axl2021.05.08. 18:45

Új gép a háznál

Hát ez a nap is felvirradt. Tudtam, hogy előbb-utóbb el fog jönni, de arra nem számítottam, hogy ilyen hamar. Hiába, a kényszer nagy úr, az eddig használt gép pedig most döntött úgy, hogy bemondja az unalmast. Mivel nem akartam céleszköz nélkül maradni a jelenlegi helyzetben, a szerelő pedig lebeszélt a javíttatásáról, annak tudatában, hogy viszonylag régóta nyúzom és elég baráti áron sikerült hozzájutnom anno, gyorsan felírtam a veszteséglistára és elindultam másik után nézni.


Valójában már hónapokkal ezelőtt nekiállhattam volna véleményeket és összehasonlításokat böngészni, de akkor még nem tűnt időszerűnek a dolog, így mondhatjuk azt, hogy impulzusvásárlást követtem el. Három boltot jártam végig, mire ráakadtam kiszemeltjeimre. (Tisztában vagyok vele, hogy ez még nem számít soknak, különösen manapság.) Két lehetőség közül választhattam és mivel csak az egyikből volt kiállított darab, aminek az anyaghasználata nem győzőtt meg, így vakon bízva (de azért legbelül kicsit szorongva) a másik, drágább opció mellett döntöttem, az landolt a bevásárlókocsimban. Aztán a szokásos dolgok következtek: vevőszolgálatnál a jótállási jegy lepecsételtetése (áá, úgysem lesz rá szükség), autóba bepakolás és az egész hazafelé tartó úton arról fantáziálás, miképpen veszem majd használatba. (Azzal már csak otthon szembesültem, hogy a doboz enyhén sérült, de lelkesedésemet ez sem tudta letörni: ami belül van, az a lényeg.) Ám erre egyéb teendőim miatt másnapnál előbb nem kerülhetett sor, így maradt az izgatott várakozás. Nem túl meglepő módon az új szerzeménnyel álmodtam. Aztán eljött a reggel és én még szinte fel sem ocsúdva nekiláttam a kicsomagolásnak. Ekkor ért az első döbbenet: ez, kérem, gyártási hibás. Pedig nagy terveket szövögettem délelőttre... Na jó, 3 napon belül vagyunk, vissza a boltba! A vevőszolgálatos hölgy közölte, hogy elhozhatok egy másikat, ha még van, ellenkező esetben visszafizetik a teljes vételárat. Korrekt, de nekem magára a termékre van szükségem, mással nem vagyok kisegítve. Tegnap két dobozt láttam, remélhetőleg nem vitték el. Turbó sebességgel vágtatok a sorok között, agyam közben egyre azon kattog, hogy mi van, ha már elvitték? Nem, az képtelenség. Olyan nincs, nem lehet. Kérlek, legyél ott! Kérleklegyélottkérleklegyélottkérlekl... á, itt van! Kasszához vissza, pecsét, go. Újra otthon. Round 2, FIGHT! Szerencsére ezúttal mindent rendben találtam. Bár nem az első (és gyanítom, nem is az utolsó) alkalom volt, hogy üzembe helyezek egy hasonló alkalmatosságot, azért gondosan áttanulmányoztam a mellékelt útmutatót. (Biztos, ami biztos, ugyebár.) Oké, ideje összerakni. Kész van, egyből be is indul. Kicsit mondjuk hangosabb, mint vártam, de annyi baj legyen. A sok megpróbáltatás után végre átszellemült arccal tolhattam - többé-kevésbé folyamatosan - egész délután. Ez hát fűnyíró vásárlásom kalandos története.

Necroman Mk2
Everybody Gone Rapture

5 órája

p34c3
Kedvencek temetője

3 napja
19

liquid
Emlékeztek rá

2026.01.25.
14

Bountyy
Octopath Traveler 0 Podcast

2026.01.21.

p34c3
Backlogatom a lábam

2026.01.19.
15

Necroman Mk2
2025. év dala

2025.12.31.
8

Necroman Mk2
Santa Ride 2

2025.12.26.
2

p34c3
ÖT

2025.12.16.
13

p34c3
Thief VR: Legacy of Shadow

2025.12.08.
5

p34c3
Marvel's Deadpool VR

2025.11.25.
6

Doberman
Call of Duty - Tropical Thunder

2025.11.21.
3

Necroman Mk2
Amnesia Machine for Pig

2025.11.09.

Stadia HUN
AMAZON LUNA 2025 UPDATE

2025.11.07.
2

p34c3
Asgard's Wrath

2025.11.06.
5

Necroman Mk2
Giana Sisters Owlverlor

2025.10.17.

p34c3
Digitális arcoskodás

2025.10.16.
24

Necroman Mk2
Paw Patrol On A Roll

2025.09.14.
11

Bountyy
Egy új videojátékos podcast

2025.09.03.
2

CHASE
2025 eddigi legjobb jelenetei

2025.08.31.
1

p34c3
Vendetta Forever

2025.08.31.
1