Warhammer 40K: Space Marine 2 - Fegyverbe!Teszt

A Saber Interactive nem kis galaxist húzott a nyakára: egy 2011-es WH40K játék folytatását hozta át 2024 korszellemébe. Viszont ha a Space Marine eredetijét vesszük kézbe újra, már nem biztos hogy a méltóságos öregedés jegyeit mutatja. A formula viszont adott volt, erre tette rá a Saber a saját értelmezését, ezzel egy kicsit módosítva a bázisát is. Alapjában véve ugyanaz a mondás: a becsület útját továbbra is vérrel festik. A külső nézetes hack-n-slash mechanika megmaradt, de nagyobb távolságban is van lehetőségünk irtani, nem is kevés fegyverrel.

Érezni, hogy a fejlesztők nagyon figyeltek az alapok stabil kiépítésére. A közelharc egyszerűnek mondható, de unalmasnak korántsem. Több fajta fegyver közül választhatunk (akár a jó öreg Thunder Hammert vagy Chainswordöt is), amelyeknek kombóit a játék szüneteltetésével nézhetünk meg. Természetesen ne várjunk egy el Devil May Cry-szerű mélységet, de pont akkora változatosságot biztosít a közelharc, amivel élvezhetővé válik. Ugyanez igaz a lőfegyverekre is: Itt két darab slotunk van, amik között harc közben válthatunk, mellette pedig a játék során lesznek olyan részek is, ahol egy harmadik típusú lőfegyver is beköszön. Ezeket nem lehet a játékban mindenfele elhagyott töltényes dobozokból feltölteni, csakis annyi skuló áll rendelkezésre mint amennyivel felvetted. A közelharci részen érezni igazán, hogy aktualizálták a 2024-es igényekre: van pixelpontos dodge lehetőség és az igazán bátrak szembe mehetnek a támadások nagy részével - külön gomb van a parryre is. Ennek az időablaka eléggé megengedő, egy óriási kék fény jelzi ha riposztolható a felénk érkező csapás. Ha kellően gyorsan reagálunk, akkor a másodlagos fegyverrel még egyet vissza is tudunk lőni, kritikus sebzéssel. A harc folyamata összességében áramvonalas, ha valaki nem akar annyira a történetre koncentrálni, akkor bőven akad ebben is örömforrás. Az ellenfelek általában három fajtára különíthetők el szívósság szerint: van egy kicsi, akit egy ütésre kettévágunk, a közepes, akiknek kell vagy 2-3 és már kivégezhető, harmadikba pedig a nagyobb egységek tartoznak. Ők már külön becélozhatóak „párbaj nézetre” hozhatóak és fókuszált küzdelmet lehet velük vívni. Ezen felül már csak a minibossok és bossok vannak, ott már az alap mechanikák kicsit máshogy működnek.

Itt az ellenségeknél érdemes kitérni arra, amit a Saber Interactive a World War Z-ből emelt át és ami a Warhammer 40K világába is tökéletesen beleillik. Nincs olyan, hogy 2-3 ellenfél ugrik ránk egyszerre, hanem például ha Tyranidákról van szó, akkor horda-szerűen özönlenek. Ilyenkor lehet őket gránátokkal is oszlatni, de ha úgy érezzük, a bátorság tovább hajt minket, akkor közelharci fegyverekkel is megpróbálhatjuk a tömeget felszámolni.

Egy kicsit szeretnék kitérni a játék teljesítményre is: bár jól néz ki az, ahogy egyszerre rengeteg szörny rohan felénk, de ez sokszor a rendszert igencsak megdolgoztatja. A játékot PS5-ön teszteltem, itt több arénába beérve érezhető volt a visszaesés képkockaszámban, egyes esetekben pedig a játékélmény rovására is ment. A Space Marine 2 konzolon két módban játszható: Quality és Performance. A most említett fps visszaesés az utóbbin történt, nem tudom milyen élmény lehet ugyanez, ha a képminőséget priorizáljuk és úgy rontanak ránk. Nem mondom, hogy nem próbáltam az előbbi módot, viszont annyira instabillá vált a játék, hogy inkább visszaváltottam teljesítmény-fókuszra és így vittem végig a kampányt.

Ha a teljesítmény problémák felett szemet hunyunk, akkor a játék többi részében bőven találunk érdemet. Például a Space Marine 2 története is érdekes. Nem tökéletes, nem annyira mély, de ahogy a történet haladt előre egyre jobban vitt magával az élmény engem is. Ehhez nagyon sokat hozzá tesznek a Digic Pictures átvezető videói, amik eszméletlenül jól mutatnak, innen is minden elismerésem a csapatnak! Ha valaki azon gondolkozik, hogy kell-e ismerni az első epizódot a teljes játékélményhez, akkor határozottan nem a válasz. A játék önmagában is értelmezhető, maximum 1-1 visszatekintő rész vagy kikacsintás üt majd kisebbet azoknak, akik a korábbi rész kiesett (semmi baj, itt 40 perc alatt be lehet pótolni az elmaradást).

Mechanikáját tekintve azonban egy kivetnivalóm még is van: nagyon érezni, hogy ez az egész játékmenet csapat-alapú haladásra lett kihegyezve. A történet vezetése során nem csak Titus, hanem két bajtársa is teret kap, mégpedig nem csak dialógusokba öntve, hanem a harctéren is. Alapból, ha egyedül indítjuk el a kampányt, akkor a játék két botot ad mellénk. Nem lenne nagy gond velük, csak itt nagyon érezni hogy a Saber Interactive a többjátékos alapformulát helyezte át az egyjátékos részbe, ez pedig egyes szegmensek sérülésével jár. Minden ultramarine-nak van egy különleges képessége, amivel a harcot befolyásolhatjuk vagy csapattársainkat segíthetjük. A kampány során lehetett látni, hogy a másik két bot milyen képességekkel rendelkezik, de ezek felett mi nem kapunk irányítást. Amikor a játék úgy véli, hogy ő elhasználja a skillt, akkor az puff, benyomódik, amikor pedig kellene a speciális támadás, akkor sok esetben még folyik a cooldown, semmi hasznát nem tudtam venni. A másik bajtárs képességét amúgy egyáltalán nem is láttam aktiválódni, szóval biztos hasznos lehet . A küldetések felépítésén is sokszor éreztem, hogy bár egyedül is tudtam teljesíteni, de az élmény nem teljes. Ha lett volna két másik játékos, akivel együtt tolom a szekeret, sokkal folyékonyabb játékban lett volna részem. Erre rájön még az is, hogy ha kinullázódik az élet, akkor először a földre kerülünk és lehetőség van a csapattársaknak felsegíteni minket. Ez addig működik is, amíg a gép minket priorizál, viszont volt olyan eset is, hogy a bot inkább ment tovább darálni. Én elhullottam, a küldetés megszakadt, lehetett újrakezdeni az utolsó automatikusan mentett állástól. Utóbbiban amúgy nem volt sokszor részem, de amikor ilyen döntést hoztak a társak eléggé meglepett.

Innen is érezni, hogy a Space Marine 2 fókusza a multiplayeren van. Az egyjátékos történet is jó, de minden arra terel minket, hogy egy sima 12 órás kampány végigjátszás után ne tegyük le a játékot, hanem folytassuk az igazságosztást testvéreinkkel együtt, vagy más eretnek játékosok ellen. A játék első naptól kezdve Crossplay funkcióval erősít: PvE módban teljes az átfedés PC és konzolok között, viszont PvP módban figyeltek arra hogy ne legyen keveredés. Lehetőségünk van több kisebb küldetésen részt venni az Operations módban, amikből egyes fejezetek hozzátesznek az a alaptörténethez, a többi pedig másik szálat tár elénk. Ha ezeket a küldetéseket meguntuk összefeszülhetünk más játékosokkal is, megküzdve magasabbnál- magasabb rangokért. Mindegyik módban van fejlődésfa, vásárolhatunk perkeket, különböző ultragárdista-osztályok közül válogathatunk, amik más-más játékstílust követelnek meg. A cikk megírásának pillanatában sajnos a többjátékos részen eléggé limitált volt a játékosszám. Így az Operations módban tudtam pár küldetést menni, viszont a PvP mód (ami Ethernal War néven fut) teljesen kimaradt, sosem talált elég embert ahhoz, hogy akár egy Quick match is elinduljon.

A világűr sötétjén keresztül visszhangzik az Uralkodó hívó szava, a Boltert és Powerswordot kezünkbe véve mi is átadhatjuk magunkat az aprításnak. Bár ebben a történet másodhegedűsként van jelen, azért bőven élvezhető, viszont ezt a harcot nem érdemes egyedül megvívni. Ha lehet, szóljunk testvéreinknek, hogy a bátorság és becsület útján várnak ránk.

PLATFORM: PC, Playstation 5 (tesztelve), Xbox Series X/S | FEJLESZTŐ: Saber Interactive | KIADÓ: Focus Home Entertainment | Megjelenés: 2024. 09. 09.