Negyven2

A megszokott, nyugis kis életemben is egy fordulópontot jelentett idén a 42 gyertya elfújása, évek óta nem látott változások következtek be a játékokhoz fűződő viszonyomban is. Nevetségesen kevés idő jutott egyik legkedvesebb szenvedélyemre, de még jobban meglepett, hogy az évről-évre lassan, de stabilan növekvő érdektelenségem új csúcsokat ért el...talán ezt hívják (ki)öregedésnek?

Szinte le se merem írni sehová, mennyire egy borzasztó gyenge videójátékos év volt 2023, amelynek több oka is van. Nem akarok feszültséget kelteni egy olyan évben, amikor olyan várva várt folytatások jelentek meg, mint a kritikusok és játékos szerint is fergetegesre sikerült Baldur's Gate 3, minden idők egyik legjobb, megismételhetetlennek hitt játékának négyzetre emelése a The Legend of Zelda - Tears of the Kingdom-al, a nagynevű Final Fantasy sorozat XVI. része, fiatalkorom kedvenc fejlesztőstúdiójának karmai közül Diablo negyedik eljövetele, a Bethesda több évtizede várt új IP-je a sci-fi rajongók legnagyobb örömére, aztán új epizódot kapott a Mortal Kombat és a Street Fighter is, Harry Potter világa egy csodás homokozóban varázsolódott újjá, de még rimékekből is olyan nyálcsorgató darabok jelentek meg, mint a Dead Space, a Metroid Prime vagy a Resident Evil 4.

Nem írom le inkább sehová, csak ide a kis blogocskámba...hiszen valójában nem a megjelenési, hanem a születési évben kell a "hibát" keresnem. Kénytelen vagyok szembesülni vele, hogy legoptimistább esetben is elkezdett pörögni a B oldal, a kazetta megfordítása kicsit megbolondította a fejemben lévő adattárolókat is, az idő fogytán és nagyon nem mindegy ezentúl, mivel töltöm a csekélyke szabadidőmet, az én-időmet. Nem fogok már tudni végigjátszani minden játékot, nem lesz már időm elolvasni minden képregényt és könyvet, képtelen leszek minden érdekesnek tűnő filmet és sorozatot megtekinteni, nem jutok már el minden olyan helyre, ahová szeretnék....stb. Ezért meg kell tanulnom elengedni. Nem megvenni a polcra, nem hozzáadni a könyvtáramhoz, nem feltenni a képzeletbeli backlogra, nem körömszakadtáig ragaszkodni a régi favoritokhoz, hanem E-L-E-N-G-E-D-N-I.

Nem írom le sehová mennyire gyenge év volt, hiszen sok éve nem játszottam már ennyi remek kurrens megjelenéssel, eddig több mint 20 friss vagy frissített címet vásároltam és játszottam fülig érő szájjal végig PlayStation VR2 platformon. Ha megtanulunk elengedni, szelektálni, meghallani a nekünk kiáltó hangokat a végtelen digitális zajban, akkor igazán értékes időt tudunk a szívünknek igazán kedves tartalommal megtölteni, nem lesz félig üres a pohár, hanem mindig telinek fogjuk érezni. Megpróbálok ezentúl kevesebbet markolni, és jobban fókuszálni a figyelmem, még jobban "jelen lenni" azon a kevesebb síkon. Van persze egy-két olyan "hagyományos" játék is, amelyet semmiképpen nem szeretnék kihagyni, ilyen az év nagy Sony blockbustere örök kedvenc szuperhősömmel, akire kiemelt figyelmet szánok majd a karácsonyi szabadság alatt, egy jó kis rettegés Alan Wake-el, ha majd olyan lelkiállapotban leszek, vagy az ajándékba kapott új Zelda, esetleg a Jedi: Survivor, csak ahhoz előbb be kellene fejeznem, pontosabban már inkább újrakezdenem a Fallen Ordert is előtte, a számomra 2022 legnagyobb játékélményét nyújtó Cyberpunk 2077 Phantom Liberty kiegészítőjéről és a játék méltóságához passzoló állapot eléréséről nem is beszélve. Aztán még biztosan tudnék legalább 10, még inkább 20 címet mondani, amire szívesen ránézne a tavalyi énem, de az újjászületett énem fejét már csak a VR tudja elcsavarni, csak a VR headsetet akarja a fejére felcsavarni.

Hosszú évek után ez lesz az első év, amikor kihagyom mindenhol az Év játéka szavazásokat, nem tartanám korrektnek úgy szavazni, hogy gyakorlatilag egyetlen kurrens nem-VR játékhoz sem volt szerencsém, esetleg éppen csak egy rövid ízelítő erejéig próbáltam ki azokat. A családdal éppen most szórakozunk hatalmasokat a Super Mario Wonder-el, de érezhetően a fiam is kezd felnőni és másfajta élményekre is vágyik, például a Master Chief Collection osztott képernyőn apával már úgy látom nagyobb izgalomba tudja hozni az olasz vízvezetékszerelőnél.

Mit várok 2024-től?

Elsősorban kiváló PlayStation VR2 megjelenéseket, nem venném zokon, ha a Team Asobi előállna egy új Astro Bot játékkal, a London Studio egy sokkal nagyobb és szabadabb akcióorgiával a Blood & Truth alapjain, de elégedetten mosolyognék abban az esetben is, ha készülne VR mód korábbi vagy aktuálisan megjelenő laposképernyős Sony exkluzívokhoz. A régóta pletykált Half-Life: Alyx szenzációs lenne az új platform újdonságaival megerősítve (szemkövetés, haptikus visszajelzés, adaptív ravaszok), de természetesen minden A kategóriás 3rd party címre előre csorgatom a nyálam. A remegve várt VR-Mode akár még idén beeshet a kultikus státuszba emelkedett Resident Evil 4-hez, hiszen "This Winter" van megcélozva, de jó eséllyel inkább 2024-ben kezdhetek bele életem egyik szégyellnivaló mulasztásába, kárpótlásként a valaha létező legimmerzívebb formában.

A virtuális valóságból kilépve a Rocksztárok régóta várt újabb fellépése vitathatatlanul a jövő év legmonumentálisabb eseménye lenne, nagyon rámférne most egy Grand Theft Auto VI, ideje lenne megmutatniuk végre mindenkinek, milyen magasra tették az aktuális generációban a játékkészítés lécét. A Take Two tarsolyában van más is: egy klassz új Mafia vagy Bioshock le tudna venni a lábamról, illetve Ken Levine Judas címmel készülő ínyencfalatja is az ő konyhájukban fortyog jelenleg, de kivételesen a következő Ubisoft - The Game is érdekes lehet számomra Star Wars köntösben. Hááát így ennyi...erről a változásról beszélek. A Sony belsős stúdiói bármikor meg tudnak persze lepni egy csúcsminőségű címmel, de 2023 végéhez közeledve alig érdekel valami a következő évből. Viszont nem vagyok szomorú, szinte minden héten jön 1-2 kellemes indie VR megjelenés, évtizedekre vagyok jelen pillanatban attól, hogy széttárjam a karjaimat és tanácstalanul nézzek ki a fejemből, hogy nincs mivel játszanom...ugyanakkor kétségtelen, hogy gyökeresen átalakulóban van az életem.