Tales of AriseTeszt

Revolúció! Ez az első gondolatom, ha eszembe jut a Tales of Arise. A Tales of.. széria az elmúlt negyed évszázad meghatározó JRPG-je. A sorozat egy meglehetősen egyenletlen fejlődési ívet rajzolt le. Emlékszem, az első részt, az 1995-ben eredetileg SNES megjelent Tales of Phantasiát, egy japán nyelvű PS1-es demó lemezen próbáltam ki. Egészen meglepődtem újszerű megoldásain, szép grafikáján és kiváló, akcióra építő harci rendszerén. A szokásos Final Fantasy és Dragon Quest után egészen forradalmi érzés volt vele játszani. Aztán elkezdtek ömleni az epizódok, szinte már szappanoperaszerűen, pedig nem is minden rész jelent meg Japánon kívül. Hogy melyik a legjobb? Gonosz kérdés. Talán konszenzus van a rajongók részéről, hogy a sorozat valamikor 2003 és 2008 között volt a csúcson. Hogy a Tales of Symphonia, a Tales of the Abyss vagy a Tales of Vesperia közül ki melyiket tartja a tetőnek, az már egyéni ízlés kérdése – hozzá is teszem, hogy az általánosabb közönségkedvenc a Symphonia. Aztán a sorozat mintha arra kezdett volna törekedni, hogy a saját rajongóit elégítse ki, megfeledkezve a szélesebb közönségről. A Tales of Berseriát 2016-ban például elszörnyedve néztem, mert úgy nézett ki, mint egy PS2-es játék, aminél még a Vesperia HD-ba felhúzott, két éve megjelent verziója is szebb volt. De nem csak a grafikáról van szó, hanem játékmenet, a sztori is egyre laposabb vagy talán helyesebb, ha úgy mondom, érdektelenebb lett. Az egykor forradalmi hevület kihunyt, egy-egy Tales bejelentés már nem bizsergető izgalmat, hanem pesszimista hümmögést vált ki a játékosokból. A Namco is észrevette ezt és radikális változásokat eszközölt. Először is szakítottak Hideo Baba örökségével, aki 2005 és 2015 között volt producere vagy rendezője a Tales of játékoknak, de kézjegye még a Berserián is ott volt. Baba szerepét Yusuke Tomizawa vette át, aki bátor kézzel nyúlt hozzá a megfáradt formulához. Az eredmény? Feltámadás! Amikor először megláttam a Tales of Arise trailerét felkiáltottam: Ez igen! Aztán egy hónapja kijött a demó, ami csak tovább fokozta a hype-ot. Most pedig itt a teljes verzió, én pedig azon morfondírozok, hogy lemerjem-e írni, hogy veszélyben a Tales of Symphonia királysága? Egy biztos, a Tales of Arise az a Tales of játék, amire hosszú évek óta vártunk!

Kezdjük a grafikával. Ez tényleg egy új kezdet! Az Arise megkapta az Unreal Engine 4-et, aminek hála a játék gyönyörű. Nagyon ráfért már a grafikai ráncfelvarrás a sorozatra. Basic PS4-en próbáltam, ott ugyan voltak apróbb hibák, de ami fontosabb az összhatás és a látvány, ami egészen fantasztikus. Nyilván Xbox Series X-en és PS5-ön még szebb az egész, és gördülékenyebben is fut a játék. Ezzel együtt nem túlzás, ha azt mondom, hogy az Arise még a Dragon Quest XI -nél és a FFXV-nél is jobban néz ki. Nézzétek meg a városokat, minden mozog, megy, kidolgozott, élettel teli, ugyanakkor nem giccses. A készítők rendkívül karakteres és szép és változatos (!) helyszíneket alkottak, a bejárható terep nagysága és teljesen oké. Szó sincs open worldről, de a szabadság illúzióját jól adja a játék. A DQXI-hez hasonló megoldásról van szó, azaz a városokat nagyobb – kicsit folyosószerű – terepek kötik össze, amiken szabadon mozoghatunk. A terepek mellett a karakterek végre kidogozottak, miközben minden olyan Tales-es maradt. Az FPS is stabil, ami harcoknál igen fontos tényező. Óó igen, harc, erről is ejtsünk néhány szót.

Gyanútlanul sétál a kis csapatom az erdőben. Egyszer csak meglátunk egy boltost és egy alvó helyet. Kis mosoly az arcomon, hát elkezdődött, boss jön. Tuning csekk, felszerelések csekk, gyógyítások csekk. Hadd szóljon! Tovább megyek, óriási monsta támad ránk, felcsendül a gigantosok újra hangszerelt, feszültséget keltő jól ismert zenéje – A Formidable Foe Stands in the Way –, amitől kicsit összecsinálom magam, mert tudom, nem lesz piskóta, ami most jön. Három másodperc se kell és a játék olyan adrenalin tripre ültet fel, hogy szinte lerepül a fejem, az élmény egyszerűen pazar. A harci rendszer a Tales játékok védjegye. Még a gyengébben sikerült részekben is jó rendszereket raktak össze, így mára az alapok rendben vannak. Egy pörgő, akciódús és villámgyors harcokat ígérő szisztémáról van szó, ami kiváló stratégiai mélységekkel rendelkezik. FFXV és Kingdom Hearts? Olyasmi, csak speciel én az Arise-t sokkal jobban élveztem, mert mélyebb és élvezetesebb volt, mint fenti társaik. Az Arise harck&slash játékokat megszégyenítően gyors és mély. A tempót azzal tudták fokozni, hogy a csatában résztvevő embereinket tudjuk egymással kombinálni, olyan kombó láncokat létrehozva, ami teljesen új szintre emeli az akciót. Így aztán amikor hatan zúzunk egyszerre, egészen elképesztő magasságokig lehet eljutni. Fontos újítás, hogy ki lehet térni harc közben és onnan újabb támadásokat kezdeményezni. Ez leírva nem tűnik túl fontosnak, de higgyétek el, a harci rendszer legfontosabb és legjobb újításáról van szó. Minden küzdelem kompakt kis örömforrás, ami mögött érezni a mélységet. A készítők elárulták, hogy kezdettől fogva úgy építették fel a harci rendszert, mintha egy akciójátékot csinálnának, nem mint egy JRPG-t.

Tudom, hogy az ortodox JRPG-sek ettől inkább megijednek, de nincs rá ok. A megszokott akciódús Tales élményre tesz rá az Arise még vagy három lapáttal. Szó szerint akcióorgia zajlik a képernyőn. Szerencsére az első órákban szépen vezet minket a játék, aztán amikor elengedi a kezünket indul be igazán. A boss-ok vagy a gigantos szörnyek elleni harcok alatt pedig szabályosan elszabadul a pokol. A kívülálló csak annyit lát, hogy egy másodperc alatt tucatnyi villám, tűzgömb és csapás zúdul tőlünk és ránk is, miközben gyógyító és támadó mágiák repkednek és eszeveszetten szaladunk. Káosz, igen, de ott van mögötte a rendszer, ami az egyik legélvezetesebb és legösszetettebb JRPG-s harci rendszerré teszi az Arise szisztémáját. Volt olyan boss, ahol annyira belemerültem az élvezetes küzdelembe, hogy alig akartam észre venni, hogy meg kell állnom pihenni, mert teljesen elfáradtak a kezeim. Valahogy az évtizedek tapasztalati beépültek a játékban, minden a végletekig csiszolt, megfontolt, kényelmes és ami a legfontosabb élvezetes. Nincs olyan érzésed, hogy jaj még egy csatát meg kell vívni. Grindelni nem kellett – csak ha hanyagoltam picit a harcokat –, de gondolkodni igen. A feketeleves? Megtörve a 26 éves hagyományt, nincs local coop. Ezért kár, mert jó móka volt, de látva az új rendszert, megérte az áldozatot.

A fejlesztési rendszer és a játékmenet tökéletes összhangban van egymással. Minden ott és akkor van, amikor kell. A mellékküldetések kicsit generikusak, de érdemes elvállalni párat, illetve figyeljünk a térképen megtalálható gigantosokra, mert tényleg nagyon jó cuccokat lehet kapni a legyőzésükkel. Nagyon érdekes, hogy a varázslatok és spéci képességek a CP pontból fogynak, amivel a csapat közösen (!) rendelkezik. Mindez jó, mert mérlegelésre késztet, és persze mértéktartásra. Nem szabad elzúzni az összes CP-t egy mezei farkasra, ha tudjuk, hogy kelleni fog még. Megfontoltság, ez a kulcs. Szerencsére, ha bajba kerülünk ott a fast travel, amivel visszamehetünk bárhova. Ez egyébként is jellemző a játékra, azaz próbálták áramvonalasra csinálni, hogy a játékos minél jobban élvezze, amit kap, és ne teherként élje meg a játékot. Pld. egy-egy boss alatti elhalálozás után ott a retry opció, amivel néhány másodperc alatt újra lehet próbálkozni. Apróság, de aki perceket mászkált már, hogy újra felvegye a harcot egy boss ellen az tudja milyen fontos újítás. A fejlesztési rendszer hasonló az eddigiekhez, minden szereplő rendelkezik alapképességekekel – egyesek fizikai küzdelmekben jók, mások varázsképességei erősek. Kapunk egy táblát, ahol a meglévő SP pontjaikat oszthatjuk és fejleszthetünk új dolgokat. A Skill táblán aztán folyamatosan nyithatunk meg paneleket. Ne hanyagoljuk a főzést és a mellékjátékokat/küldetéseket, mert ezekkel újabb skill táblákat lehet megnyitni. A rendszerbe szépen el lehet merülni, észre se vesszük és fél órát eltöltünk a karakterek tápolásával. Szerencsére a nehézség bárhol és bármikor skálázható, én normálon nyomtam, és teljesen kiegyensúlyozottnak éreztem.

A sztori úgy őrzi a Tales-es hagyományokat, hogy közben tovább is lép azokon, gondolok itt a karakterábrázolásra, világépítésre, a hangulatra, no meg a komolyabb hangvételre. A főszereplő a név nélküli rabszolga, akit a fejére rögzített álarc miatt mindenki csak Vasálarcosnak (Iron Mask) hív. Hősünk a JRPG játék main karakterek archetípusa, nem emlékszik a múltjára, sőt még a nevére sem. Annyi bizonyos, hogy egy Renanok által fenntartott bányában raboskodik. A Renanok 300 évvel korábban érkeztek Dahnára, hogy leigázzák azt, rabigába döntve az őslakosokat. Vasálarcos egy napon megismerkedik Shionne-nal a gyönyörű és titokzatos és veszélyes renan lánnyal, akit megment. Innen indul a kaland, miután közösen elhatározzák, hogy megdöntik az öt Renan nagyúr egyikét, felszabadítva rabszolgasors alól az embereket. A felütés tetszett, és a világépítés is ügyes. Az információkat szépen, fokozatosan adagolja a játék, a karakterábrázolás is okés. Meg vannak a szokásos Tales-es sablonok és klisék, de mégis minden olyan megújultnak és frissnek tűnik. A világ, az egész játék mitológiája, történelme, a karakterdráma szépen bomlik ki a szemünk előtt, itt is a DQXI jutott eszembe. Szerencsére a Tales-es debil humorból is kevesebbet kapunk – azért a skit-ekben még ott vannak néha –, a kicsit komolyabb hangvétel jól áll a játéknak. A karakterek egytől egyig szerethetőek, szépen kidogozottak. A csapatot hamar megszerettem, jól működött közöttük a kémia.

Az Arise zenei anyagára ugyanazt lehet elmondani, mint a játék többi részére. Megmaradtak a jellemző stílusjegyek, de megújult minden. Ismét Motoi Sakurabát kérték fel, amitől egy kicsit tartottam, mert az utóbbi években hajlamos volt az önismétlésre (Star Ocean 5), mintha csupán konzervből dolgozna. Sakuraba azonban komolyan vette a feladatot és az Arise minden idők egyik legjobb Tales zenei anyagát kapta. Változatos, fülbemászó, ha kell érzelmes. Az élmény kiváló.

Az Arise producere Yusuke Tomizawa egy interjúban elmondta, hogy céljuk az volt, hogy reboot-olják a szériát. Ez a törekvés 100%-ig megvalósult és nagyszerűen sikerült. Látszik a játékon az a koncepció, hogy a kezdő játékosokat is megszólítása, sőt olyanokat is várnak, akik nem, hogy a Tales sorozatot nem ismerik, de JRPG-ben is újak. Mindez tökéletesen sikerült. A Tales of Arise a belépő szint a Tales of sorozatba, a széria Skyward Swordja, vagy épp Dragon Quest XI-e. Szó sincs azonban, hogy csupán a kezdők kielégítésével megelégedne, hanem a profiknak is kiváló élményt ad. Tegyük hát félre az előítéleteinket. Forradalom? Lehet, hogy nem, de egy biztos. A Tales of Arise egy kiváló JRPG, kihagyhatatlan alkotás a stílus szerelmeseinek.