Total War: WARHAMMER III - Thrones of DecayDLC Teszt

Elspeth Von Draken. A Temető Rózsája. Korának egyik legerősebb Ametiszt Varázslója. Nuln, a Birodalom, és az emberiség védelmezője. Egyszerű nyelvek szerint meg egy gót mami karmazsin sárkányháton. Ez mind igaz rá, de ami esetünkben igazán érdekes, az az egyedi harcviselési módja, amit nyújtani tud térképen és csatában egyaránt. Miután Nuln szülöttéről van szó, a lőporról és a harci gépezeteiről híres városállamról, különösebben nem lehet meglepő, hogy hadseregének gerincét a távolsági egységek adják. Kampányának (ami szerencsére a Realm of Chaos esetében is mentes az Ursun sztorivonaltól) lényege, hogy az ominózus egységekkel minél több ellenséget lőjünk halomra, amiért cserébe schematic nevű ”nyersanyagot” kapunk. Ezeket aztán a hatékonyság jegyében elkölthetjük a Imperial Gunnery Schoolban mindenféle lőporral operáló egységre, hogy végül hozzáférjünk az emblematikus Ametiszt Fegyvertárhoz. És hogy ez mit takar? Speciális osztagokat, akiknek felszerelése egy furcsa frigyben, a lőpor és a halálmágia ötvözetében kovácsolódtak. A gyakorlatban ez lila robbanógránátokat, vagy akár mini ”feketelyukakat” generáló tüzérséget jelent. Ezzel, és még néhány egyedi egységgel (mérnök, négyágyús Gőztank, kerekeken guruló hadihajó) a Birodalom meg is kapta azt a ráncfelvarrást, ami a csatatéren régóta érett a frakciónak. Ezzel egyidőben, a térképen a Gardens of Morr építményegyüttesével adott lett a lehetőség, hogy bármilyen barátságos vagy semleges városba teleportáljon. És miután egy birodalmi frakcióról van szó, a jó diplomáciai helyzete miatt ez igen nagy lefedettséget jelent. Igazi game changer képesség, ami nem csak a Birodalom, de szinte minden faj számára irigylésreméltó, és a kezdetek óta áhított funkció. Cserébe a kampány célja (ölj minél többet, hogy kimaxold a fegyvertárat) meglehetősen egyszerű, kézzel készített csatáktól (quest battle) szinte teljesen mentes. Mégis, minimum a rövid kampánygyőzelem feltételéig (kb 60-80 kör) egy szórakoztató karakter. Leegyszerűsítve: ha szereted a birodalmi harcmodort, a könnyű- és nehézfegyvereket egy kis mágiai csavarral, a térképes részen pedig hiányoltad a teleportálást, akkor nem hogy a mostani hármas, de az összes DLC közül ez lesz a legjobb választás.

Tamurkhan the Maggot Lord. A bábmester, aki gusztustalan karrierje során számtalan testbe furakodta be féreg mivoltát. Jelen esetben Karaka Breakmountainba, hogy egy Ogre zsarnok tetemében indulhasson világ körüli turnéra. A szokásos feladatán túl - amit papa Nurgle elvár - hogy trutymózza össze az egész világot mindenféle betegségekkel és járványokkal, adódott egy másik, ami a gazdatesthez idomul: egy zászló alatt egyesíteni (értsd: irányítása alá vonni) az összes mutálódott törzsfőnököt, akiket a Plague Lord megérintett. Ez összesen hat hőst jelent, egy egész diverzív kis bandát. Van köztük Káosz Lovag, Káosz Törpe, Fimir, Vérfarkas, de még Beastman is. Ez nem csak azért izgalmas, mert csatában vagy térképen ezek a hősök sajátos repertoárral segíthetnek a céljaink elérésében (fenntartási költségek nélkül), de a fajuk egység felhozatalához is részleges hozzáférést ad. A végeredmény egy olyan Nurgle frakció, ami – többek között - akár egy Chaos Dwarf tüzérségi üteget is használhat. Ehhez azonban minden törzsfőnök lojalitását el kell nyerni, ami egy egész hosszú folyamat: az alapokat (nyilván) az adja, hogy egy-egy hős által legjobban megvetett faj tagjait ritkítjuk. Az utolsó lépés pedig egy-egy quest battle, amivel így ez a DLC hat+egyet tudhat magáénak. Új egységek terén a leginkább szembeötlő a Toad Dragon, ami ugyan nem sárkány, de hatalmas, erős és undorító, ami a Nurgle értékrend szerint egy szolid új teremtmény. Tamurkhan ráadásul a faj egy nevesített, kimagasló példányát, Bubebolost is megülheti, aki nem rest leokádni bárkit, aki a közelébe merészkedik. Az 5.0-val átdolgozott járvány és épületrendszer miatt már sokkal rugalmasabb lett a frakció, ami összhangban van a DLC filozófiájával, miszerint az új egységek beszerzése ne legyen fájdalmasan hosszú és unalmas folyamat.

Malakai Makaisson. A meg nem értett zseni. Szívében igazi halálvágyó Slayer, fejben azonban egy úttörő mérnöki lángelme. Furcsa kombináció, a Mérnökök Céhe ki is vetette magából, de ez nem tántorította el attól, hogy igaz törpe módjára ne akassza össze dús és vörös arcszőrzetét lényegében mindenkivel, aki kicsit is csúnyán néz rá. Magnum opusa, a Spirit of Grungni egy alaposan felfegyverzett, iszákos Slayerekkel megpakolt léghajó, ami csatákban megidézhető egységként viselkedik (fejlesztéssel akár időkorlát nélkül is jelen lehet), és iszonyatos, olykor egyensúlyt is teljesen felborító pusztítást tud végezni, főleg olyan ellenféllel szemben, aki híján van távolsági fegyverzetnek. A térképes részen is van jelentősége, emiatt ugyanis Malakai serege horda mechanizmussal működik, vagyis képes ”épületek” építésére, egységek toborzására, és az ehhez szükséges védelmi állás nem jár mozgáspont korláttal. Nem nehéz összerakni, hogy mi a koncepció mögötte: állandóan mozgásban lenni és harcolni. Kalandor lévén testhezálló, amit a kampány mechanizmusa is tükröz. Pénz fejében tematikus kalandokra vállalkozhat (Tamurkhanhoz hasonlóan általában egy-egy frakció ellen kihegyezve), amiért instant egységek járnak, alfeladatok teljesítésével az egységtípusok fejlődnek, és közelebb kerülhetünk a csúcsot jelentő quest battle-höz, amiből összesen nyolcat kell teljesíteni. Az újragondolt grudge rendszerrel együtt működését tekintve ez a kampány volt számomra a legszórakoztatóbb, azonban az új egységek terén a leggyengébb a három közül. A léghajó (Thunderbarge) klassz, a drága és relatíve nehezen elérhető Goblin Hewer viszont a legtöbb esetben használhatatlan, a Slayer Pirate-ek harcászati szempontból felejthetőek, a Doomseekerek rendben vannak. Mindenesetre hősökből itt sincs hiány: a legendás bulihajó olyan neveket húzott be, mint Gotrek és Felix, Ulrika Magdova, Snorri Nosebiter és Garagrim Ironfist.