP 2

Roundabout

Siegecraft Commander

Slash Dash

Source

Spectra

The Golf Club

There Came an Echo

Threes

White Night

Woolfe

Wulver Blade

Én játékosként néztem végig a műsort (nem részvényesként és nem katonaként), és összességében elégedett voltam. Az voltam, mert tudván azt, hogy ideális esetben lesz Xbox One konzolom, annyi játékot mutattak, hogy hirtelen azt sem tudtam, mit vennék meg ezek közül. Egy dolog biztos: Ez egy kellemes, szolid biztonsági játék volt a Microsoft részéről, Phil Spencer egyértelműen szemléletet váltott, a lényeg pedig, amiért Xbox One-t vesz az ember, egyértelmű: Sok. Játék. Jön. Jelenlegi és jövőbeni Xbox játékosként ezzel én teljesen ki vagyok békülve.

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

p34c3
VR Kukkolda 2025

7 napja
5

Necroman Mk2
Suicide Rachel Foster

2025.06.03.
4

Comedian
Pókember: Kék

2025.05.31.

Necroman Mk2
Mixed-Up Mother Goose

2025.05.26.

p34c3
Commandos: Origins

2025.05.20.
7

Necroman Mk2
Diablo III

2025.05.13.
5

Malleus
Realm of Ink (墨境)

2025.05.09.
4

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2025 nyertesek

2025.05.08.
3

Comedian
Fenegyerek: Újjászületés

2025.04.18.
2

p34c3
HITMAN PSVR2

2025.04.11.
8

Necroman Mk2
Remains of Edith Finch

2025.04.10.

Comedian
Pearl

2025.03.12.
5

Necroman Mk2
Mythwrecked

2025.03.12.
2

Comedian
X

2025.03.08.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2025 - az idei döntősök

2025.03.07.
10

Necroman Mk2
Vanishing of Ethan Carter

2025.02.28.

Necroman Mk2
NFS Undercover

2025.02.20.
8

p34c3
2 éves a PlayStation VR2

2025.02.16.
5

Doberman
Út a Semmibe..

2025.02.14.
2

Necroman Mk2
20 Days to Find Amy

2025.01.29.
3