dreampage2014.07.01. 16:29

10 éve Xbox LIVE-on

Ebben a hónapban van kereken tíz éve, hogy regisztráltam magam az Xbox LIVE rendszerbe. Akárhonnan is nézzük, ez nagyon sok idő, a videojáték-iparban pedig főleg, úgyhogy itt az ideje egy kis visszatekintőnek. Furcsa ezt leírni, de néhányan talán még nem is játszottak akkoriban, a mai gamereknek pedig nevetségesnek tűnhetnek az egy évtizeddel ezelőtti állapotok. Időutazás az Xbox LIVE múltjába.

2004 nyarán végre lehetőségem nyílt rá, hogy saját keresetemből, viszonylag hozzáférhető konstrukcióban beköttessem az akkor csúcsnak számító ADSL internetet, ami a betárcsázós, modemes korszak után valóságos mennyországot jelentett. Az Axelero (korábban Matávnet, mai nevén Telekom, ugye) szélessávú nete "elképesztő" 384 kbit/s letöltési, és 64 kbit/s feltöltési sebességet nyújtott, ami akkoriban tökéletesen megfelelt az online játékhoz. Megabites sebességekről akkor még csak álmodtunk.

Igen ám, de hiába volt minden előkészítve (router, ethernet kábelek - ne tessék nevetni, ez nekem teljesen új volt tíz éve), és hiába csücsült a tévé alatt az Xbox (mármint az eredeti, legelső generáció), az Xbox LIVE regisztráció nem ment simán. Ehhez először is kellett egy úgynevezett "Starter Kit", nagy, robosztus dobozban árusított csomag, amiben headset és demo lemez volt. Akkoriban két sláger játékkal, a MotoGP-vel és a MechAssaulttal csábították a játékosokat a Microsoft online birodalmába.

Kellett még valami a regisztrációhoz: hitelkártya. Volt nekem ilyen, csakhogy ekkor Magyarország, mint régió még nem létezett a redmondi térképeken (erre fájóan sokáig, 2010 novemberéig várni kellett), így amikor logikusan az angol nyelvterületeket (Egyesült Királyság, Egyesült Államok) választottam lokációként, a rendszer visszadobott azzal, hogy nem érvényes a kártyaszám. Se a cím. Se az irányítószám. Se a telefonszám... Ekkor kezdődött az a trükközés, hogy külföldi címeket keresgettünk, és a magyar játékosok többsége a londoni városházán lakott, de nekem még ez sem segített, a rendszer nem fogadta el a magyar kártyaszámomat.

Másnapra viszont eszembe ötlött (az embernek mindig félálomban vannak a legjobb gondolatai), hogy mi lenne, ha nem Angliát erőltetném, hanem bejelölném Ausztriát lokációnak. Földrajzilag közelebb van, végülis. Ez a kissé nevetséges gondolkodásmód azonban rögtön sikerre vezetett, az (országot leszámítva hiteles) adatok megadása, és némi gondolkodás után legnagyobb megdöbbenésemre a várva várt képernyő fogadott:

Welcome to Xbox LIVE!

Szó szerint egy új világ nyílt meg előttem - játszhattam másokkal, az eredményeket világranglistákon, külföldi játékosokkal hasonlíthattam össze, és ez egészen más dimenzióba helyezett minden játékot. Akkor ez felért egy fél generációváltással. Persze fizetős volt: Az Xbox 360 megjelenéséig nem volt ingyenes, "Silver" tagság, kizárólag hitelkártyás fizetéssel lehetett csatlakozni a rendszerhez.

Hogy kicsit érzékeltessem az akkori állapotokat: Nem volt Piactér, nem volt digitális játék, nem volt DLC (ha valamelyik játékhoz mégis jött valamilyen kiegészítő, azt csak magán a játékon belül lehetett letölteni, méghozzá nem kevés pénzekért), Season Pass, Achievement, ilyenekről még csak nem is hallottunk. Egyedül a központosított Barátlista volt már meg, az így nézett ki:

Legelső online játszmám az akkori kedvenc autós játékomban, a PGR 2-ben zajlott. Ez volt az első játék, amelyben "hús-vér" ellenfelekkel találkoztam. Ez a későbbiekben is rengeteget pörgött, mint ahogy olyan játékok is, mint a Links 2004, a Ghost Recon 2, RalliSport Challenge 2, illetve egy évvel később egy bizonyos Forza Motorsport...

Magyarok ekkor még nem sokan voltak, talán ha két-háromtucatnyian lehettünk. Részben az Xbox nem túl nagy elterjedtségének, részben a kizárólag hitelkártyás fizetésnek köszönhetően. Néhányan gyorsan egymásra találtunk, a kis, családias hangulat miatt komoly barátságok szövődtek, több alkalommal élő, vacsorás találkozókra is sor került. A legelső "őstagok" közül sajnos el is tűntek páran, azóta abbahagyták, más konzolon játszanak, vagy egyszerűen csak elvesztettük a kapcsolatot (Atcom, csacsa, csoos, DarkusMarkus, Dr. Lacibacsi, merre vagytok?).

2005-ben aztán, alig egy évvel a regisztrációm után, minden megváltozott. Az Xbox 360 megjelenése, és a vele érkező új szolgáltatások felrobbantották a LIVE-ot. Rengeteg új magyar regisztrált, egyszerre rohamosan népesedni kezdett a táborunk. Az első online sikerjáték egyértelműen a PGR 3 lett, amivel megszámlálhatatlan órát játszottunk, estéről estére ugyanazokkal az arcokkal, a hatalmas versenyek és hatalmas dumák időszaka volt ez. Később - az autós vonalon maradva - a Forza Motorsport 2-ben alakult ki rendkívül jó közösség, én magam is számtalan versenyt szerveztem (a blogomban a mai napig visszakereshető).

De teret hódítottak az online FPS-ek is, a Call of Duty sorozat után a Halo 3 robbantotta fel a rendszert - mai szemmel már elképzelhetetlen ilyen online "népességrobbanás", de abban az időben tényleg futótűzként terjedt a konzol és az Xbox LIVE is. Ez az az időszak, amiben legtöbbetek nyilván részt vett már, hisz nem volt olyan rég... Mégis hátborzongató leírni, hogy például a Halo 3 már egy hét (7!!!) éves játék.

Az Xbox LIVE pedig azóta egy igazi globális hálózat lett. Jelen van PC-n és okostelefonokon is, pedig amikor a Microsoft sok éve mutogatta a "Live Anywhere" terveit (Barátlista telefonon, úúú!), nem nagyon hittük, hogy ez záros határidőn belül megvalósul. Magyarország 2010-ben hivatalos Xbox régió lett, a konzolosok közül elsőként tapasztalhattuk meg a magyarított játékokat, nemcsak felirattal de szinkronnal is (Crackdown, Viva Pinata). Én pedig hat év után végre beállíthattam, hogy Magyarországon lakom - az átállás nem volt zökkenőmentes, és valószínűleg arról is ilyen hosszan tudnék írni, milyen kihívásokat és háttérmunkát eredményezett az a néhány gombnyomás.

A tíz évvel ezelőtti rendszer, ahová annak idején regisztráltam magam, még csak nem is hasonlított arra a szolgáltatás-csomagra, amit ma Xbox LIVE-nak nevezünk. Mai szemmel nézve értékelhetetlenül fapadosnak tűnik az egész - mégis van benne valami kellemesen nosztalgikus érzés, megéri visszagondolni rá. Ilyenkor látszik csak igazán, mennyire hatalmas idő is tíz esztendő. Nem mennék vissza, nem használnám azt a változatot megint. De elmondani, hogy egy évtizede Xbox LIVE tag vagyok, ott voltam valahol a kezdetek környékén, és felidézni a jó emlékeket, bizony remek dolog.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==