dreampage2014.07.24. 10:29

Destiny Beta benyomások

Amikor a Bungie bejelentette, hogy felhagynak eddigi munkájukkal, és valami "merőben más" projektbe kezdenek az Activision szárnyai alatt, minden olyan távolinak tűnt. Türelmet kértek a rajongóktól, több mint egy évig szinte semmit nem hallottunk felőlük, aztán jöttek az első artworkök, és tessék, már nyakunkon a Destiny megjelenése, a bétateszt pedig jelenleg is játszható.

Nem kívánom az egész írást Halo-párhuzamokra építeni, úgyhogy essünk túl rajta most az elején: igen, a Destiny tényleg sokmindenben emlékeztet Master Chief kalandjaira, szinte minden elemében felismerhető a Bungie korábbi munkája. Kutyából nem lesz szalonna, a bellevue-i fejlesztők pedig nem tudtak, és nyilván nem is akartak nagyon mást csinálni annál, mint ami egyszer már bevált. A fegyverek, az ellenségtípusok, a grafika stílusa, színei, az animációk is mintha a Halo epizódokból lettek volna átimportálva, aztán leöntve egy vékony nextgen szósszal. Én viszont azt mondom, videojátékot soha ne érjen nagyobb kritika, mint hogy hasonlít a Halora.

A Destiny Beta az intro után karaktergenerálással kezdődik, utána pedig jónéhány sztori- és mellékküldetés teljesíthető, valamint bejárható a Torony (The Tower), ami afféle MMO jellegű hubként funkcionál, valamint a játék egyetlen biztonságos zónája. Itt mindjárt külön érdekesség, hogy a Torony külső kameranézetben járható be, míg a játék magja FPS, tehát belső nézetben irthatjuk az ellent. A játék felépítése egyértelműen a többszereplős kooperatív akcióra lett kitalálva, "egérmutatós" menürendszere elsőre szokatlan, de könnyen kiismerhető, és valójában kontrollerrel a kézben is nagyon jól navigálható. Az első képkockáktól kezdve ott van az a tipikus Bungie-féle igényesség, semmi bug, semmi akadás, ez a változat akár végleges is lehetne.

Amit a történetből e néhány küldetés alatt megismerhetünk, az igazán nem sok, és nem is szakad el a sci-fi kliséktől. A játék elején halottak vagyunk, de aztán megtalálnak, kiderül, hogy megint mi vagyunk A Valaki (itt most épp Guardian), úgyhogy rajtunk áll vagy bukik a világ sorsa. Vannak a gonoszok, de biztos, hogy nem ők az igazi gonoszok, mert jön a nagy sötétség, és jaj lesz itt mindenkinek. Nincs új a Nap alatt, és ne is keressük szerintem, egy ekkora sci-fi eposz esetében sokkal inkább az univerzum és a játékmenet mérvadó, a történetmesélést aligha fogják forradalmasítani már.

Az akció tipikus Bungie stílus, és akkor ezzel vissza is utalok az első bekezdésre. A mozgás viszonylag lassú, megfontolt, a fegyverek erősek, némelyik iszonyú komolyat dörren, az ellenfelek mesterséges intelligenciája pedig a nagy, nyitott tereken ugyanolyan jól funkcionál, mint a szűk folyosókon. Nincsenek kimondottan lineáris "pályák", helyettük hatalmas összefüggő területeket kapunk, amik többé-kevésbé MMO-szerűen is működnek, hiszen mindig láthatunk más játékosokat a terepen szaladgálni. Bizonyos esetekben spontán együttműködésre is sor kerülhet, de egyszerűbb, ha egy adott missziót már alapból egy Xbox Live partival közösen indítunk.

Itt pedig sajnos elő is jön a Destiny azon "gyengesége", ami már a Borderlands játékokat is sújtotta: a játék szólóban nem könnyű, és ha már az eleje is ennyire nehézkes, kérdés, a teljes játék mennyire lesz élvezhető egyedül. Az ellenfelek száma és ereje egyértelműen többszereplős koopra lett kalibrálva. A karakterfejlődés sem túl gyors, bár a "tápolás" némileg egyszerűbbnek tűnik, mint a Gearbox játékában (a Destiny egyébként legalább annyi közös vonást mutat a Borderlandsszel, mint a Haloval). Kimondottan meghalni nem, elakadni a történetben viszont nagyon is lehet, úgyhogy aki szólóban tervez játszani, az hosszas agóniára számítson. A Destiny egyértelműen több játékost, és nagyon, nagyon sok befektetett játékidőt kíván majd.

Látványra és hangra nem lehet semmi panasz. Az Xbox One változat teljesen stabilan fut, jól néz ki, az a tipikusan kissé fakó színpaletta és bevilágítás, amit a Bungie-tól megszoktunk, most is remekül működik, kiegészítve néhány látványos fényhatással. Bár nem ez a játék lesz az Év Grafikája nyertese, mégis minden a helyén van, sehol semmi akadás vagy kidolgozatlan részlet, a minőség egységesnek tűnik. A hangok nagyon jók, öröm hallgatni egy korrekt mélynyomóval. Egyedül Ghost (a játékos robot segítőtársa) végtelenül unott, egysíkú szinkronja húzza le az élményt, nem is értem, mi volt emögött a koncepció.

A Destiny Beta önmagában is korrekt játékidőt kínál, sok szerepjátékos elemet, lootolást, fejlesztést, igényes, összeszedett projekt, már ebben az előzetes változatban sem érződnek benne durva élek vagy csiszolatlan megoldások. Az tény, hogy szinte minden részlete túlontúl ismerős valamelyik másik játékból. Érződik rajta az a hírhedt 500 millió dolláros költségvetés? Nem feltétlenül. Ez lesz vajon az Activision következő aranytojást tojó tyúkja, a gamerek kedvence a következő évtizedre? Ez majd kiderül. Sok még a kérdés - a kezdés mindenesetre nagyon ígéretes, a Beta hangulatos, de egyértelműen azok számára lett kitalálva, akik túlnyomórészt nem egyedül, hanem ismerőseikkel együtt játszanának. A többi kiderül másfél hónap (és alighanem hosszú évek) múlva.

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

p34c3
VR Kukkolda 2025

7 napja
5

Necroman Mk2
Suicide Rachel Foster

2025.06.03.
4

Comedian
Pókember: Kék

2025.05.31.

Necroman Mk2
Mixed-Up Mother Goose

2025.05.26.

p34c3
Commandos: Origins

2025.05.20.
7

Necroman Mk2
Diablo III

2025.05.13.
5

Malleus
Realm of Ink (墨境)

2025.05.09.
4

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2025 nyertesek

2025.05.08.
3

Comedian
Fenegyerek: Újjászületés

2025.04.18.
2

p34c3
HITMAN PSVR2

2025.04.11.
8

Necroman Mk2
Remains of Edith Finch

2025.04.10.

Comedian
Pearl

2025.03.12.
5

Necroman Mk2
Mythwrecked

2025.03.12.
2

Comedian
X

2025.03.08.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2025 - az idei döntősök

2025.03.07.
10

Necroman Mk2
Vanishing of Ethan Carter

2025.02.28.

Necroman Mk2
NFS Undercover

2025.02.20.
8

p34c3
2 éves a PlayStation VR2

2025.02.16.
5

Doberman
Út a Semmibe..

2025.02.14.
2

Necroman Mk2
20 Days to Find Amy

2025.01.29.
3