pendrivedealer2021.06.07. 11:24

Videójátékok, horror, aniMonólog

Sziasztok! Újra itt vagyok, és a mai bejegyzésbe lesz bőven miről beszélnem, vagyis pontosabban írnom.

Először is, ha már gaming oldal, akkor először jöjjön a blog gamer része, melyben két, pc-re nemrégiben megjelent játékra szeretnem felhívni a figyelmet.

Kezdjük a sort az Erica című játékkal, ami egy élőszereplős interaktív film.

Tudom, ezt a műfajt sokan nem szeretik, én viszont úgy hiszem, hogy ez a műfaj mostanság ér be csak igazán, így vétek lenne nem odafigyelni rá, és erről tanúskodik az Erica is.

Két végigjátszás után eddig nagyon kellemes meglepetés, pedig az elvárásaim elég magasan voltak.

BÁR EGYELŐRE NEM ÍRJÁK, DE TERMÉSZETESEN A PC-S VERZIÓ IS TARTALMAZZA A MAGYAR FELIRATOT!!!

Mindenképpen meg kell említenem a kiváló színészi játékot, amely nagyszerűen asszisztál a lebilincselő pszicho-thriller történetnek, és egy kellemes nyomasztó hangulatot hoz létre abban a másfél órában, amíg egy végigjátszást kipörgetünk.

Őszinte leszek, ez a játék nekem sokkal jobban tetszett, mint a Heavy Rain, ami hangulatát/műfaját tekintve hasonló. Itt minden le van egyszerűsítve annyira, hogy csak döntéseket kell hozni, és élvezni az elénk táruló történetet. Nincsen nyögvenyelős karakterirányítás, nincsenek teljesen érdektelen gondolatmenetek, sehova nem vezető időuhuzó teendők (öltözködés, fogmosás, stb), amik a Heavy Rain esetében nekem inkább elvették a kedvemet, mintsem lekötötték volna a figyelmemet.

Ráadásul az Erica meglepően baráti áron került forgalomba, így szinte ajándék a műfaj rajongóinak.

Kíváncsi leszek, hogy mennyire változik a történet a döntéseim alapján. Egyszer-kétszer még biztos kitolom, mielőtt pihenni küldöm.

Azt azért megemlítem negatívumként, hogy nálam egyelőre még előfordult összeomlás, de szerintem ezt viszonylag gyorsan orvosolni fogják a fejlesztők.

A másik játék, amiről néhány szóban beszélni akarok az a Ghosts 'n Goblins Resurrection.

Bevallom az eredeti játékokkal viszonylag keveset játszottam, de mivel mindent szeretek, ami retro, és mégis új, így most már ez is a Steam könyvtáramat ékesíti.

Két dolgot rögtön le szeretnék szögezni.

Az egyik, hogy még nem értem a játék végére, mivel nem éppen könnyű darab, a másik pedig az, hogy bár kiváló játékról van szó, de a Capcom ceruzája jó vastagon fogott az ár megálmodásánál, ezért aki tud, az inkább várja meg az első leárazást.

Egyébként egy pofon egyszerű, de irgalmatlan kihívást jelentő játékot kaptunk, amelyben szívecskés alsónadrágos lovagunkkal megmenthetjük a hercegnőt.

Ismert recept ez, de még 2021-ben is felettébb jól működik.

Még szerencse, hogy a játékok terén sosem voltam ideggyenge, így az ezredik halál sem hoz ki a sodromból. Szerintem el leszek vele még egy darabig.

Félek, hogy a játék anyagi sikerének, egyedül a kiadó kapzsisága fog gátat szabni, de nem legyen igazam.

Ennyit a játékokról, térjünk át a Youtube tevékenységemhez.

A múlt hónap közepén egy rövid szabadságot megengedtem magamnak, de már visszatértem.

A csatorna hajnalán próbálkoztam már a horror történetekkel, és itt volt az ideje egy újabb ilyen jellegű próbálkozásnak is.

Egy saját magam által írt történetet olvastam fel, és igyekeztem a megfelelő videókkal, hang, illetve vizuális effektekkel illusztrálni a történetet.

Igazából egész vállalható lett a végeredmény, de azért bőven van még hova fejlődni ezen a területen.

https://youtu.be/NvTUaVRFFW4

Aztán persze visszatértem a természetes közegemhez, az animációkhoz.

Ezúttal egy különleges, messziről elkerülendő alkalmazásról készítettem egy véleményezős videót, melyet a GOOGLE PLAY Áruház lefolyójában találtam véletlenül.

Fogadjátok szeretettel.

https://www.youtube.com/watch?v=n1dOYleilR8

Nem szeretném túl sokáig senki idejét sem rabolni, így legyen most ennyi elég. Köszönöm mindenkinek az eddigi támogatást.

Zárom soraimat.

Nem sokára újra jelentkezem.

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Malleus
Realm of Ink (墨境)

2 órája

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2025 nyertesek

1 napja
1

Comedian
Fenegyerek: Újjászületés

2025.04.18.
2

p34c3
HITMAN PSVR2

2025.04.11.
8

Necroman Mk2
Remains of Edith Finch

2025.04.10.

Comedian
Pearl

2025.03.12.
5

Necroman Mk2
Mythwrecked

2025.03.12.
2

Comedian
X

2025.03.08.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2025 - az idei döntősök

2025.03.07.
10

Necroman Mk2
Vanishing of Ethan Carter

2025.02.28.

Necroman Mk2
NFS Undercover

2025.02.20.
8

p34c3
2 éves a PlayStation VR2

2025.02.16.
5

Doberman
Út a Semmibe..

2025.02.14.
2

CHASE
25 legjobb/kedvenc jelenet..

2025.02.09.

Necroman Mk2
20 Days to Find Amy

2025.01.29.
3

keviny
Feltörekvő zenés blog

2025.01.06.
22

Doberman
Thy Catafalque

2025.01.01.
4

Necroman Mk2
2024. év dala

2024.12.31.
3

p34c3
Alien: Rogue Incursion

2024.12.29.
6

Necroman Mk2
Cthulhu Saves Christmas

2024.12.26.
2