Akinek menedzselni támad kedve, az bőven talál magának játékot: a Cities: Skylines-ban felhúzhatjuk a saját városunkat, a Prison Architect-ben a gondjainkra bízott börtönt fejlesztjük, a Big Pharma-ban gyógyszert gyártunk, de a Factorio egészen különleges a maga műfajában.
A Factorio egy izometrikus nézetű logisztikai-menedzsment játék, ahol a cél az idegen bolygó elhagyása. Egy szerencsétlen űrhajó-katasztrófa egyetlen túlélője a játékos által terelgetett asztronauta, aki a túlélés érdekében nekilát egy űrhajó megépítésének. Ehhez a célhoz azonban futószalagok hosszú során, adagológépek garmadáján keresztül vezet az út. A játék kezdetén csak egy csákányunk van, de mint tudjuk, fából lesz vaskarika. A környezetünkben található nyersanyagok felhasználásával folyamatosan fejlesztjük és bővítjük egyre terebélyesebbé váló ipari parkunkat, ami természetesen az infrastruktúra ismételt áttérképezését és újraépítését jelenti. Először kiépítjük a szénégetésű gépek működéséhez szükséges útvonalakat, majd lassan átállunk a napenergiára és már áramot termelünk. Egyre összetettebb és több nyersanyagot kívánó alkatrészeket állítunk elő, és jaj nekünk, ha nem gondoltuk át, terveztük meg alaposan acélvárosunkat. Nem egyszer kerültem látszólag lehetetlen helyzetbe, mert nem gondolkodtam előre, és egy bizonyos pontot nem tudtam kibontani a saját magam építette ipari gordiuszi csomót. Minél hatalmasabb a park, annál nagyobb a felmerülő hibák valószínűsége, és annál nehezebb visszafejteni a folyamatokat és kiszúrni, hol a bibi.
Akit nem ijeszt el az alapkoncepció, és szeret építeni, tervezni, az tartalmas és kihívást nyújtó szórakozást talál a Factorio személyében. A fent megosztott gondolatok gyakorlatilag csak a játék felszínét kapargatják, a mély pedig számtalan lehetőséget rejt.
p34c3 
Necroman Mk2 
Comedian 
Malleus 
Doberman