Az elit alakulatSorozat

A ’90-es években a D-nap ötvenedik jubileumának alkalmából újra reflektorfénybe került az emberiség történelmének eddigi legnagyobb, legpusztítóbb háborús konfliktusa, és mivel az addigra már kissé megfáradt téma új erőre kapott, sorra jelentek meg az ezt a korszakot felelevenítő regények, életrajzi könyvek, dokumentumfilmek, mozifilmek, tévésorozatok és még videojátékok is, amelyek a modern technika vívmányainak köszönhetően minden addiginál realisztikusabban mutatták be a második világháború életeket felőrlő brutális húsdarálóját. A témakörbe pumpált friss vér egészen az ezredfordulóig kitartott, és eme időszak egyik legnépszerűbb képviselője a Stephen A. Ambrose hadtörténész 1992-ben megjelent bestseller regényéből készült Band of Brothers (Az elit alakulat, 2001) című tíz részes minisorozat, amely az amerikai 101-es ejtőernyős hadosztály legendás Easy századának történetét meséli el, akik végigharcolták a nyugat-európai frontot Normandiától kezdve Hollandián és Belgiumon át egészen Németországig. Részt vettek a Szövetségesek partraszállásában, a kudarcba fulladt Market Garden Hadműveletben, az ardenneki offenzívában, saját szemükkel látták a Harmadik Birodalom legsötétebb oldalát a koncentrációs táborok felszabadításakor, és végül eljutottak Adolf Hitler hírhedt Sasfészkébe is – az, hogy történetük hihetetlen, lenyűgöző és izgalmas, a legjobb esetben is enyhe kifejezés. Egy olyan sztori, ami vitathatatlanul mozgóképre kívánkozik. Ezt Steven Spielberg és Tom Hanks is így gondolta, amikor úgy döntöttek, hogy egy minisorozat formájában feldolgozzák az Easy század katonáinak már-már emberfeletti és példaértékű pályafutását – így született meg a pontosan három évig, csillagászati összegből (125 millió dollárból) készülő adaptáció, amely előtt valósággal leborult a szakma és a közönség. Minden elképzelhető díjat besöpör, amit egy ilyen formátumú alkotás besöpörhet, és ami mindmáig, még húsz esztendővel a bemutatása után is minden idők legjobb háborús tévésorozataként emlegetnek

Ambrose a könyv megírásakor a század akkor még élő tagjaival lefolytatott több száz órányi beszélgetésekre támaszkodott, és Spielberg és Hanks (akik produceri minőségben vettek részt a sorozat elkészítésében) ugyancsak az egykori katonák elbeszéléseire és beszámolóira hagyatkozott, akik a főcím elején mindig elmesélik az aktuális epizód kulcsfontosságú szakaszát, így helyezve valósághű, hiteles keretbe az adott fejezetet körülölelő témákat, amelyeket a háború borzalmai és maximális fordulatszámon pörgő mészárszéke fog össze. Amivel mi már (szerencsére) csak a történelemkönyvekben vagy a mozivásznon találkozhatunk, de ők ennek a pokolnak minden egyes kínkeserves lépését kőkeményen végigjárták. Egyszerű, mégis rendkívüli embereket látunk ezekben a rövid percekben, akik megindítóan idéznek fel egy-egy emléket, amely során olyanfajta, szomorúsággal és büszkeséggel vegyülő őszinteség tükröződik vissza az arcukról, amit csakis a háború pokla válthat ki az emberből, és amit csakis azok érthetnek meg maradéktalanul, akik mindezt megélték. Nem azért büszkék, mert hősök voltak, hanem mert hősök mellett szolgáltak. És ez a bajtársias szellem a sorozatot is elejétől a végéig átitatja. Még csak véletlenül se keressünk Az elit alakulatban giccses hősiességet, túltolt érzelmiséget, drámai önfeláldozást vagy a Ryan közlegény megmentéséhez és a Pearl Harborhoz hasonló ömlengő nyáltengert. A nem mellesleg valódi katonai kiképzésben részesült színészek olyan karaktereket keltenek életre, akik egy nemzet nevében indultak háborúba egy világot leigázni akaró hadigépezet ellen, de egy idő után már nem a hazájukért, és még csak nem is önmagukért, hanem egymásért harcoltak.

Felejtsük el tehát az amerikai háborús filmeknél/sorozatoknál már-már kötelező szériatartozékként funkcionáló „a hazámért mindent megteszek és büszkén halok meg érte” című lózungokat, a nemes, magasztos célokat, a szent kötelességtudatot, amely felülír mindent, még az egyén életét és saját érdekeit is, valamint a naplementében lobogó csillagos-sávos lobogót. Spielbergék tisztában voltak vele, hogy a történelmi tények, a háborúban vált-vállvetve harcoló, vérüket ontó, lelkük egy darabját elveszítő katonák közös, de mégis különbözően megélt történetei nem igényelnek nagyobb volumenű drámai hatást annál, mint amit ők maguk váltanak ki azokkal a beszámolókkal, melyekben a kerepelő géppuskákra, a mindent letaroló bombázásokra, az adrenalinban fürdő csaták hevére, az emberfeletti bátorságra és az ezzel vegyülő, a frontot minden egyes másodpercben uraló halálfélelemre, és a rengeteg elvesztett bajtársra emlékeznek vissza. Az elit alakulat nem moralizál, ügyesen elkerüli a sallangokat, és irgalmatlanul csontig hatol: olyan valósághűen mutatja be a háborút (közben azért nem árt megjegyezni, hogy bár az akkor még élő egykori katonák is szerepelnek benne, egyáltalán nem dokumentumfilm), és olyan realisztikus hatást kelt, mintha a néző is ott lenne a csatatéren. Ez pedig nem csupán a különböző epizódok íróinak és rendezőinek a munkáját dicséri, hanem az alkotás formátumát, valamint a színészek munkáját. Előbbi magától értetődik: Az elit alakulat legnagyobb erénye a hossza, hiszen a karaktereket sokkal jobban és aprólékosabban ki lehet bontani egy tíz részes, egyenként körülbelül egyórás tévésorozatban, mint egy kétórás mozifilmben. A főszereplők múltját, hátterét, személyiségét és motivációit is alaposan megismerjük (de a kevesebb, alig néhány perces játékidőt kapott mellékkaraktereket is emlékezetesen sikerült megrajzolni egy-egy hatásos mondattal vagy jellemvonással – ebben a szériában egyszerűen nincs felesleges figura, az összes kisebb-nagyobb szerepet kapó színész hozzájárult a sikerhez), így minden néző megtalálhatja magának a saját kedvencét.

Mert az garantált, hogy az Easy században harcoló katonák nagyon hamar a szívünkhöz fognak nőni. A szemünk előtt élnek, küzdenek, mennek át a kemény kiképzésen, vesznek részt a rázósabbnál rázósabb bevetéseken, és így előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik, hogy érezzük veszteségeiket, átérezzük félelmüket, aggódva figyeljük a század tagjait, amint embert próbáló helyzetekben kell helytállniuk – és az is, hogy egy-egy elesett társuk után akár még egy-egy könnycseppet is elmorzsoljunk. Ez ugyanúgy nem működne a briliáns színészek, mint a precízen megszerkesztett forgatókönyv és narratíva nélkül. A sorozat rengeteg olyan fiatal arcot sorakoztat fel, akik később sokra vitték a szakmában, ilyen például Damian Lewis, Tom Hardy, James McAvoy, Michael Fassbender, Colin Hanks, Dominic Cooper, Michael Cudlitz, de Jimmy Fallon komikus is beugrik egy rövid szerepre, David Schwimmer pedig karrierjének talán legjobb alakítását hozza (igaz, egy olyan figurát játszik, ami egész pályafutását tökéletes kifejezi: évekig küzdött, hogy kitörjön a tohonya pancser szerepkör skatulyájából, erre itt megint eljátszattak vele egy tohonya pancsert). Az elit alakulat a kifogástalan stábnak, a korhű, hiteles ábrázolásnak, a nagyköltségvetésű mozifilmeket megszégyenítő megvalósításnak, valamint a remek történetmesélésnek köszönhetően (minden epizód egy konkrét karaktert helyez a középpontba, így egyszerre bemutatva az Easy századot, mint közösséget és a benne harcoló katonákat, mint külön egyéneket és egyéniségeket – nem csupán arctalan bakák ők, hanem a háború önálló történettel, gondolatokkal, belső konfliktusokkal rendelkező hús-vér fogaskerekei) minden addiginál realisztikusabban tárta elénk a második világháború nyugati frontját és az amerikai katonák megpróbáltatásait. És ezen a téren azóta sem akadt méltó vetélytársa.

De ami még fontosabb: egy tévésorozatnak ennyire jól még sosem sikerült bemutatnia azt a megszakíthatatlan, életre szóló, szavakban elmondhatatlan köteléket, ami a fronton harcoló katonák között alakul ki – és csakis ott. Ezek az emberek többek voltak, mint barátok, többek voltak, mint testvérek, a kapcsolatukat csak az értheti meg teljesen, aki valóban ott volt, vagy aki került már hasonló helyzetbe – mégis, Az elit alakulat a lehető legközelebb hozza az egyszerű nézőhöz ezt a különleges és mélységesen emberi témát. Ha film lenne, akkor minden idők legjobb háborús mozijaként tartanák számon – így „csak” minden idők legjobb háborús tévésorozata.