CHASE2021.09.17. 17:50

2020 legjobb filmjei

Egy rendhagyó év rendhagyó filmekkel. A történelem ismétli önmagát?

A címben feltett kérdésre a válasz pedig: nem.

De hogy miről is beszélek: pár évvel ezelőtt pont ilyen tájt tettem ki egy az akkori év filmjei toplistát 2014 legjobb filmjei címmel, ahol majdnem ugyanezek a szereplők, helyesebben ezek akkori megfelelői voltak a listán: akkor is volt egy Nolan film, akkor is volt Oscar díjas, akkor is viszonylag erős volt mezőny, erős feminista áthallásokkal rendelkező film...stb.

És hogy mire vonatkozik az ismétlés (ami ezúttal nem jött össze), azt majd a lista elején meglátjuk.

Mindenesetre volt idő mindent bepótolni, megnézni, úgyhogy viszonylag nyugodtan kezdek bele a lista felsorolásába.

Pár kieső, épphogy be nem jutó: az A Whisker Away című Netflix anime; az Oscar nyertes Nomádok földje; az A visszaút című Ben Affleck melodráma (amelyből kiderült számomra, hogy Ben Affleck pont úgy issza a sört, ahogy én szoktam). Nagyon zárójelben felírtam az Új mutánsokat is, és bár szerettem volna a listán szerepeltetni, de le kellett hagynom a Pieces of a Woman című magyar filmet, amit egyébként tényleg csak azért tettem volna ide, mert magyar film, de mivel még mindig nem néztem végig, ezért ugrott a helyezés.

És akkor jöjjön a lista, de előre szólok, controversy lesz.

10 Még egy kört mindenkinek

Tizedik helyen egy olyan film, amitől megmondom őszintén, én sokkal többet vártam. Thomas Vinterberg, dán film, eleve a téma... sok olyasmi szólt mellette, ami miatt azt gondoltam, hogy ez egy titkos favorit a tavalyi/idei évre. Szerintem a MEKM egy nagyon visszafogott "élet közepi" (midlife crisis) dráma, jó alakításokkal, de én ennél sokkal többre számítottam.

Nem rossz film, hiszen ha az lenne, nem lenne a listán, de az én elvárásaimat a következő 9 film meghaladta.

9 Ígéretes fiatal nő

Na itt kezdődik számomra valahol a jó film. Meglepő, mert egy ízig-vérig feminista filmről van szó, de kétlem, hogy ez maradna meg benned, ha végignézed. Lebilincselő, jó alakításokkal, kimondottan igényes képi világgal - ami furcsa kontrasztban van a film témájával, de ez nyilván direkt. A filmben személyes kedvenceket is felfedeztem, az egyik áldozat (? - komolyan, itt mi a megfelelő jelző?) a Superbadben játszó, és azóta totálisan eltűnt "McLovin", egy másik szereplő pedig az Orange of the New Blackből volt ismerős. Nyilván mindkettő megkönnyítette a film befogadását.

8 A chicagói 7-ek tárgyalása

Ez a film semmi mást nem tud, mint egy relatíve ismeretlen témát jól feldolgozni, és azt eléd rakni. Ettől tényleg semmi többet ne várj; mégis ha egy konzekvensen megvalósított jó filmet szeretnél látni, ami nem bosszant fel, nem visz el furcsa irányokba, és csak le szeretnél ülni, hogy nézek egy jó filmet, ami magabiztosan tudja amit tud, akkor valószínűleg (erről a listáról) ez a legjobb választás.

7 A befejezésen gondolkozom

Kezdünk közelebb kerülni az ízlésemhez. A Netflixes I'm Thinking of Ending Things azon ritka kivételek egyike - mozifilmeket nem számítva - amit egy levegővel néztem végig. Nálam ez aránylag ritka, mindig visszatekerek, mindig leállítok, mindig másnapra hagyok... egyszerűen nehéz egy olyan környezetben filmet nézni, ahol fél percnyire van a Rocket League és a Spotify. A befejezésen gondolkozom viszont végig lekötött. Ezt nevezném igazán introvertált intuitív filmnek - ha valakit érdekel a jungi pszichológia, ebben megtalálhatja a számítását.

6 Tyler Rake: A kimenekítés

Jóval előrébb szerettem volna rakni a szintén Netflixes Extractiont, de ez a film annyira gagyi, hogy az a csoda, hogy egyáltalán a listán van. Akkor mit keres itt? - kérdezhetnéd. Két szó: akció jelenetek. Ha pusztán az akció jelenetei miatt nézel meg valamit, és nem számítod a körülötte lévő bődületes klisé halmot, akkor az Extraction a legjobb dolog amit el tudsz képzelni.

Vékonyabb mint egy 80-as évekbeli akciófilm, de vastagabb mint bármi, amit akció szinten kaphatott az ember az utóbbi időben, leszámítva mondjuk a Raid filmeket.

5 Kinek a háza?

Nem tudom, kinek volt utoljára olyan horror élménye, ami után nehezen aludt el, sőt a film kapcsán álmodott. Nekem ezt az élményt az eredetileg His House című Netflix horror hozta el. Ezt a filmet három részletben tudtam megnézni, és utoljára már nem is próbálkoztam azzal, hogy este nézzem. Lehet, hogy ez ciki, de valami ilyesmi lenne a lényege a horror zsánernek. Mindenesetre óvatosan ajánlom, mert az értékeléseket elnézve ezzel egyedül vagyok.

4 Palm Springs

Furcsa kritika egy film kapcsán, hogy harminc évvel ezelőtt született egy hasonló film, ami esetleg jobb volt - elképzelem, hogy ezentúl minden időutazós filmnél a Vissza a jövőbét citálom elő, hogy azt nem lehet felülmúlni, vagy western esetén a Jó, a rossz és a csúfot.

A lényeg, hogy a Palm Springs egy nagyon aranyos komédia, ami esetenként még ennél több is tud lenni. Nagyon jók a lead-ek, nagyon ritkán érzek ekkora összhangot (pláne romantikus komédiánál) férfi és női főszereplő között, J.K. Simmons szerepeltetése pedig abszolút hab a tortán - komolyan, ezt a csávót tegyék bele csak öt percre bármibe, és a film két ponttal javul.

3 Az apa

Sokáig gondolkodtam, hogy Az apát (The Father) ennél is előrébb helyezem, de ebben az évben végül is ez is egy elég jó helyezés.

Én soha ekkora alakítást nem láttam, mint Anthony Hopkins ebben a filmben, és ebben az a fura, hogy őt különösképp nem is kedvelem - nekem ő mindig az egykedvű öregember, aki "áll a fal mellett". De itt megkapta élete szerepét, és élt vele. Ennél többet csak azért nem szeretnék mondani a filmről, mert kis túlzással sokkos állapotban voltam miután megnéztem. Jó film, de elveszi az életkedvedet, számolj vele.

2 Tenet

Christopher Nolan legjobb filmje nem a Tenet. 2020 legjobb filmje sem feltétlenül a Tenet (erre gondoltam, amikor azt írtam, hogy a történelem nem ismétli önmagát, 2014 legjobb filmje ugyanis az Interstellar volt nálam). De soha nem éreztem ennél jobban elvarázsolódva magam film közben. Christopher Nolan egyszerűen olyan szituációkat visz film vászonra, amiért a film vászon eleve megszületett. Hatalmas képzelőerővel és még nagyobb egóval olyan projektekbe áll bele, ami teljes mértékben nem szokványos a mostani filmiparban.

Nem érdekel, stimmel-e a történet, jók-e a párbeszédek vagy vannak-e logikai buktatók: olyan dolgokat fog meg hihetetlen kompetenciával, amelyekre semmilyen magyarázat nincsen azon kívül, hogy a csávó egy zseni. Aki ezt nem értékeli, lelke rajta, nálam a Tenet a második helynél nem tudott lejjebb szorulni, és az utolsó pillanatban érkezett meg a kihívója.

1 Hamilton

Jogos érv a Hamilton ellen, hogy technikailag nem is egy film, hiszen egy színdarab felvétele, ráadásul nem is idei, 2016-ból való. Úgy voltam vele, hogy ha az IMDb kilistázza, akkor nekem is belefér, és hát végső soron ez akár egy film élménnyel is felér.

De leginkább azért raktam fel a Hamiltont, mert azt gondolom, hogy ez a state-of-the-art. Zeneileg, alakításokban, úgy általában dramaturgiában ez a csúcs, amit én valaha láttam, és bár nem nagyon kedvelem a színdarabokat, elég sokat láttam ahhoz, hogy ezt meg tudjam ítélni.

Nem annyira a szívem, mint amennyire az eszem rakta ide az első helyre: ha erre képesek vagyunk, miért nem látjuk ezt gyakrabban?


Hát ennyi a 2020-as év film felhozatala nálam. Egy kiváló év volt, minden műfajban csúcs közeli, vagy azt beállító darabok születtek (legjobb sci-fi akció: Tenet; legjobb akció: Extraction; legjobb horror: Kinek a háza?; legjobb "elvont": A befejezésen gondolkozom; legjobb komédia: Palm Springs; legjobb művészi teljesítmény: Hamilton...stb), én elégedett vagyok.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==