A Sony kapcsán mostanában egyre többször hallani azt a kritikát, miszerint nagyon rászoktak a nem is olyan régi játékaik felesleges felújítására, legyen szó akár a Horizon Zero Dawn hamarosan érkező remastered verziójáról, akár a The Last of Us sokadik kiadásáról. Hogy ez mennyire zavaró üzletpolitika, az egyéni ízlés kérdése, mindenesetre az Until Dawn nemrég megjelent remake-jét elnézve az emberben tényleg felmerül a kérdés, hogy erre mégis mi szükség volt?
Pedig első pillantásra úgy tűnhet, hogy a Supermassive Games veteránjait magába tömörítő Ballistic Moon csapata alapos munkát végzett a ráncfelvarrással. A fejlesztők alapjaitól építették újjá a 2015-ös klasszikust az Unreal Engine 5 segítségével, emellett pedig a karaktermodellek modernizálására, a gyűjtögethető apróságok listájának kibővítésére és a kamerarendszer átdolgozására is volt idejük. A gond csak az, hogy a fenti változások sok esetben enyhén szólva sem érződnek előrelépésnek, sőt néhol kimondottan megtorpedózzák az eredeti játék stílusát és hangulatát.
De ne rohanjunk ennyire előre, kezdjük az Until Dawn legfontosabb részével, a történettel! Ha valakinek eddig esetleg kimaradt volna az életéből a Supermassive Games alkotása, elég annyit tudnia, hogy a játék lényegében egy interaktív slasher, ahol egy sor kritikus döntést kell meghoznunk sokszor időnyomás alatt, ha pedig hibázunk, akkor általában karaktereink életével fizetünk.
A háttérsztori szerint egy nyolcfős baráti társaság viszontagságait követhetjük nyomon a nagyjából tízórás kampány során. Ashley, Chris, Emily, Jessica, Josh, Matt, Mike és Sam nem akar mást, csak bulizni egy jót egy mindentől és mindenkitől távol eső vadászházban, a felhőtlen kikapcsolódásról szőtt álmuk azonban másodpercek alatt szertefoszlik, amikor egy maszkos őrült rájuk támad, és egyik pillanatról a másikra már az életükért kell küzdeniük.
A fentiek fényében aligha meglepő, hogy az eredeti játékot anno leginkább a története miatt dicsérték, a Ballistic Moon munkatársai pedig jó érzékkel úgy döntöttek, hogy nem fogják megjavítani azt, ami el sem romlott, így a cselekmény nem változott sokat a 2015-ös felálláshoz képest. Bekerült pár extra jelenet, amik kicsit jobban elmélyítik a karaktereink jellemét, illetve néhány átvezető is átalakult, de ezeket leszámítva minden maradt a régiben. Ez egyrészt jó, hiszen a játék így pont akkorát üt, mint 2015-ben, másrészt viszont kissé kihagyott ziccernek is érződik, ugyanis az Until Dawn történetén, minden pozitívuma ellenére, lett volna mit csiszolni, ha már a Sony úgy döntött, hogy felújíttatja ezt a klasszikust.
Az első pár fejezet például túlságosan terjengősnek érződik, főleg egy feszesebb tempót igénylő slasherhez képest, ahogy egy idő után az is szemet szúrhat, hogy vannak olyan szereplők, akik a fináléig egyszer sem kerülnek valóban rázós szituációba. Szintén fájó pont lehet, hogy néhány karakter az első pár potenciális haláljelenetének túlélése után egyszerűen eltűnik a sztoriból, és csak annak a legvégén kerül elő újra, továbbá azt is érdemes kiemelni, hogy szerencsétlen Matt jelleme még mindig egy Ytong falazóelemével vetekszik. Összességében ezek nem kritikus hibák, inkább csak zavaró apróságok, de azért lelombozó, hogy a felújítás során egyet sem sikerült kikalapálni közülük.
Épp ezért az embernek a kampány során végig ott fog motoszkálni a fejében a gondolat, hogy ebből a történetből többet is ki lehetett volna hozni, ez pedig a technikai változtatásokról is elmondható. A grafika például egyértelműen feljavult, ahogy az egyes helyszínek is szebbek, részletesebbek lettek, de közben a 2015-ös verzióra jellemző kék színpaletta ment a levesbe, így az új kiadás egyszerűen nem tudja azt a hidegrázós, nyomasztó hatást kelteni, mint az elődje anno. Ha pedig ehhez hozzávesszük, hogy a felújítás során a zenei anyag is le lett cserélve, közte a főcímben felhangzó O’ Death című számmal, akkor tényleg kijelenthető, hogy a remake igen sokat veszített az eredeti játék karizmájából.
Hasonló a helyzet a karaktermodellekkel is, melyek határozottan kidolgozottabbak lettek, de cserébe az arckifejezéseik néha nagyon furán festenek. Amikor például jobb sorsra érdemes hőseink mosolyogni próbálnak, akkor egyenesen úgy néznek ki, mint akik frissen érkeztek a Smile 2 szereplőválogatásáról. Ez a kicsit kattantabb alakoknál még teljesen rendben van, nekik kimondottan jól áll a szokatlan mimika, mindenki másnál viszont igencsak illúzióromboló.
A PLAYSTATION 5 VÁLTOZATsQr`
Az Until Dawn mozifilm érkezéséhez igazított felújítás mögött ismét pusztán árukapcsolási szándék húzódik meg. De miközben a PC változat képes lehet egy teljesen új közösség elérésére, addig konzolon frissítési lehetőség hiányában úgy tűnik racionálisabb opció marad az eredeti visszafelé kompatibilitása - főleg a jelenlegi árcímke mellett. Pedig a Ballistic Moon csapata láthatóan igyekezett tisztességesen modernizálni a mostanra 9 éves alkotást. Ott is, ahol erre valószínűleg semmi szükség nem volt. Számomra a szélesebb határértékek között mozgó színskála semmit nem csorbított a hangulaton, csupán üdvözlendő kontrasztot nyújtott és keretes szerkezetbe foglalta a történetet. A kényelmesebb felfedezés érdekében leváltott fix kameraállások viszont kétségtelenül nehezíti az atmoszférateremtést az átkötő részeknél, ami így a futás gomb elvétele mellett gyakran lomha üresjáratnak érződik.
Hasonlóan megkérdőjelezhető a részletesebb karaktermodellek mellett változatlanul hagyott arcmimika és mozgásanimációk. A stúdió ugyanis csak a korábbi motion capture adatokra hagyatkozhatott, ami mára néhol elég darabosnak tűnik és nem igazán tud átadni apró rezzenéseket és árnyalt érzelmeket. Ettől függetlenül látszik a belefektetett munka, amit a bátrabban használt közelebbi kameraállásokkal is igyekeznek kiemelni. Bár a műfaji sajátosságokból adódóan kevésbé élvez prioritást, azért érdemes megjegyezni, hogy a PlayStation 5 változat fixen natív 1440p / 30FPS értéken döcög - ezzel az első exkluzív cím a generációban, ami nem kínál Performance opciót. Talán majd a Pro modelleken? A DualSense egyedi funkcióinak használata szintén csak a kötelezőt hozza és nem terjed ki a finom részletekre. Az új belépők számára ebben a formában biztosan vonzóbb választás, de a régi rajongóknak be kell érniük a stáblista utáni jelenet gyenge lábakon álló ígéretével.
Szintén felemás döntésnek mondható a nézőpontok átdolgozása. Az eredeti Until Dawn fix kameranézetekkel dolgozott a legtöbb esetben a mozis hangulat elmélyítése miatt, a remake-ben viszont az esetek túlnyomó többségében végig az általunk irányított karakter válla fölül látjuk a világot. Nem fogok hazudni, ez a megoldás többször is jól jött, mikor összegyűjthető nyomok vagy totemek után kutattam a nagyobb, nyitottabb helyszíneken, de ugyanakkor hiányoztak azok a grandiózus vagy épp kreatív beállítások, amiket az eredeti kiadás olyan nagy előszeretettel használt.
Az Until Dawn remake legtöbb aspektusa enyhén szólva is felemásra sikerült, a PC-s port minősége azonban így is megkérdőjelezhetetlen. Mi a teszt során egy i5 12600KF processzorral és egy RTX 4070-es videokártyával nyúztuk a Ballistic Moon alkotását, és végig stabil fps számot kaptunk 4K-s felbontás és ultra grafikai beállítások mellett. Egyedül a sugárkövetés bekapcsolása után jelentkeztek kisebb akadások, de ezek se bizonyultak olyan vészesnek, kivéve persze, ha egy QTE közben futottunk beléjük. Emellett azt is fontos kiemelni, hogy a beállítások fül alatt rengeteg opció vár ránk, így minden adott, hogy a gépünk hardveréhez igazítsuk a grafikát.
Ami a bugokat illeti, ezen a fronton már kicsit vegyesebb a kép: az első végigjátszás során komoly problémákkal nem találkoztunk, mikor azonban a kampány teljesítése után visszatértünk az egyes fejezetekhez, többször is előfordult, hogy a pálya kisebb nagyobb részei egyszerűen nem töltöttek be, vagy különböző interakciós lehetőségek nem ugrottak fel, ezzel ellehetetlenítve a továbbjutásunkat. Végezetül pedig itt az irányítás kérdése is, ami egérrel és billentyűzettel nagyon nem az igazi: megfordulni például kész kínszenvedés a legtöbb esetben, és arra is készüljünk fel, hogy karaktereink jópárszor elakadnak majd a semmiben.
Összességében kijelenthető, hogy az Until Dawn remake erősen felemásra sikeredett. Az eredeti verzió sodró lendületű sztorija itt is jelen van, ahogy a karakterek is szerethetőek, a párbeszédek is pörgősek, valamint az interaktív horrorfilm koncepciója is pont akkorát üt, mint tette azt 2015-ben. A gond itt csak az, hogy a ráncfelvarrás során beemelt változtatások java inkább vissza- semmint előrelépésnek érződik: a felújított grafika vitte magával a stílusos színpalettát, az új zenék a régieknek a nyomába se érhetnek, és a váll fölé helyezett kamera is sokat elvesz az egyes helyszínek hangulatából.
Mindehhez pedig hozzájön az is, hogy a Sony enyhén szólva sem volt szégyellős az árszabásnál, hiszen a pénztáraknál hetven eurót kell leszurkolnunk a felújításért. Épp ezért azoknak, akiknek megvan az eredeti program PS4-re, abszolút nem ajánlott váltani az újgenerációs kiadásra, hacsak nem éreznek olthatatlan vágyat a pár extra jelenet végigjátszására. De az új rajongóknak is érdemes lehet kivárniuk egy leárazást, mert a maga módján azért korrekt ez a remake, csak nem ennyiért.
PLATFORM PC, PlayStation 5 KIADÓ Sony Interactive Entertainment FEJLESZTŐ Ballistic Moon MEGJELENÉS 2024. október 4. ÁR 69.99 USD