p34c32020.12.15. 21:34

Jó polákok / Loot atyafiak

Hosszú várakozás után döbbenetes körülmények között jelent meg az amúgy is elég kalandos utat maga mögött tudó lengyel szerepjáték. Ennek kapcsán - meg persze a gamer 2.0 miatt is - végre belecsapok én is a lecsóba, hiszen alig 15-20 éve tervezem csak a blogolást.

GerAlt+Tab

Nem voltam fiatalabb koromban különösebben oda az RPG műfajért, csak 30 fölött kezdtem beleunni a jól megszokott akció/kaland játékokba. Nem mondom persze, hogy nem próbáltam ki néha-néha egy-egy jobban sikerült címet, de túlságosan lusta voltam komolyabban elmélyülni bennük, talán a The Witcher III: Wild Hunt volt az első olyan cím, melyet már hosszú és izgatott várakozás előzött meg. Hiszek benne, hogy folyamatosan változik az ízlésünk: vannak olyan momentumok, amelyek talán egész életünket végigkísérik, vannak olyan műfajok, amelyeket viszont idővel elhagyunk, és persze olyanok is amelyeket felfedezünk. Nem csalódtam benne annak ellenére sem, hogy első napos vásárlás volt, és érezhetően maradtak még benne orvoslásra szoruló hibák, kiegyensúlyozatlan részek. Viszont annyira magával ragadó volt a narratíva, az egymásba fonódó izgalmas mellékküldetések, az érdekes, jól felépített karakterek, hogy hónapokig kiválóan elszórakoztam vele, és a mai napig emlékszem sok-sok kis részletre, élményfoszlányra. Talán annak is fontos szerepe volt a nagy sikerben, hogy az akkor másfél éve piacon lévő új konzolgeneráció egyik olyan várva várt címe volt, amely már maximálisan kihasználta az új generáció erejét, az új Red Engine maximálisan felnőtt a legnagyobb stúdiók minőségi színvonalához. Voltak kevésbé jól sikerült elemei is a játéknak, de erről mindenki illedelmesen hallgatott és megerősítették a hitet, hogy új rocksztárok vannak születendőben.

A Mátránál magasabb a Tátra

Amint elcsendesedtek a Witcher körüli események, az én figyelmem is egyre inkább a Cyberpunk 2077 című új szerepjátékukra irányult, még ha tudtam is, hogy hosszú éveket kell várni annak megjelenésére. Elkezdtem magamban a stúdiót én is sztárolni, és két másik nagy kedvencemmel a Naughty Dog-al és a Rockstar Games-el egy szinten kezelni. Vártam minden apró kis morzsát, artwork-öt, videót, infót. Nem mondanám, hogy a cyberpunk műfaj szerelmese lennék, de azért elég sok filmet láttam ebből a stílusból, és úgy voltam vele, hogy szinte mindegy is miről szól a játék, biztos, hogy fantasztikus lesz. Eljött végre a nagy nap, 2019 júniusában az E3-on Keanu Reeves jelentette be a lélegzetelállító show keretében a megjelenési dátumot, persze azonnal előrendeltem a játék gyűjtői változatát. (Ezt is csak a közelmúltban kezdtem el, hogy egy kicsit feldobjam a gamer sarkomat. De nem viszem túlzásba, meg helyem sem nagyon van, illetve gyűjtőnek sem tartom magam.)

Azon kevesek közé tartozom, akik azt hiszem még örültek is, amikor az áprilisi megjelenési dátumot eltolták szeptemberre. Hittem benne, hogy ha a fejlesztők kapnak még 5 hónapot, akkor sikerül kiirtani a bogarak nagy részét, és egy igazán minőségi élményt fogunk kapni az ősz kezdetén.

Meg persze jól jön ez a kis idő a még nagyobb hype-hoz, a merchandise termékek felfuttatásához: könyvek, poszterek, figurák, ruházat, hardver, csoki, energiaital, bakelit, kitűző és még ki tudja mennyi más hasznos és haszontalan holmi, amire csak annyit tud mondani az egyszeri rajongó, hogy: "Virítom!" :-) Olyannyira sikerült befűteni a hype vonatot, hogy 8 millió példányban rendelték elő a játékot, ezzel azt hiszem az egyik CEO rá is szolgált a Marcin "Looter King" Iwiński névre.

Tehát abban a tudatban voltam, hogy áprilisban olyan állapotban van a játék, amilyen állapotban most megjelent. Viszont így nem kell megvárnom, amig a 1.0-tól elérünk az 1.45-ig fél év alatt, hanem egyből a "patch-elt" verziót kapjuk a megjelenéskor. A második csuszinál azért már egy kicsit összeráncoltam a homlokom, de még mindig ugyanúgy voltam vele, hogy ha a Metallica-t vagy Tarantino-t sem sürgeti senki, biztosítani kell a művészi szabadságot nekik is, és örülni annak a maximalizmusnak, amely körbeveszi őket. Az utolsó három hetes csúsztatásnál már csak mosolyogtam, azért már elkezdtem gyanakodni, kérdéseken gondolkodni... Létezik, hogy egy 8 évig fejlesztett játéknál számít valamit 3 hét fejlesztési idő? Hiszen már tényleg csak valami egészen elképesztő apró kis bugoknak szabadott volna benne maradni, amellyel jó ha a játékosok 0,01 százaléka találkozhat. Esetleg. Miért nem láttunk még soha videót a konzolos változatokból? De hát megbíztam a fejlesztőkben, hiszen "Ez NEM a Ubisoft, akik ha törik, ha szakad a betervezett napon kiadják a portékát, legyen az akármilyen állapotban is." Meg ilyeneket is pirítottak, hogy "Meglepően jól fut a játék az alap last-gen konzolokon is."

A flopsami erdő setétjében

Csütörtökön eljött a nagy nap, vidáman markoltam fel a vaskos dobozt, de úgy döntöttem meghagyom a kibontás örömét karácsonyra, akkor tudom majd igazán élvezni a játékot is, mit számít már az a két hét.

A következő napokban jött a hidegzuhany, döbbenetes egyszerűen ami történt. Gyalázatos állapotban adták ki a játékot, az alap PS4 és Xbox One konzolokon minősíthetelen teljesítménnyel és grafikai színvonalon fut a várva várt "mestermű". A nagytestvéreken sem sokkal jobb a helyzet, de az már-már súrolja a "játszható" szint határait. Bár nem találtam hivatalos adatokat, de ez a 170 millió eladott Xbox One és PlayStation 4 konzoloknak olyan 20%-a lehet tippem szerint. Tehát "csupán" kb. 130 000 000 potenciális játékost néztek teljesen hülyének a fejlesztők. Én nem is tudom mit éltek át, mi járhatott a fejükben, amikor úgy döntöttek, hogy ez zöld utat kaphat ilyen formában. Nem látták már áprilisban, majd szeptemberben, hogy ez borzalmas? Mert lehet azt mondani, hogy a PC volt a fő platform, meg a nextgen konzolok, és akkor talán könnyebb lenyelni a keserű pirulát...De hát ŐK végig az ellenkezőjét kommunikálták, és azt mondták, hogy a jelenlegi generációs konzolok a célplatformok a fejlesztők számára. Még speciális kiadású Xbox One X-et is készítettek a hypevonat fűtésére...Véletlen lett volna, hogy a sajtó csak PC-s tesztkódokat kapott? Most vették észre, hogy "nem fordítottak kellő figyelmet az előző generációra". Ugyan már. Már a nyár folyamán - sőt áprilisban, vagy tavaly - látniuk kellett, hogy nem fogják tudni megfelelően optimalizálni, skálázni a gyengébb hardverekre. Azt még talán el is hiszem, hogy akkor még bíztak benne, hogy a bogarak nagy részét sikerül majd kiirtani megjelenésig, de nagyon megcsúsztak a dolgok.

Biztos vagyok benne, hogy nem könnyű egy ekkora projektet irányítani, döntéseket hozni, mert nincsenek mindig egyértelműen pozitív vagy negatív válaszlehetőségek, csakúgy mint egy jóféle szerepjátékban. A játék kedvéért képzeljük el magunkat a CD Projekt Red mindenható urának, aki egy esős augusztusi délután szembesül vele, hogy a vanilla PS4-Xbox One konzolokon még mindig gyalázatosan teljesít a már kétszer eltolt, mellesleg a "világ legjobban várt játéka" cím győztese. Hiába, a programozók sem tudnak csodát művelni egy 7-8 éves hardveren, főleg nem a megjelenésig. Mi történne, ha még egyszer elhalasztanák a játékot, esetleg bejelentik, hogy sajnálják a történteket, de nem tudják kiadni a játékot ilyen formában, az új kőbe vésett dátum 2021. április 16. Esetleg aki már nagyon nem bír várni, az megvásárolhatja (vagy megtarthatja előrendelését) kizárólag EARLY ACCESS formában. Megindulnának persze a halálos fenyegetések szokás szerint a debil, eltorzult hülyegyerekektől. Bezuhannának a részvényárak, embereket kellene elbocsájtani, nagyot zuhanna a cég nívója...

Nem mutatom meg a kacsámat ott...

Kérünk inkább sűrűn majd bocsánatot. A nagy ember inkább meghozza a szerinte kézenfekvőbb megoldást: kisajtolunk még néhány hetet, foltozzuk amíg tudjuk, de ebben az évben megjelenik a Cyberpunk Twenty Seventy-Seven. Hiszen úgyis gondosan és tudatosan el voltak rejtve a kíváncsi szemek elől a konzolos verziók, még csak az kellett volna, hogy valaki lássa azokat a borzalmas képkockákat. A válságmenedzsment nem fog unatkozni az elkövetkező hónapokban, de az Excel szerint még így is jóval kisebb lesz az anyagi kár, az erkölcsire meg úgy sincs megfelelő cellaformátum. Az elégedetlenkedő kockák visszakaphatják a pénzüket, úgyis megveszik majd jövőre is, ha máshogy nem, Definitive Edition formában, a nagy többség úgysem fog visszatéríteni. Szándékosan és tudatosan félrevezetett rajongók, aljas hazugságok, alávaló magyarázkodás, szánalmas ígérgetések. Így ér véget a CD Projekt Red tündöklése?

Jussát várja a polák

Mit fogok most tenni? Inkább mit nem:

  • Nem fogok halálos fenyegetéseket küldeni a fejlesztőknek.
  • Nem fogom minden fórumon agyonfikázni a játékot, anélkül, hogy egyetlen percet is játszottam volna vele.
  • Nem fogok visszatérítésért folyamodni, bő egy hét múlva gyermeki lelkesedéssel kinyítom a gyűjtői változatot.
  • Talán teszek vele egy próbát az ünnepek alatt, de ha úgy érzem hogy nem megfelelő a minősége, akkor pihentetni fogom néhány hónapra még V-t.

Hiszen végtére is egy videojátékról van szó, egy igazi first world problem: mi lesz ha csak jövőre tudok vele majd játszani? Semmi nem fog történni: nem leszek depressziós, frusztrált, stresszes. Semmit nem fog változtatni az életemen, sőt az se változtatna semmit, ha soha nem játszanék vele. Annyi klassz játék van a backlogomban, hogy akkor is tudnék mivel szórakozni, ha a következő 10 évben nem jelenne meg egyetlen új cím sem.

Nincs mentsége a CD Projekt Red-nek arra amit most tettek, eszem ágában sincs mentegetni őket. De a döntést nem a fejlesztők, nem a művészek és nem az írók, de még csak nem is a zenészek, vagy animátorok hozták meg, hanem a vezetőség. Én továbbra is hiszek ezekben a tehetséges alkotókban, biztos vagyok benne, ha sikerül nekik a játékot teljesen befejezni, akkor egy felejthetetlen, monumetális, csodálatos kalandban lesz részem Night City-ben. Akkor talán meg tudom majd bocsájtani a történteket, de elfelejteni azért nem fogom. A körből most ezzel a lépéssel kikerültek, és nagyon nehéz lesz oda ismét bekerülni.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==