Tales of Graces f: Remastered - A barátság erejeTeszt

A Tales of sorozat azonban idén ünnepli a 30. évfordulóját, és a Bandai Namco a rajongóknak szánt köszönet egyik részeként hirdette meg a Tales of Remaster Projektet. A tervek szerint klasszikusnak számító Tales of címeket tesznek majd újra elérhetővé, és ennek hála Tales of Graces f-el most végre azok is játszhatnak, akiknek a PS3 generációban kimaradt. Reméljük, a projektnek hála sok más Tales of cím is hozzáférhetőbbé válik majd!

A játék főszereplője Asbel, aki bár a Lhant nemesi család örököse és a birtok leendő ura, ám a kalandvágyó fiú sokkal inkább lovag szeretne lenni, a szabadidejében pedig apja tiltása ellenére a környék veszélyesebb részeit járja. A csínytevésben társakra talál a kissé félénk öccse, Hubert, és a komornyikjuk betegségre hajlamos lánya, Cheria személyében. Asbel egyik kilópózása alkalmával talál rá egy látszólag emlékeit vesztett lányra, akit végül a díszes társaság Sophie-nak nevez el. Illetve a kis baráti kör még egy taggal bővül, amikor az országuk hercege, Richard látogatást tesz a Lhant birtokon, és a gyerekek jobban összemelegednek.

Úgy fest, Asbel élete nem is lehetne telítettebb élményekben és szeretetben, ám egy napon minden megváltozik… Asbel az őt ért veszteségek és a vállát nyomó felelősség elől egészen a fővárosig menekül, ahol az álmai nyomán beáll lovagtanoncnak.

Bár Asbel számára az idő szinte megállni látszik, ám időközben eltelik hét év, főhősünknek pedig nemcsak a korábban hátrahagyott barátaival és családjával kell tudnia szembenézni, hanem egyre több harc robban ki, amiknek szintén segítenie kell véget vetni.

A játék egy kimondottan érzelmes és hangulatos történetet tár elénk, amely rendelkezik a JRPG-k szokványosabb (helyenként már inkább klisésnek is mondható) elemeivel is, ám kiemelten nagy hangsúlyt fektet az emberi kapcsolatok, különösen a barátság értékének bemutatására. Asbelnek hatalmas akadályokkal és a saját, fel nem dolgozott érzelmeivel is szembe kell néznie, ahogy a korábbi barátaival és családjával is szembekerül, de a régi szövetségeseivel és új társaival az oldalán nincs olyan akadály, amit ne próbálnának meg leküzdeni Ephinea háborúkkal sújtott vidékein!

A Tales of Graces f a szokványos Tales of-recept szerinti akció RPG, amelyben bár jöhetünk-mehetünk a játék érdekes és sokszínű világában, és számos fő- vagy mellékküldetést megoldhatunk, ám a történet mellett mégis a csaták és felfedezés azok, amik a központi szerepet kapták. A hangulatos felépítésű településeken bár nem kell támadásokra számítanunk, a városok közötti vadonban vagy a különféle dungeonokban számos érdekes szörny mászkál, csak arra várva, hogy összefussanak velünk.

Ephinea világát egy karakter irányításával járhatjuk be (ez maradhat Asbel, vagy akár az aktuális partynk valamelyik tagja), és igencsak tetszetős helyszíneket fedezhetünk fel. Lesz itt pompás főváros, vidéki települések, ősi romok és titkos alagutak: minden, amire a felfedezni vágyó lelkünk vágyhat! Egyes helyszíneken kisebb (bár gyakorlatilag minden kihívást nélkülöző) puzzle-ok is megtalálhatók, és számos láda rejt majd értékes kincseket, vagy akár a játék különböző pontjain megtalálható kártyákat is összegyűjthetjük.

A kalandozásaink során számos rövid, visual novel jellegű beszélgetést is elolvashatunk a szereplőkkel, ezzel is jobban elmélyítve a történetet, jobban megismerve egyes lokációkat vagy karaktereket. A játék számos helyszínén belefuthatunk ilyen rövidebb jelenetekbe, így számítani kell rá, hogy sokat fogunk olvasni. Sajnos a szinkronizált mivoltuk és a szép 2D karakterikonok ellenére bizonyára lesz, akinek ezek a jelenetek nem lopják be magukat a szívébe. Különösen, hogy könnyű elmulasztani őket, ha nem figyeljük szinte állandóan a képernyő bal alsó sarkát, ahol a jeleneteket jelző ikon szokott felbukkanni (az újabb Tales of játékokkal ellentétben ezt az ikont nem kíséri hanghatás, így nekünk kell résen lennünk).

A csaták külön, az adott helyszínnek megfelelő 3D-környezetbe ágyazva történnek, az úgynevezett Style Shift Linear Motion Battle System-et használva. Ennek a stílusnak a lényege, hogy a partynk mind a (maximum) négy tagja egy szűkebb térben, együtt harcol az ellenségekkel. Egy karaktert mi irányíthatunk, míg a többiek maguktól cselekednek a beállított stratégiák alapján. Minden karakter Arte-kat használ. Ezeknek két fajtáját különböztetjük meg: az A-Artekat (Assault Artes) előre beállított támadásokból áll, míg a B-Artek (Burst Artes) leginkább elemi csapások, amiket mi magunk rendelhetünk gombokhoz. Az Artek használata azonban CC-be (Chain Capacity) kerül, így normális esetben nem fogunk tudni folyamatosan támadni, hanem szükséges lesz védekezni vagy kitérni is az ellenség csapásai elől, míg várjuk a CC-nk visszatöltődését.

Természetesen módunkban áll a csaták közben akár tárgyakat is használni, vagy akár az általunk irányított karaktert másikra cserélni a partyn belül. Mindegyik szereplőnek egészen eltérő támadásai és stílusa van, illetve a számos elemi támadás, az ellenségek gyengéi-erősségei és más érdekes funkciók teszik rendkívül sokszínűvé és érdekessé a harcokat. Nagyon sokat lehet kísérletezni az egyes szereplőkkel, illetve akár az ő váltogatásaikkal az aktuális ellenségtől függően, így aki szeret ezzel a fajta taktikázással szórakozni, azt garantáltan leköti majd a játék.

A sok kreatív lehetőség ellenére sajnos a harcok során a mozgás néhol nehézkesebbnek hathat, érdemes lehet megnézni, hogy teljesen manuális módban irányítjuk-e a karakterünket, vagy fél-automata módban (én manuálisra váltottam, mert megőrjített, hogy a fél-automata mód mennyire elvette tőlem az irányítást), de még a manuális mód sem feltétlenül érződik majd annyira dinamikusnak, mint ahogy azt a modernebb játékoknál megszokhattuk.

A megszerzett tapasztalatoknak hála a szintünk is nő majd, illetve ahogy egyre több Title-t oldunk fel és sajátítunk el, a szereplők úgy tanulnak újabb képességeket. Gyakorlatilag ezek a Title-ok funkcionálnak a más játékokban megszokott képességfaként, és ezeknek tudjuk majd mind az öt szintjét kimaxolni idővel. A Title-k egy részét a történet előrehaladása nyitja fel nekünk, míg másokat egyes játékbeli kritériumoknak való megfeleléssel vagy küldetések teljesítésével oldhatunk fel. A Title-k kulcsfontosságú szerepet töltenek be a játékban, és az első pár órában kissé jobban kötve lesz a kezünk a harcstílusunk meg stratégiáink kiépítésében (mivel alig van Title-szintünk és emiatt kevesebb B-Arte áll majd a rendelkezésünkre), de ahogy a szereplők több támadást elsajátítanak, úgy bővül majd a lehetőségeink száma is. A Title-okat viszont mindig nekünk kell beállítani és újabbakra cserélni, így ezzel kapcsolatban is nekünk kell odafigyelnünk.

Természetesen nem is JRPG-ről beszélnénk, ha nem tudnánk még sok más módon erősebbé tenni a karaktereinket. Vásárolhatunk majd mindig új felszerelést is, illetve a Dualize funkcióval számos fegyverünket tehetjük erősebbé, vagy akár teljesen új tárgyakat is kovácsolhatunk a meglévőkből. A Dualize funkció emellett segíthet ételeket is főzni, illetve eladásra szánt tárgyakat kovácsolni, amennyiben pénzre lenne szükségünk.

A játékban van egy Eleth Mixer is, ez egy eleth-szel (speciális energia) működő eszköz, amibe tárgyakat (akár ételt, tárgyakat, varázskönyveket) rakva érhetünk el különféle hatásokat a partynkon. Igazán hasznos tud lenni a csatákon és azokon kívül is, így érdemes használni, de a Mixer működéséhez eleth kell, amit időszakosan mindig újra kell töltenünk. Szerencsére ezt a boltoktól kezdve a szállásokon át sok helyszínen megtehetjük.

A Tales of Graces f-en érződik, hogy egy régebbi játék olyan szempontból, hogy bár nagyon sok magyarázat próbál segíteni megérteni a játék egyes funkcióit, sok mindent nekünk kell majd észben tartanunk, illetve egészen sok teret hagy kísérletezésre is (csaták alatt és azokon kívül is). Emiatt elsőre kicsit bonyolult játéknak tűnhet, de hamar bele lehet rázódni, illetve ha az egyes harcokban nem boldogulnánk, akkor is van lehetőségünk újrapróbálni elvesztett csatákat, vagy akár a nehézségi szinten változtatva könnyíteni a kihíváson.

Menteni gyorsan és könnyedén lehet, így hiába kristály formájú mentési pontokhoz van kötve ez az opció, ez abszolút nem fog nehézkesnek érződni. A helyszíneken pont elég mentési pont található ahhoz, hogy bármikor hamar megközelíthessünk egyet.

Remaster lévén a játéknak ugyan fel lett javítva a látványvilága, de a sokszor kicsit kietlenebb hatást keltő helyszíneken, az egyszerű menüdizájnokon vagy akár a kissé bénácskább kinézetű karaktermodelleken ez végig nyomon követhető lesz. Szerintem abszolút nem feltűnő egy idő után, de aki a modernebb és részletgazdagabb grafikához van szokva, annak ezt kicsit nehezebb lehet megszoknia.

A játék hangzásvilágán is néhol hallani, hogy nem egy teljesen új játékról van szó: a szinkronhangok szép tiszták, de egyes hangeffektek nagyon 2000-res évekbeli hatást kelthetnek bennünk. Ettől függetlenül a játék háttérdalai kimondottan szépek, és különösen a szomorkásabb melódiák szívbe markolóak. A remasterben emellett (a PS3 verziótól eltérően) immár angol és japán szinkron is megtalálható, így mindenki a számára szimpatikusabb kombinációt választhatja.