Hwopapa2020.11.03. 20:07

VR-on innen

Három év. Nem sok idő , mégis elég sok ahhoz, hogy platformok, játékstílusok szűnjenek meg, alakuljanak át vagy vesszenek a múlt ködébe. Ekkor volt először, amikor egy barátomnál találkoztam az Oculus Rift valamelyik development kit-ével és instant szerelembe estem.

Természetesen ehhez kellett egy Dirt Rally + ülés+kormány kombó is, mert amúgy a többi VR játék annyira nem kötött le, ellenben az autós játékokat világéletemben imádtam (illetve az autókat is, mint olyanokat, de az egy másik tészta :) ) Ez volt az a nap az életemben, amikor teljesen beleszerettem ebbe az új valamibe. Egy átVR-ozott éjszaka után teljesen meg voltam veszve, éjt nappallá téve bújtam a netet azután, hogy ezt hogyan tudnám otthonra magamnak is előteremteni úgy, hogy a bankszámlát se vágjam nagyon oda, meg az asszony se a fejemet az asztal széléhez.

Nem lehetett sehogy sem megoldani ezt a bulit, legalábbis nem azon a szinten, amit ott láttam és legfőképp nem annyiért, hogy ne lenne egy hatalmas vita a pénzköltésből. Úgyhogy hagytam a fenébe, szívtam a fogam és minden lehetőségnek örültem, amikor ki lehetett próbálni a készüléket. Volt a szülinapomon VR-ozás Pesten, ami szuper jó volt, kaptam kölcsönbe egy PSVR-t, amin végigjátszottam (többször hányingerrel küszködve) a resi7-et és kipróbáltam a GT5-öt is, vettem egy T300RS-t is használtan, de tudtam hogy ez annyira nem az igazi. Meg hát vissza kellett adni.

Aztán jött ez a hír, hogy a LifeInvader csinál egy Quest nevű szerkezetet, standalone wireless VR, mobil hardverrel. Ez nem ütött nálam nagyot, néztem a játékokat, nagyrészt techdemo-nak tűntek, ezért sem érdekelt az egész annyira. Aztán idén már jött a hír egy felturbózott verzióról, Quest 2 néven (jaj de izgalmas...) amihez a kötelező FB-botrányok miatt nagyon nem fűlt a fogam, mégis vagy egy hétig tűzben tartott, mert csak ódákat zengett róla mindenki aki próbálta.

Ilyenkor érdekes visszaolvasni korábbi véleményeket, mint pl. Keviny blogját ahol az említett problémákat már mind orvosolták: http://www.gamer365.hu/blog_post.php?id=31141

Mivel sokat néztem YT-n a quest2 bemutatókat, nyilván húszezerrel dobálta fel a különböző recommended-videók között a Quest 2 teszteket a telefon, így egyszer elmentünk a mellettünk lévő Targetbe elemért és ha már ott vagyunk, egy Quest 2-ért. Egészen előtte (meg még ott is) sokat görcsöltem rajta, hogy elhozzam vagy sem, mert mégiscsak drágább kiadás, nincs szükség rá, nem tudok úgyse Dirt Rallyzni vele, minekezkülönbenis.

Ugye az itteni árazás a magyar árazáshoz képest egész baráti ($299+adó, 322 volt a kasszánál), ezért a nyűglődést abbahagyva hónom alá csaptam és jöttem haza, mindenfajta "azonnal szét akarom tépni a dobozt"-érzés nélkül. Furcsa, mert ezt eddig soha nem éreztem korábban, mindig azonnal és ott helyben üzembe akartam helyezni a dolgokat - lehet hogy az életkor miatt, vagy mert már lenyugodtam, de majd' fél órán át ott hevert a kanapé mellett a doboz érintetlenül, mielőtt kicsomagoltam és bekapcsoltam volna.

Első benyomások

Érdekes a headstrap. Mivel kopasz vagyok, húzza kicsit a fejbőröm, de nem vészesen - nem kényelmetlen, de nem olyan, mint a PSVR, ahol ez gond nélkül működött. A három puppilla-távolság közti beállítás között rohadjak meg, ha bármit is észreveszek. Nem megy. Biztos valami ortopéd szemem van, vagy elbaszták a lézeres műtét során, de mindegyik működött és nem volt se homályos, se éles a kép. Nehéz viszont. Nem húzza a fejem, de érezhető a fél kg körüli súly, játékban már nem veszed észre - ugyanakkor másnap rohadtul igen. Vagy két napig fájt a nyakam, annyira sikerült túltolni az első napon az egészet. Viszont azóta semmi gondom nincsen vele, lehet hogy kezdek hozzászokni? Mindenesetre rendeltem aliexpressen egy utángyártott pántot - addig is nyúzom ezt. Az 50 dolláros strap nekem kicsit soknak tűnik, meg állítólag reped/törik, úgyhogy maradok ennél, aztán meglátjuk.

Érdekesek a kontrollerek, jó a tapintásuk, a kezembe simulnak teljesen, bár néha a nagy izgalom hatására nem tudtam pontosan mit is nyomok, ezért csak szorítottam őket izomból Superhotozás közben és nem értettem, miért nem tudom elengedni a tárgyakat, amúgy is szinte minden játék életre kelt :) Néha van out-of-sync, amikor is nem érzékeli a headset a kontrollereket, de nagyon ritkán és igazából annyira nem zavaró a dolog, hogy ezért negatívumként éljem meg, elvégre nincs olyan pontos, mint egy külső trackinggel rendelkező vive vagy rift és a sötétben finger tracking sincsen (ami amúgy sem egy nagy cucc, inkább érdekesség).

A sötét dolgokon még kell dolgozni. A Vader Immortal pár jelenete szinte teljesen egybefolyt, pedig ott pont az lenne a lényeg, hogy vannak árnyalatok, nem? Ez lehet hogy a HMD kialakítása miatt ilyen, szóval nem várok csodákat, ugyanakkor előre félek, hogy a HL:Alyx-nál mesélt sok-sok sötétben játszós jelenetnél vajon mit fog produkálni (ami egyelőre nincs a közelemben, hiszen se gépem, se semmim hozzá).

Gépem ugye nincs hozzá, ezért a link-et sem tudtam kipróbálni, ellenben a Virtual Desktop nevű alkalmazást igen. Ezzel az appal tudod a számítógépről kábel nélkül a játékot streamelni a headsetre vezeték nélkül, ami szerintem egy picit már a jövőbe mutat, legalábbis a kábelmentességet mindenképp egy óriási pozitívumként élem meg. Hátránya, hogy a laptopunkhoz nincsen Ethernet kábel (mert a qrva fali dugó 1 éve nem működik és persze senki se akarja megcsinálni) és ezért a laptop wireless transmitter + headset receiver kombó nem igazán alkalmas a játékra, de legalább működik. Állóképeken elég impresszív volt mindenképp. Quest link kábelt a napokban fogom beszerezni és frissítem a cikket a leírással.

A hang kicsit vegyes érzéseket kelt bennem - amire való arra tökéletes, ugyanakkor mélyet ne várjon tőle az ember és nem szűri ki annyira a külvilágot sem. Így aki ezt akarja, az csalódni fog, ugyanakkor nagyon frankó noise cancelling füleseket lehet kapni, azt simán lehet vele használni és végre lehet BT-n keresztül illetve normális jack-en át is csatlakoztatni a fejhallgatókat - hálistennek valaki rájött hogy nem érdemes szabványt kreálni oda, ahol már van és csak egy jack dugó van a készüléken…

Játékok

Sok játékot korábbról is ismertem, viszont végre nem voltam időlimithez kötve kipróbálás szintjén, így el tudtam komolyabban merülni mindben. Amit előre kell tudni, hogy a grafika nem éppen szép egyiknél sem, hiszen egy relative gyengusz hardveren fut a cucc, ugyanakkor ami direkte Q2-re készült, azok elég pofásak. Viszont mivel VR-ról van szó, a leggagyibb grafikával rendelkező játéknál is ezerszer jobban bele fogjuk magunkat élni a játékba, mint bármi másnál.

Vader Immortal

Ettől bazira sokat vártam, mert mindenhol istenítik, de rettenetes gagyi szerintem. Sokkalta több is elfért volna a játékban, főleg azoknál a részeknél, ahol effektíve csinálni is kell valamit és nem csak nézni ki a fejedből - túl sok cutscene és túl kevés játék mindig rossz recept, kivéve ha MGS-ről van szó. A szörnyes résznél magam alá csináltam párszor, főleg amikor beleugrott az arcomba, viszont rettenetesen szét van scriptelve az egész, így nem tudtam a felétől nem arra gondolni, hogy itt akár le is tehetném a kontrollert, ugyanúgy menne minden tovább. Szerintem vérgagyi, ennél remélem a következő játék jobb lesz.

Beat Saber

Beat Saber keresztezve John Wick-el - ez egy rail shooter, ahol ugyanúgy ütemre kell játszani, csak itt pisztollyal lövöldözve a felbukkanó ellenségekre. Szintén számomra ismeretlen zeneszerzők dubstep zenéi vannak jelen - ezek is tetszenek, kicsit darkosak, a grafika sokkal vadabb mint a Beat Sabernél és élvezetesebb, ugyanakkor fárasztóbb is.

SuperHot

Ugyanazt csinálod, mint VR nélkül, nem is vártam semmi mást, nem is (nagyon) kaptam mást, leszámítva a hányingeres fordulással rendelkező Area módot. Az a barom, aki kitalálta, hogy fordulásnál az ellentétes irányba húzzon a kamera, remélem egész életében így fog továbbra is létezni…konkrétan minden fordulásra rá kellett készülni, annyira szédítő. Plusz az alacsony felbontású textúrák és hátterek megölik az egészet.

Accounting+

Ez valami nagyon beteg cucc, nem is igazán tudom leírni micsoda - azt hittem valami könyvelő-paródia, de baromira tévedtem, egy elég hosszú sztorit kell végigjátszani, amit nem lőnék le, mindenesetre mindig mást kell csinálni benne, a karakterek rettentő mód sokat káromkodnak és nagyon vicces az egész.

Walking Dead: Saint & Sinners

Resi7 Quest-es megfelelője. Semmi köze a TWD sorozathoz a néven kívül egyelőre, csak az univerzumot vette alapul. Kicsit kopottas a grafikája elsőre, a zombik inkább vannak jobban kidolgozva, mint a környezet. Továbbá sikeresen előhozta a majdnem-rókucit két alkalommal is. Egyszerűen a rohanás VR-ban nálam ezt eredményezi - szokni lehet, de elmúlni úgy látszik nem múlik el. Mindenesetre izgalmas és kellőképp változatos, bár rendkívül az elején járok még.

Pavlov VR

Ez lesz az a játék, aminél ha össze tudna jönni ismét az eKe valamikor, biztosan órákig nyomnánk. Counter-Strike VR, ugyanazokkal a fegyverekkel, buy menüvel, bomba-hatástalanítós mechanikával, multiplayerrel. A grafikája elég kettős Questen (gondolom a PC verzióra jobban figyelnek - a Quest ennél picit többet tud), perpillanat 0.23 verziónál jár SideQuest-en, viszont a hangulata 200%-os. Ilyenkor jön rá az ember, hogy mennyire más számítógépen játszani CS-t (meg paintball/airsoft közben) - amikor kifogy a golyó a fegyverből és tárazol és elfelejted felhúzni, vagy elejted a tárat és a levegőt akarod betölteni a fegyóba idegességedben, közben meg egy pisztollyal simán lelőnek, vagy leszúrnak. Hatalmas röhögések, ismét alsógatyáig izzadás és izgulás, tiszta “vissza a hőskorszakba”-feeling. Már csak a Dust2-Nuke-Inferno hármas hiányzik és boldog leszek ismét nagyon-nagyon-nagyon sokáig :) PC-n már van, alig várom hogy lehessen ezt is játszani itt. Ja és a bomba hatástalanítása/élesítése se végre egy gomb lenyomásával elintézhető, hanem frankón végig kell nyomkodni az élesítéshez a bombán a kódot vagy bepötyögni az élesítést gátló kódot

Layers of Fear VR

Ezt soha az életben nem játszottam egyik másik platformon se, ezért nekem tök új volt - szinte semmit se haladtam, egyrészt mert mindent végig akartam tapizni, kipróbálni és csalódva vettem tudomásul hogy nagyon limitált interakció lehetséges, másrészt a headset lemerült a pincés ouji-boardos résznél amikor már elkezdtem rendesen beszarni, ezzel megkímélve az instant szívinfarktustól. Nagyon para volt eddig is, majd talán egyszer elkezdem még, viszont többeket olvasva olyan outlast-feelingként éltem meg. Azt sem bírtam, a sötétben bújkálás nekem nagyon nem jött be, plusz iszonyat befostam az ijesztgetős részeknél - na ezt szorozd meg 200-al és emeld a tizenhatodikra, kb. olyan VR-ban. Amikor semmi se történik és csak egy hatalmas csattanást hallasz és nem tudod eldönteni hogy az asszony csukta be a sütőt, vagy valami történt. Vagy amikor egy sátáni kacajt hallasz a hátad mögül, de nincs ott semmi…nem is folytatom, az összes szőröm feláll már csak a gondolatra is - olyan volt, mintha a Paranormal Activity-ben lennék és ez rohadtul ijesztő. És akkor ez még csak nem is a legdurvább ilyen játék, amiről olvastam, úgyhogy szép jövő elé nézünk :D

Quake 1-2 VR[/u]

Ezekre nincs jó szó, beszarás-behuggyozás, hányinger a köbön, főleg a Q1. Olyan mocsok félelmetes még mindig, hogy az hihetetlen, főleg a sötét részek. Az első pálya BŐVEN elég volt számomra, nem pepecseltem a fullos verzióval. Bődületes, mekkora a különbség VR és nem-VR között. Sajnos motion sickness itt is jelen van, hiszen megállás nélkül rohansz a játékban - kisebb etapokban mindenképp ajánlott. Ez is eléggé beta verzió még, a Q2 többször lefagyott és nem reagált a billentyűkre, viszont folyamatosan fejlesztik és nagyrészt így is végigjátszható, már ha hajlandó elindulni.

Magánvélemény

Ha eddig tartottál tőle, most már teljesen felesleges - ez a headset bőven elég arra, hogy megtapasztald milyen is egy relative kompromisszummentes VR, kábelek nélkül. Természetesen nem érdemes óriási grafikai ugrást várni, hiszen mégiscsak egy gyenge mobil hardver, viszont ha van hozzá PC-d és jó 5ghz-es neted, akkor mindent játszhatsz ami kicsit is számításigényesebb. Sőt, van olyan megoldás is, hogy ha nincs PC, de PC-s játékokat akarsz játszani, akkor virtuális gépet is tudsz futtatni a cloudban, aminek a képét (már ha a laptopod ismét kábellel van a netre kötve) streamelheted a questre, így gyakorlatilag fullos PCVR játékokat játszhatsz a steam könyvtáradból. Nekem ez még a jövő, gyűjtök a PC-re és hogy végre beüzemelhessem a T300-at az asztal alatt egy jó kis Dirt Rally 1-2/Assetto duóra :)

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==