Super Meat Boy ForeverTeszt

Például az, hogy konzolon is legitimálja a letölthető indie címek megjelenését. A Super Meat Boy az XBLA platform felpörgetésében fontos szerepet vállalt, és játékosok sokasága kapott rá a retróból gyökerező, precíz játékmechanikákra, amelyek addigra kikoptak a köztudatból. A többi már tényleg történelem - a Super Meat Boy utoljára 2018-ban jött ki Switchre, érdemei pedig eltörölhetetlenek, mind az egyetemes krónikában betöltött szerepe, mind pedig a máig piszkosul szórakoztató játékmenete miatt.

Az évek óta fejlesztett, mi több, majdnem hogy fejlesztői pokolból kikászálódott projekt ugyanis koncepciót vált, és bár ezzel nem lenne nagyobb probléma, sajnos ez a merész vállalás nem áll erős lábakon.

A játékmenet a "runner" mechanikára lett áthuzalozva, azaz husifiút és bandázsasszonyt csak ugrás, és becsúszás szempontjából tudjuk irányítani, miközben azok meghatározott tempóban haladnak. Persze a pályákon van elég trükk ahhoz, hogy az akció irányt váltson, és feje tetejére állítsa az elképzeléseinket. De alapvetően egyszerű vesszőfutás minden pálya, az eredeti játék véres-fröcsögős szellemében, csak épp fél-random elhelyezett terepelemekkel.

Ezt a véletlenszerűséget nyilván nem lehet 100%-ig fenntartani egy ilyen pontosságot igénylő játéknál, így (csak feltételezem) kész blokkokból építkezik a játék, viszont azokból rengeteg van, így ritka az ismétlődés. A kampány indításával a világok és a pályák is újragenerálódnak, persze egy végigjátszás során 6-7 órán keresztül egy "világtérképet" fogunk végiglépdelni, az nem alakul át idő közben. A sztori alapjai persze mindig változatlanok lesznek. Dr. Fetus által elrabolt csemeténk után iramodunk, miközben csetlős-botlós humorba és rajzfilmesen brutalitásba mártott átvezetőkön követjük hőseink útját.

Egy jó váltás tényleg újra felpezsdíthet egy elcsépelt témát - itt azonban nem elég, hogy mobiljátékszerű lett a Meat Boy veleje. Az irányítás szabadsági fokait alaposan megnyirbálta a csapat, amitől butábbnak, egyszerűbbnek tűnik a koncepció. Ezzel, és a random világalkotással pedig elveszik a kézműves jelleg, az emberi pepecseléssel összerakott egyedi pályák bája, ami véleményem szerint elengedhetetlen egy jó platformernél. Ami marad, az a flow és a reflexjátékból származó sikerélmény. Ez a tény tud szép pillanatokat okozni, mi több, létjogosultságot is ad a Super Meat Boy Forevernek, de a mai felhozatalban ez már csak egy soványka rétegnek fog tetszeni.

Mondjuk ki ismét, a Super Meat Boy Forevernek nincs semmilyen komolyabb jelentősége - ez a legnagyobb probléma a hősies eredményeket elért előd után. Egy olyan folytatásról van szó, amely megpróbál újítani, de az előd azóta sokszor ismételt trükkjeit nem tudja felülmúlni. Az ipar elhaladt a Super Meat Boy felett és kicsit el is csépelte a stílusjegyeket. Ma már azon sem csodálkozunk, hogy egy maroknyi tejfelesszájú leiskolázza a régi iskola nagyjait. Bárcsak ennek az igénye egy kicsit is látszódna ezen a folytatáson...