parandroid2018.02.27. 23:42

Oscar 2018 tippek

Harmadik éve töretlenül írom ezeket a bejegyzéseket minden Oscar díjátadót megelőző kedd este, legutóbb egész érdekes beszélgetés alakult ki a bejegyzés kommentszekciójában, úgyhogy remélem idén sem lesz értelmetlen a poszt (plusz végre a Filmek topikban is pörög a gála, hurrá!). Izgalmas filmes évet hagyunk a hátunk mögött, amely ha másról nem is, de a Weinstein botrányról örökké emlékezetes fog maradni. Azonban hála az égnek nem csak bulvárhírekben, de remek mozikban is gazdag volt 2017, ugyan egyik filmért sem rajongtam annyira, mint a tavalyi Kaliforniai álomért, de az Oscar mezőny így is utóbbi évek szerintem legszínesebb és legizgalmasabb felhozatalaként alakult. Nem láttam minden filmet, amely esélyes lehet valamely díjra, a legfájóbb pontok A Pentagon titkai, az Én, Tonya és a Testről és lélekről, de így is a tavalyiakhoz képest megvan a főbb kategóriákról a véleményem (hajjajj), és nagyjából sejtem is, hogy mik kerülnek majd ki hétfő hajnalban győztesként a gáláról. Vágjunk is bele.

Legjobb film:

Kezdjük talán a legnehezebb kategóriával. Nagyon úgy fest, hogy A víz érintése az abszolút favorit, megnyert minden előzetes díjat, ami bír bármiféle relevanciával, szóval ez tűnik a biztonságos választásnak. Azonban amíg nem olvassák fel a borítékból a del Toro filmjének a címét, addig nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen mozi Best Picture-t nyerhet. Nem bánnám, ha megtörténne, minden idők egyik legérdekesebb legjobb film győztesét látnánk, mégis úgy hogy A faun labirintusa nem tudta anno megnyerni a legjobb idegen nyelvű film kategóriát, ez egyelőre a hiszem ha látom effektus . Plusz pár évvel ezelőtt megvariálták a szavazási algoritmust a legjobb film kategóriában, ami hordoz magában némi kiszámíthatatlanságot. Ha mégsem a The Shape of Water nyerne, akkor nagyon ki-ki küzdelem, a The Poston és A legsötétebb órán kívül bárhová mehet, a legtöbb esélye a Get Out-nak, a Lady Bird-nek és a Három óriásplakátnak lenne, és van egy olyan érzésem, hogy a nagy #metoo kampány miatt az utóbbi kettő közül valamelyiknél fog kikötni a díj. A Lady Bird a személyes kedvencem 2017-ből, de a Three Billboards-ot tartom az esélyesebbnek, még úgy is, hogy az amerikai közönséget sokkal jobban megosztja, mint a világ többi részét, illetve legjobb rendező jelölés nélkül nem szokás Best Picture-t nyerni (bár elég az Argoig visszamenni, hogy találjunk kivételt). Kit szeretnék győztesként látni: Dunkirk, Lady Bird. Ki fog győzni: Három óriásplakát Ebbing határában (de a pénzemet valószínűleg A víz érintésére tenném, új szavazási rendszer ide vagy oda)

Legjobb rendező:

Ha Martin McDonagh-t jelölték volna, akkor kicsit árnyaltabb lenne a kép, így szerintem csak két helyre kerülhet a díj. Greta Gerwig és Jordan Peele jelölései korrektek, de valószínűleg itt meg is áll a történet. A Fantomszállal nem tudok mit kezdeni, nagyon tetszett a mozi, de úgy szórták meg az Oscaron jelölésekkel, hogy az előzetes díjátadókon szinte egyáltalán nem képviseltette magát a film, szóval PT Anderson és a remeke bármelyik kategóriában lehet joker, sokat nem lehet az előzményekből leszűrni. Maradt A víz érintése és a Dunkirk, előbbi nem tartozik a kedvenc filmjeim közé a felhozatalból (el tudom képzelni, hogy második megtekintésre jobban megkedvelném), de kétségtelen hogy remek a rendezés, és a Guillermo del Toro a kategória fő esélyese, mégis szomorú lennék, ha nem Nolan vinné el a szobrot, fantasztikus munkát végzett, ha valahol díjazni kéne a Dunkirköt, az a Best Director. Kit szeretnék győztesként látni: Christopher Nolan (Dunkirk). Ki fog győzni: Guillermo del Toro (A víz érintése)

Legjobb férfi főszereplő:

Nem láttam a Roman J. Israel, Esq.-t (megjelent ez egyáltalán itthon?), de teljesen mindegy, mert messze a leginkább lefutott kategórián tűnik, Gary Oldman Churchill megformálásáért meg fogja kapni a szobrot hétfőn. Örülök neki, kedvelem, mint színészt, de nálam a fő favorit Daniel Day-Lewis, aki szerintem a There Will Be Blood után talán karrierje második legnagyobb alakítását hozza, sőt Timothée Chalamet is nagyszerű volt. Előbbi viszont már így is három Oscar-díj tulajdonosa, utóbbi pedig jó eséllyel nem most kapta meg az utolsó esélyét. szóval jó helyen lesz az Oldmannél. Kit szeretnék győztesként látni: Daniel Day-Lewis (Fantomszál), Timothée Chalamet (Szólíts a nevemen). Ki fog győzni: Gary Oldman (A legsötétebb óra).

Legjobb női főszereplő:

Ez általában lefutott kategória, úgy gondolom, hogy idén is így van, óriási meglepetés lenne, ha nem Frances McDormand kapná a díjat, karrierje legnagyobb alakítása, jobb időben nem is érkezhetett volna egy ilyen karakter ilyen erőteljes megformálással, mint a megerőszakolásoktól hangos média idején, gyakorlatilag biztos vagyok benne, hogy nyerni fog. Ha esetleg nem, akkor örülnék Saoirse Ronannek, akinek a Brooklyn miatt pár éve nagyon szorítottam, illetve Sally Hawkins nem 100%-ig esélytelen, de nem fog ilyesmi megtörténni. Kit szeretnék győzni látni: Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában). Ki fog győzni: Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában).

Legjobb férfi mellékszereplő:

A suppporting actor/actress mindig nagyon ki-ki kategória, általában a legnehezebben megjósolhatóak között vannak, de idén nagyon erősen Sam Rockwell felé húz a zászló. Az előzetes színészi díjak átadása során amit lehetett, azt vitt is a Three Billboards, ami bekavarhat az az, hogy Woody Harrelson miatt megoszlanak a szavazatok, és vigaszágon besurran esetleg Christopher Plummer, vagy akár Richard Jenkins, de nem tartom valószínűnek. Kit szeretnék győzni látni: Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határában). Ki fog győzni: Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határában).

Legjobb női mellékszereplő:

Nagyon-nagyon erős kategória, egyik kimenetelt sem tartom teljesen kizártnak, de eléggé úgy tűnik, hogy az Én, Tonyában játszó Allison Janney és a Lady Bird anyját játszó Laurie Metcalf között fog valamelyik irányba dőlni a mérleg nyelve. De Octavia Spencer szerintem az egyik legjobb alkotórésze volt a The Shape of Waternek, Lesley Manville képes volt érvényesülni DDL mellette, ami önmagában sem egy elhanyagolható teljesítmény, Mary J. Blige pedig a meglepően alulreprezentált Mudbound egyik alapköve, szóval őszintén örülnék bárkinek. Kit szeretnék győztesként látni: Laurie Metcalf (Lady Bird). Ki fog győzni: Allison Janney (Én, Tonya).

Legjobb animációs film: a Coco szerintem az elmúlt tíz év egyik legjobb Pixar filmje, így azt is szeretném győzni látni, és biztos vagyok benne hogy ez így is fog történni.

Legjobb idegen nyelvű film: a The Insultot nem sikerült pótolnom, a másik négyből a Szeretet nélkül és a Testről és lélekről jött be a legjobban, de valószínűleg a chilei A Fantastic Woman viszi a díjat, ezzel az első transznemű nőt delegálva az Oscar színpadára.

Legjobb fényképezés: imádom Roger Deakins-t, és ha valamire a Szárnyas fejvadász díjat fog kapni, az a cinematography, de szerintem Hoyte van Hoytema elképesztő munkát végzett a Dunkirkkel, nem leszek maradéktalanul elégedett, ha nem hozzá kerül a díj.

Legjobb jelmeztervezés: a Fantomszál egy fantasztikus film a divattervezésről, vicces lenne, ha nem hozzájuk menne a legjobb kosztüm.

Legjobb vágás: a Dunkirk tűnik a legesélyesebbnek, szerintem a film egyik legnagyobb erősséges (és egyetlen komoly baja is) a vágás, de ezt a díjat tipikusan el szokta valami happolni, az a valami pedig idén a Baby Driver lesz megérzésem szerint,

Legjobb smink: A legsötétebb óra, vicc ha nem oda kerül.

Legjobb filmzene: Alexandre Desplat-t imádja az akadémia, szóval gondolom A víz érintése lesz a befutó, de Hans Zimmernek drukkolok a Dunkirk-ért, esetleg Johnny Greenwoodnak a Fantomszál miatt.

Legjobb dal: a This Is Me-t hallani leginkább A legnagyobb showmanből, nekem viszont a Remember Me jött be a legjobban.

Legjobb díszlettervezés: sok helyre mehet, de szerintem A víz érintése érdemelné meg a legjobban.

Legjobb hangvágás/hangkeverés: ezek rendszerint az aktuális háborús filmhez mennek, szóval valószínűleg a Dunkirk behúzza mindkettőt, azt esetleg el tudom képzelni, hogy a Baby Driver-rel osztozva.

Legjobb látványvilág: számításaim szerint enélkül a Blade Runner és a Star Wars is díj nélkül maradna, aminek semmiképp sem örülnék, ha beleviszek egy minimális objektivitást, akkor legyen a 2049-é.

Legjobb adaptált forgatókönyv: nem érzem egy borzalmasan erős kategóriának, a Logan érdekes választás lenne, de ha díjazni akarják a Szólíts a nevement, akkor azt itt fogják megtenni.

Legjobb eredeti forgatókönyv: az adapted screenplay mintájára itt meg úgy gondolom, hogy a Tűnj el fog diadalmaskodni, mert máshol sok esélye nincsen, de a Három óriásplakát érdemelné meg szerintem a legjobban.

Aki végigolvasta a bejegyzést, annak külön köszönöm, minden évben örömet okoz ezeket a sorokat megírni, kicsit kiszakadni a hétköznapokból és ilyesmin agyalni. Mire számítotok, mennyire lesz domináns idén a #metoo befolyása a sóra? Vártok-e a Holdfény Best Picture-jéhez hasonló szerencsétlenkedést? Mik az idei kedvenceitek, és miket vártok díjazottként? Meglesz-e sorozatban a harmadik magyar Oscar?

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tYnV5bWVhY29mZmVlLW1wdVwiPlxuPGEgaHJlZj1cImh0dHBzOlwvXC9idXltZWFjb2ZmZWUuY29tXC9nYW1lcjM2NVwiIHRhcmdldD1cIl9ibGFua1wiPlxuXHQ8aW1nIHNyYz1cIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LWJnLnBuZ1wiPlxuXHQ8aW1nIHNyYz1cIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LXJtLnBuZ1wiPlxuXHQ8aW1nIHNyYz1cIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDZcL2J1eS1tZS1hLWNvZmZlZS5wbmdcIj5cbjxcL2E+XG48XC9kaXY+XG48c3R5bGU+XG4uLS1idXltZWFjb2ZmZWUtbXB1e1xuXHRvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47XG5cdHdpZHRoOiAzMDBweDtcblx0aGVpZ2h0OiAyMDBweDtcblx0cG9zaXRpb246IHJlbGF0aXZlO1xufVxuLi0tYnV5bWVhY29mZmVlLW1wdSBpbWd7XG5cdHRyYW5zaXRpb246IGFsbCAuM3M7XG5cdHBvc2l0aW9uOmFic29sdXRlO1xuXHR0b3A6MDsgbGVmdDowO1xufVxuLi0tYnV5bWVhY29mZmVlLW1wdSBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDEpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoMnB4KTtcblx0dHJhbnNmb3JtOiBzY2FsZSgxLjEpO1xufVxuLi0tYnV5bWVhY29mZmVlLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDIpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoNHB4KTtcblx0dHJhbnNmb3JtOiBzY2FsZSgxLjEpO1xufVxuXG4uLS1idXltZWFjb2ZmZWUtbXB1OmhvdmVyIGltZzpudGgtY2hpbGQoMSl7XG5cdGZpbHRlcjogYmx1cigwKTtcblx0dHJhbnNmb3JtOiBzY2FsZSgxKTtcbn1cbjxcL3N0eWxlPiIsImltYWdlcyI6WyJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzA2XC9idXktbWUtYS1jb2ZmZWUucG5nIiwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNlwvcGF0cmVvbi1tcHUtYmcucG5nIiwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNlwvcGF0cmVvbi1tcHUtcm0ucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuYnV5bWVhY29mZmVlLmNvbVwvZ2FtZXIzNjUifQ==

p34c3
Scalper-Boogie

1 napja
5

Comedian
Egy igazán dühös ember

5 napja
3

pendrivedealer
Videójátékok, horror, aniMonólog

6 napja
1

Comedian
Kelly hősei

9 napja
1

Comedian
Két öszvér Sara nővérnek

2021.05.31.

Necroman Mk2
Preschool Fun

2021.05.31.

p34c3
Volt egyszer egy LAN-parti

2021.05.28.
7

Comedian
A halottak hadserege

2021.05.25.
9

CHASE
Az évtized sorozat pillanatai

2021.05.22.
14

Comedian
Akik az életemre törnek

2021.05.22.
3

Comedian
Fesd át a kocsidat!

2021.05.19.
1

p34c3
#XBOX20

2021.05.16.
12

Comedian
Kémek a Sasfészekben

2021.05.14.
9

Stinger
Életed játéka

2021.05.13.
23

Necroman Mk2
Hentai Mosaique Puzzle

2021.05.11.
3

Comedian
Coogan blöffje

2021.05.10.

axl
Új gép a háznál

Hát ez a nap is felvirradt. Tudtam, hogy előbb-utóbb el fog jönni, de arra nem számítottam, hogy ilyen hamar. Hiába, a kényszer nagy úr, az eddig használt gép pedig most döntött úgy, hogy bemondja az unalmast. Mivel nem akartam céleszköz nélkül maradni a jelenlegi helyzetben, a szerelő pedig lebeszélt a javíttatásáról, annak tudatában, hogy viszonylag régóta nyúzom és elég baráti áron sikerült hozzájutnom anno, gyorsan felírtam a veszteséglistára és elindultam másik után nézni.

2021.05.08.
8

CHASE
80-as évek: A ráadás

2021.05.07.
11

Necroman Mk2
VG Hall of Fame 2021 nyertesek

2021.05.06.
5

Comedian
Akasszátok őket magasra!

2021.05.05.
4