casper0072016.12.30. 18:21

2016 játékai - #2

Borzasztó jó látni, hogy a videojáték műfajok igazából sosem halnak ki, maximum szüneteket tartanak vagy csak jóval alacsonyabb fordulatszámon pörögnek. Aki annak idején szerette a Commandos vagy Desperados sorozatokat, az most összeteheti a kezét, mert a Shadow Tactics személyében a stílus egy újabb jeles képviselője született meg.

A Blades of the Shogun alcímű taktikai stratégiai játék az Edo éra Japánjába kalauzolja a játékost, ahol öt specialistát terelgetve kell teljesítenünk a shogun által meghatározott feladatokat. Csak ismételni tudom magam, aki játszott a bevezetőben említett játékok bármelyikével, az itt is ki fogja magát ismerni. Ugyan van lehetőség nyílt küzdelemre, de abból nem sok jó sül ki, ha az ellenség riadót fúj, hirtelen egy kisebb hadsereg szakad a nyakunkba, és ha egy karakterünk is elhalálozik, akkor rögtön elbuktuk a küldetést. Másrészt nem is néz ki olyan jól, ha a tervünkről lemondva hanyatt-homlok menekülünk.

A lényeg az alapos tervezés és az észrevétlen előrehaladás. A fejlesztők a pályákat ennek megfelelően építették fel, egy-egy szekvencia olyan, akár egy logikai feladvány, ahol rá kell jönnünk, melyik karakterünk melyik képességét hogyan tudjuk az adott szituációban kamatoztatni. Sokszor viszont nem elég a gondosan felépített akció, azt hibátlanul is végre kell hajtani. Értem itt azt, hogy pár másodperc alatt több parancsot is ki kell adnunk, és tökéletesen kell időzítenünk. Nem véletlen, hogy a játék a képernyő felső részén jelzi, ha már több, mint egy perce nem mentettünk. A karakterek mozdulatainak szinkronizált végrehajtását segíti a Shadow Mode, ahol mindenkinek kiadhatunk egy parancsot, amit a mi jelzésünkre egyszerre hajtanak végre, így borzasztóan látványos és a játékost elégedettséggel eltöltő jeleneteket csalhatunk ki a Shadow Tactics-ból. Felhívnám mindenki figyelmét, hogy a türelmetlenebbek messzire kerüljék a játékot, nálam előfordult, hogy ötvenszer is visszatöltöttem a mentésem egy küldetés alatt.

Bár erre a műfajra nem jellemző a gondos történetvezetés és karakterábrázolás, a fejlesztőknek sikerült elérniük, hogy mindegyik szereplőt megkedveljem, és számomra is meglepő volt, hogy idén a Blades of the Shogun szállította az év egyik legmeglepőbb és érzelmileg legtöltöttebb jelenetét.

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

3 napja
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

5 napja
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

6 napja

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

9 napja
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
2

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7

Necroman Mk2
Highguard - blogteszt

2026.02.15.
7

Necroman Mk2
A Hentai Panda játékai (18+)

2026.02.14.
2

Comedian
Taxisofőr

2026.02.09.
2

Necroman Mk2
Everybody Gone Rapture

2026.02.05.

p34c3
Kedvencek temetője

2026.02.01.
20

liquid
Emlékeztek rá

2026.01.25.
14

Bountyy
Octopath Traveler 0 Podcast

2026.01.21.

p34c3
Backlogatom a lábam

2026.01.19.
15

Necroman Mk2
2025. év dala

2025.12.31.
8

Necroman Mk2
Santa Ride 2

2025.12.26.
2

p34c3
ÖT

2025.12.16.
13

p34c3
Thief VR: Legacy of Shadow

2025.12.08.
5