Tin HeartsTeszt

Néhány egykori Fable fejlesztő szerelemprojektje ez az egészen egyedülálló puzzle játék, amely már a prológus során bebizonyítja, hogy nem csak kiadós agytornaként állja meg a helyét. Az egyre összetettebb fejtörők sorából felépülő Tin Hearts a Lemmings távoli leszármazottja, amelyben egy viktoriánus kori feltaláló, Albert J. Butterworth eltökélten masírozó felhúzós játékkatonáit kell akadályok tömkelegén átsegítve a játékdobozukból a pályavégi ajtóig eljuttatni. A több mint 50 pálya a háromtagú Butterworth család otthonának különböző helyszínei, mint például a szalon, a dolgozószoba, a padlás, a kert, vagy a kis Rose gyerekszobája. Miközben az eleinte csak pár perces, majd fokozatosan nehezedő, egyre több eszközt és összekapcsolódó feladatot tartogató pályán a játékkatonák útját egyengetjük, a családi házban megelevenedő életképekből kibontakozik a fejtörőket összefűző érzelmes történet is. Ha a legteljesebb élményre vágynánk, a játékhoz készült egy előzményként szolgáló mese is, amelyet a csodálatos Steven Fry narrálásában nézhetünk végig Youtube-on.

A prológus során nem csak az irányítással, hanem legfontosabb eszközeinkkel is megismerkedünk. A kis katonák útját befolyásolhatjuk forgatható, fix pontra vagy épp bárhová letehető játékkockákkal, játékvasúttal, játékágyúval, traumbulinként szolgáló dobbal, és egy sor más környezeti elemmel, amelyeket egyfajta mindenható szellemként megszállhatunk és mozgathatunk. A pályaként szolgáló szobában belső nézetben szabadon mozoghatunk, alaposan körülnézhetünk, olykor pedig a családtagok életéhez fűződő leveleken vezet át a pöttöm katonák útja, amelyek tartalmát annak írója hangján meghallgathatunk. Az egyik legfontosabb képességünk az időmanipulálás, legyen szó az idő felgyorsításáról, megállításáról, vagy visszaforgatásáról. Visszacsévélni akkor kell, ha katonáink például lesétáltak egy asztalról, vagy más veszély végzett velük, az idő megállítása pedig noha komoly könnyítésnek hangzik, pláne mivel ilyenkor még katonáink előre látható útvonala is megjelenik, már az első fejezet közepétől elengedhetetlen.

Bevallom, nekem elég átlagos fejtörő-megoldási képességeim vannak, így a Tin Hearts is elsősorban narratív kalandként érdekelt, azonban lenyűgözően felépített feladványait közel sem lehetetlen megoldani, csupán türelem, alapos körülnézés és olykor kitartó próbálkozás kell hozzá. Ahogy haladtam előre az összetettségük miatt egyre hosszabb pályákon, a kihívással egyenes arányban nőtt a megoldás felett érzett sikerélményem. Ez nem csak megadta a kellő lendületet a még előttem álló további kihívásokhoz, hanem azon kaptam magam, hogy alig várom az agytekervényeimet máshogy és alighanem még inkább megpörgető következő szobát, némelyik megoldása után pedig valóságos géniusznak éreztem magam. Nem akarok poénokat lelőni, de mindig kapunk valami olyan új eszközt, amely teljesen felrázza és kibővíti az addigra megtanult megoldásokat (például átvehetjük az irányítást az egyik katona felett), illetve a fantáziánkra és képzelőerőnkre is gyakran szükség van egy-egy ajtóig vezető útvonal megtervezéséhez.

A VR-ért kiáltó (és Quest 2-re meg is jelent) Tin Hearts az egyik legzseniálisabb és közben mégis leghozzáférhetőbb puzzle játék, amellyel valaha dolgom volt. Elsőre ijesztően nehéznek tűnhet egy-egy pályája, de a legtöbb teljesítése csak idő kérdése, illetve bármikor kérhetünk segítséget, ha nem bánjuk, hogy elesünk egy-egy acsitól. A nehézséget pont megfelelőnek éreztem, mert ha néha kicsit meg is torpantam, a legtöbb pálya végül ment puskázás nélkül, legfeljebb kicsit elfáradtam agyilag a sok ide-oda tekerésben és tereptárgy variálásban. Ha valamibe bele tudnék kötni, az a PC-n nálam olykor felmerülő komoly szaggatás. Ez többnyire akkor jelentkezett, ha az időt megállítva a játéknak nem csak a katonák útvonalát kellett épp kiszámítania, hanem mondjuk egy ágyúgolyó röppályáját is. Páran az irányítására is panaszkodtak, de billentyűzettel és egérrel nekem csak egy-egy trükkösebb célzásnál volt nehézkes. Ezeket és a néhol kicsit gépies mimikájú karaktermodelleket leszámítva egy pazarul kinéző és jól is hangzó játékkal van dolgunk, amelynek nyugalmat árasztó dallamai nem csak az agyalást segítik, hanem azt is, hogy a mesevilág hangulata még inkább magával ragadjon.

A Tin Hearts egy kivételes elme megható története meseszerű körítésbe csomagolva, észbontó fejtörőkkel átszőve, és olykor egy játékkatona szemszögéből bemutatva, amelyben a sok nem egészen hétköznapi játékot és találmányt rakosgatva egy kicsit újra gyereknek érezhetjük magunkat egy meseszerű világban. Sosem gondoltam, hogy a felhúzós játékkatonák masírozását egyengetni, majd nézni ennyire élvezetes lehet!