A tíz legmeghatározóbb filmélményem

*Természetesen ez egy teljesen szubjektív lista, ami se nem kíván útmutatója lenni más filmrajongóknak, se nem tükrözi pontosan a kedvenc filmjeim. Ez csupán tíz film, melyek valamiért minden előnyükkel, avagy hátrányukkal, többet jelentettek, mint akármelyik másik általam is preferált, ám a listáról lemaradt kult-klasszikus mű.

A leírás nem bemutató, a dramaturgiáról szó nem fog esni, ezért spoilereket sem tartalmaznak a szövegek, csupán kognitív fulmkritikusságot'.*

Moszkva Tér

A rendszerváltás előtt, meglepően virágzó volt filmiparunk. Többek közt ezen időszak alatt születtek olyan alkotások, mint a Hideg Napok, Hetedik Pecsét, Legényanya, Gyula Vitéz télen-nyáron, Egészséges Erotika és persze a mindenki által ismert szatíra, a Tanú. Amíg az iménti példákat kisujjból kiráztam - sőt, a sor még folytatható is lett volna - addig 89-óta alig néhány olyan mű akad, amire legalább annyit tudnék mondani, hogy igazán élvezhető.

Ahogyan leomlott a kommunizmus mocskát blokád alatt tartó berlini fal, úgy öntött el minket az imperialista nyugati mocsok, és ezáltal nem csak Coca-Cola-val és Milka csokival tölthettük tele a spájzunkat, hanem multikultúrával is szellemi kútfőnket.

Ez a filmművészetünkön is nagyon hamar és sarkosan meglátszott. Privatizáció útján szabadkezet kaptak az álértelmiségi entellektüel mészárosok, és sikerült ezt az ipart is szépen gyorsan úgy kinyírni, mint az élelmiszerét.

A Moszkva Tér azonban egy igazán tökös film, ami triplán meglepő, hisz nem csak, hogy egy rendszerváltás utáni film, de ráadásul egy Színház és Filmművészeti Főiskolás vizsgafilm is egyben, ami nem, csak hogy az első egész estés filmje a rendezőnek, de a film csapásirányát sem sikerült eltolnia a főiskola agymosó oktatóinak.

A Moszkva Tér egy tinivígjáték. Nincs pátoszi művésziességgel fényképezve, nem fogják az embert megríkatni sem a jellemváltozások, sem a sorsok, sem a mondanivaló. Az életed pedig végképp nem fogja megváltoztatni valami kolosszális bölcsességgel. Csupán édes nosztalgiára invitál a játékidejében, amely őszintén magyar, és magyarul őszinte.

A film, az alapvető vállalásának maximálisan eleget tesz. Reálisan láthatjuk, hogy a XX. század végén, hogyan részegednek le a haverok egy buliban, miközben szarnak a sulira, nem úgy, mint a csajokra és közben sűrűn káromkodnak. Pont úgy, mint most. És pont ebben van a Moszkva Tér ereje. Felidézi egy életkorszaknak azt a báját, amit utólag talán cikinek érzünk, akkoriban pedig el sem ismertünk. Idősebbként viszont mégis az egyik legfontosabb, legmeghatározóbb és legszerethetőbb éveinket látjuk benne viszont.

Igaz, a legvégére a film, a kelleténél egy picit komolyabbra akarja magát venni, aminek az az eredménye, hogy lett egy kis negatív utóíze. De hát a szalagavató utáni haver pálinkájának talán nem volt? Éppúgy, mint az felébredésnek, melyet úgy hívnak: felnőtté válás.

Ilyen számomra a tökéletes magyar film.